Csak Franciaországban nagyobb a nemzetközi fizetési mérleghiány, mint Romániában

A csehek és a lengyelek egyenlege plusz 3,1, illetve 2,9 milliárd euró, a miénk mínusz 3 milliárd.

Románia rengeteg tekintetben a kullogók közé tartozik az Európai Unióban, azonban van olyan terület, ahol az éllovasok egyike. Ez utóbbi, sajnos a folyó fizetési mérleghiány. Ennek az egyenlegét a külkereskedelem, az idegenforgalom, valamint a ki- és beáramló tőke egyenlege határozza meg. Románia esetében az első kettő erősen negatív.

Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint 2021 első negyedévében 3 milliárd eurós deficitet hoztunk össze. Ez rekordérték, aminek fényében nagyon valószínűnek látszik, hogy éves viszonylatban bőven meghaladjuk a 2020-as 10,9 milliárdos hiányt. Az EU-tagállamok közül csak Franciaországnak volt nagyobb, 11 milliárd eurós mérleghiánya az első negyedévben. A miénkét megközelítő értékű deficitje volt még Görögországnak és Spanyolországnak, 2,7, illetve 2,1 milliárd euró, ugyanakkor utóbbi, arányában lényegesen kisebb a gazdaság egészéhez képest.

Az Európai Unió folyó fizetési mérlege pluszos volt 2021 első három hónapjában, a bevételek 100,6 milliárd euróval haladták meg a kiadásokat. Ez főleg két országnak volt köszönhető: Németország nemzetközi fizetési mérlege 66,5 milliárd eurót mutatott, Hollandiáé pedig 22,6 milliárdot.

Rajtuk kívül még 12 tagállam nemzetközi folyó fizetési mérlege volt pozitív, köztük Magyarországé, 0,6 milliárd euróval. Az egykori szocialista országok közül Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Litvánia nemzetközi fizetési mérleg egyenlege is a pozitív tartományban helyezkedett el.

A legtöbb EU-tagállamban az első negyedévi egyenleg jobb volt, mint az egy évvel korábbi. Románia természetesen kivétel, a mi esetünkben a hiány megháromszorozódott.

Az Európai Uniónak, a fő külkereskedelmi partnerek közül Nagy-Britanniával, az Egyesült Államokkal és Svájccal szemben pozitív a folyó fizetési mérlege, Kínával, Oroszországgal és Japánnal szemben ellenben veszteséges.

(Nyitókép: AdobeStock)

Kapcsolódók

Kimaradt?