Augusztusban is folytatódott az export mélyrepülése

A nyár végére 11,5 milliárd euróra hizlaltuk a külkereskedelmi mérleghiányt.

Az áprilisi összeomlás óta hónapról-hónapra javult az export teljesítménye, azonban augusztusban visszalépés történt, a visszaesés mértéke meghaladta a júliusi szintet. Az utolsó nyári hónapban a kivitel értéke 8 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál, míg júliusban a mínusz csupán 5 százalékos volt.

Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint az év első nyolc hónapjának az átlaga mínusz 15,3 százalék. A január és augusztus közti időszakban 38,7 milliárd euró értékben értékesítettünk külföldön javakat és szolgáltatásokat, ami közel 6 milliárd euróval marad el a 20189-es bevételtől. A kivitel legnagyobb tételét a gépjárművek és gépek tették ki, a részesedésük 47,1 százalék volt.

A mélypontot április jelentette, 47 százalékos zuhanással. A rendszerváltás óta egyetlen olyan hónap sem volt korábban, melyben a kivitel ilyen katasztrofális mértékben csökkent volna. Márciusban még elviselhető mértékű, 11,4 százalékos volt a visszaesés, az év első két hónapjában pedig, ha csekély arányban is, de nőtt a kivitel, 3,2, illetve 0,7 százalékkal.

Csökkent a behozatal is

Az import is csökkent, azonban kisebb mértékben, mint a kivitel, ezért aztán nőtt a külkereskedelmi mérleghiány. Júliusban a behozatal csökkenése duplája volt a kivitelének, 10 százalék. Augusztusban fordult a kocka, míg az export 8 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbi szinthez képest, addig az import mindössze 4 százalékkal.

Az első nyolc hónapban 11,2 százalékkal kevesebbet árut hoztunk be külföldről, mint 2019-ben, ami 4 százalékkal marad el az export dinamikájától. Július kivételével minden hónapban rosszabb volt a külkereskedelmi mérleg egyenlege, mint az elmúlt évben, a leginkább márciusban romlott: akkor az import csak 1,9 százalékkal esett vissza, ellenben a kivitel 11,4 százalékkal.

Az első tavaszi hónapban az import értéke 1,8 milliárd euróval haladta meg a kivitelét. A legfontosabb külkereskedelmi partnerünk az EU, a tagországok részesedése körülbelül 73 százalék, az exportból és az importból egyaránt.

Nyolc hónap alatt 11,5 milliárd eurós külkereskedelmi mérleghiányt hoztunk össze, ami közel 700 millió euróval haladja meg a tavalyit. Szakértők az elkövetkező időszakban az export növekedésére számítanak.  

Kapcsolódók

Kimaradt?