Nemzetközi fizetési mérleg: Románia az EU negatív rekordere

A növekvő deficit az egyik oka a lej euróval szembeni értékvesztésének, figyelmeztetnek közgazdászok.

Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2020 utolsó negyedévében Románia volt a legnagyobb a nemzetközi fizetési mérleghiány, az országból 3,5 milliárd euróval több áramlott ki, mint amennyi befolyt. Az EU 27 tagállama közül a nemzetközi fizetési mérleg csak 10-nél deficites, Málta, Luxemburg, Portugália és Belgium esetében a hiány kicsi, 0,1 és 0,3 milliárd euró közötti értékű volt.

A másik végletet Németország jelentette, amelynek a nemzetközi fizetési mérlege, a gazdasági válság ellenére, 70 milliárd eurós pluszt mutatott 2020 utolsó három hónapjában. Jelentős pozitív egyenlege volt még Olaszországnak (22,2 milliárd euró), Hollandiának (13,9 milliárd), Írországnak (7,1 milliárd), Dániának (6,5 milliárd), Svédországnak (5,6 milliárd) és Lengyelországnak (4,8 milliárd). Magyarország egyenlege szintén pozitív volt, 0,1 milliárd euró értékben.

A nemzetközi fizetési mérleg legfontosabb összetevője a külkereskedelmi mérleg, ami Románia esetében erősen deficites. Az idei év első két hónapjában a külkereskedelmi mérleghiány 3,1 milliárd euró volt, 15 százalékkal magasabb, mint 2020 azonos időszakában. Ebből az következik, hogy 2021 első negyedévében a folyó fizetési mérleghiány is nőtt, ami az egyik oka a lejnek az euróval szembeni értékvesztésének.

„A folyó fizetési mérleghiány jelentős probléma nem csak nálunk, hanem bárhol a világon, ha túllépi a GDP 5 százalékát. De egy furcsa helyzetben vagyunk, a kamatok lent vannak, a kormány jó kamatokra tudott felvenni kölcsönt, úgy tűnik tehát, hogy rendben vagyunk. Azonban, ha túllépted az 5 százalékot a nemzetközi fizetési mérleghiánnyal, akkor kezdhetsz aggódni” – mondja Laurian Lungu, független makroökonómiai elemző.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A baj fő forrását a katasztrofális külkereskedelmi mérlegünk jelenti. Ennek a hiánya tavaly közel 19 milliárd euró volt, szerencsére ezt részben ellensúlyozta a szolgáltatások 9,6 milliárdos többletet mutató egyenlege.

„Hatalmas a deficitünk a mezőgazdaság termékek terén” – nyilatkozta Adrian Vasilescu, a Román Nemzeti Bank alelnöke. Ez részben amiatt van, mert a hazai termelés nem fedezi a fogyasztást, részben pedig, mivel az import egy része, minimális mértékű feldolgozást követően, exportra kerül. Adrian Vasilescu szerint vannak olyan importáruk, amelyeknek 80 százaléka exportra megy. Ilyen esetekben gyakran nagyon alacsony a hozzáadott érték, drágán importálunk és olcsón exportálunk.

(Nyitókép: AdobeStock)

Kapcsolódók

Kimaradt?