Annak ellenére drágult közel duplájára az étolaj, hogy Románia az EU legnagyobb napraforgó-termesztője

Megnőttek a termelési költségek, a termesztők pedig a hazai gyáraknak is világpiaci áron adják a napraforgó magot.

Augusztusban az étolaj 49,7 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban. Novemberben már csak 40,66 százalékkal volt nagyobb az étolaj átlagára az egy évvel korábbinál, azonban ez még mindig szédületes drágulás, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy Románia az Európai Unió legnagyobb napraforgó-termesztője.Fotó: Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

Jelenleg már kifejezetten nehéz 10 lejnél olcsóbban megvásárolni egy liter napraforgóolajat, a legtöbb termék 11-12 lejbe kerül.

„A tényezők, melyek a napraforgóolaj árának emelkedéséhez vezettek, a villanyáram és a földgáz költségeinek növekedése, a szállítás megnövekedett költsége, amire rájön még valamennyi csomagolóanyag többszöri drágulása. A munkaerővel kapcsolatos költségek is nőttek az elmúlt évben. Végül, de nem utolsó sorban, az elmúlt 12 hónapban megdrágultak az alapanyag beszerzéséhez szükséges hitelek” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Marian Andreev, a Prutul olajgyártó cég tulajdonosa.

Az Ukrajna elleni orosz támadás szintén hozzájárult az alapélelmiszer drágulásához. Az invázió kezdeti időszakában a konstancai kikötőben a napraforgómag ára elérte a tonnánkénti 1250 dollár, ami háromszorosa volt annak, amennyit 2020 nyarán fizettek az alapanyagért. November elejére az ár 565 dollárra csökkent.

Az Expur vezetői szerint az elmúlt hónapokban megváltozott a termesztők viselkedése is, kivárnak az értékesítéssel, hogy minél inkább profitálhassanak a magas világpiaci árakból. „A magvak lassú értékesítésének a következménye a feldolgozók korlátozott lefedettsége, ami az elmúlt három év legalacsonyabb szintjén van, ez pedig fokozott sérülékenységet jelenet a piaci bizonytalanság és változékonyság körülményei között” – nyilatkozták az Expur képviselői.

Tavaly Románia volt az Európai Unió legnagyobb napraforgó-termesztője 3,1 millió tonnás terméssel, amiből 2 millió tonnát exportáltunk. Az idei termés, a szárazság miatt minden bizonnyal kisebb volt, a végleges adatok még nem ismertek. Az országban öt napraforgóolaj-gyártó van: a Bunge, az Expur, az Argus, az Ardealul és a Prutul. Erdélyben egyetlen olajgyár található, a nagykárolyi. A termelési kapacitás évi 2,5 millió tonnánál több napraforgómag feldolgozását tenné lehetővé, azonban egy része kihasználatlan.

Kapcsolódók

Kimaradt?