Ha a tyúkállományt tizedeli a ragadozómadár, nincs is jobb védelmező egy gúnárnál: minden neszre felfigyel, elriasztja a legravaszabb betolakodót is. Ha a kisbabákat leválasztják az anyatejről, legjobb helyettesítő a kecsketej, ami emészthető, tápanyagdús és ízletes. Ha 20 ezer palántát hirtelen átfut a gyergyói fagyos levegő, sok plusz munkával újraéleszthetők a növények, anélkül, hogy kémiai vegyületekben fürösztenék őket. A gyermekek, ha állatok közelében nőnek fel, nem törődnek az okoskütyükkel és műanyag játékokkal. A szerelem pedig lehet annyira erős, hogy a leghihetetlenebb életutakon is végigkísérje a kedvest – tanultuk meg az életbölcsességeket, míg Gyergyóditró fölé emelkedtünk, és a dimbes-dombos mezőkön felkerestük a Csacsa Tanya megálmodóit, a Kilyén házaspárt és két gyermeküket. Ferenc 30, Emőke 28 éves, de máris azt az életet élik, amit nem is olyan régen még csak álmodtak maguknak: gazdálkodnak. Szívvel-lélekkel és minden erejükkel, mert hiszik, az állattartás és kertészkedés maga az élet. Akkor is, ha rájár a rúd a gazdára: farkasok, veszteségek, szárazság, drágulás leselkedik rájuk lépten-nyomon, mégsem tudnának városiként élni. Annak ellenére, hogy a férj Marosszentgyörgyről, a feleség Gyergyószentmiklósról költözött a „paradicsomba”, és építettek a semmiből otthont maguknak, a kaszálók labirintusában. (Fotók: Fodor Zsuzsánna)

„Sokan szeretnék tudni, hogy egy paraszt mennyit dolgozik reggeltől estig, de azt sem tartjuk számon, hogy a hangya mennyit cipekedik naponta, akkor a gazda dolgát hogyan tudnánk mérni? Itt nem munka van, itt élet van, és azt kell élni” – fogalmazza meg a gazdaélet értelmét Kilyén Ferenc, miközben takaros otthonukba tessékel minket. A kicsi ház és annak minden melléképülete a keze munkáját dicséri, meseszerű az a nyugalom és idill, ami odabent fogad.

Parasztbiblia sorozatunk megmutatja, hogy az európai uniós támogatásokkal járó gépesített és intenzív mezőgazdaság ellenére élnek még gazdák Székelyföldön, akik együtt lélegeznek a földdel, az állattal. Akiknek nem a termelés, hanem az út az igazán fontos. Szabadon tartott teheneket, ház előtt legelésző juhokat, megbecsült segítségeket, „létre babusgatott” termékeket mutatunk be, amivel célunk népszerűsíteni a hagyományos, élővilágot nem kizsigerelő gazdálkodás minden szépségét és kihívását.

Hogy maga az élet zajlik a tanyán, az a Kilyén házaspár békés arcvonásából is sugárzik: nem panaszkodnak, amikor arról mesélnek, hogy a farkasok bejártak, és két kecskét magukkal vittek. Tényként közlik a veszteségeket, mert tudják, a gazdaélet magasságok és mélységek sorozata, nem akadhatnak fenn a problémákon, mert újra és újra tevékenykedniük kell. Hiszen az állat és a palánta is tőlük függ. Akkor is, ha néha szomorúbbak, mert a betolakodást és támadást egy kutyájuk élete bánja, amelynek csak a fejét hagyják hátra a vadak.  

Akkor is, ha a szárazság tönkreteszi a csemegekukorica-ültetvényüket, fél csövek teremnek csupán, így eladás helyett a disznók fogyasztják el mindet. Illetve akkor is türelmesek és elfogadók, amikor az aszály miatt kevés szénát tudnak begyűjteni, ezért szénabálát kell vásárolniuk, amely szinte háromszorosára drágult, az abraktakarmány pedig kétszeresére. Nincs elegük, nem tudnának lemondani a gazdaéletről, mert az számukra nem hobbi, nem hivatás, nekik ez jelenti a mindennapokat, a létezést.

Megtudjuk, még akkor sem fogják feladni, amikor a dimbes-dombos tanyát „négy sarkától kell összefogniuk”, hogy kilométerekkel odébb költöztessék, mert néhány éven belül autópálya szeli át azt a nyugalmas teret, az otthont, amit elhivatott fiatalokként két kezükkel építettek maguk köré. Öt éve kezdték, akkor 25 és 23 évesek voltak. Miután letelepedtek, közölték velük, hogy a Marosvásárhely–Iași sztrádaszakasz az ajtójuktól néhány méterre fog elhaladni, és többszöri sikertelen próbálkozást követően ma már tudják, nem változtathatnak annak nyomvonalán.

Maros megyei értelmiségi házaspár Gyergyóditró dombjain, ahol a kecske és a palánta a minden

Kilyén Ferenc kisfiúként mindig is gazdálkodásra vágyott, tanyát álmodott magának, távol minden zajtól és látszólagos kényelemtől, ahol öt gyermeket nevelgethet feleségével. Tanulmányait is ennek az álomnak szentelte: a Bolyai Farkas Elméleti Líceum után a Sapientia EMTE kertészmérnöki karán végzett. Felesége, Emőke a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban előbb zongora szakot, majd a Művészeti Egyetemen zenepedagógiát végzett. Ugyan nagy karrierlehetőség állt előttük, ők a lélekhez közelebbi utat választották: gazdálkodók lettek, bár egyikükből sem nézték ki, hogy lesz hozzá elegendő kitartásuk.

Emőke, míg almástésztát vág nekünk, mosolygós hangon meséli, hogy férje már az első randevújukon vázolta vágyait, és tetszett neki, amit hallott. „Igazából mindegy volt, hogy a belvárosban egy tömbházban vagy itt kint, a tanyán. Csak az volt a fontos, hogy Ferikével lehessek” – részéről a szerelem volt a mozgatórugó, illetve bízott férje döntéseiben, és öt év távlatából magabiztosan jelenti ki, hogy semmit sem változtatna az életformájukon. Nincs benne hiányérzet, mert a zene is helyet kapott tanyasi életükben, kisgyermekeknek tart zongoraórákat, a környékről többen kiutaznak Gyergyóditró határába, hogy a gazdasszonytól tanulhassanak.

„Én tipikus modern lány voltam, kertes házban nőttem fel, de soha nem jártam ki a sötétben fáért, és gyomlálnom sem kellett. Két tyúkunk volt, de kiskoromban azoktól is féltem” – osztja meg velünk nevetve tapasztalatlanságát, majd büszkén hozzáteszi, ma már tud kecskét fejni, kertet művelni, palántákat nevelgetni eladásra, és a kecsketej feldolgozása is az ő feladata: míg férje az állatokat rendezi, az istállót és az udvart tartja rendben, illetve a fejést is elvégzi, addig Emőke a konyhában gépek nélkül, két kezével és egyszerű konyhai eszközeivel készít joghurtot vagy sajtkrémet, miközben gyermekeik körülötte játszadoznak. A termékek mindig gazdára lelnek, ugyanis a környékbeliek nagyon kedvelik a kecsketejet, mert azt laktózérzékenyek is fogyaszthatják, illetve annyira egészséges, hogy a kisbabák gyomra is bírja, így sokan ezzel kezdik a hozzátáplálást.

„A városi életben semmi szép nincs. Én ott éltem a városban és a város mellett, míg az egyetemet befejeztem, de sosem fogott meg. Csak aludni jártam haza, közben az erdőket, a mezőket, a falvakat jártam. A mai világban semmi pluszt nem nyújt a város a faluval szemben: az utcában van asztalos, autószerelő, villanyszerelő, gyalog 10 perc az üzlet. Minden közelebb van, sokkal kényelmesebb az élet falun. Nekünk is van mosogatógépünk, mosógépünk, padlófűtésünk, azaz minden luxusunk, amivel egy városi is rendelkezik, viszont sokkal több az örömünk. Reggel egyszerre kelünk, együtt reggelizünk, este együtt térünk nyugovóra. A gyerekek kijönnek velünk az udvarra, segédkeznek a munkálatokban” – meséli csillogó szemekkel Ferenc, hogy miért is érzi kiváltságosnak helyzetüket. Felesége is osztja véleményét, hálás azért, hogy gyermekeik megtapasztalhatják az életet, megfoghatják, megcsodálhatják a természetet, mert nincsenek arra kényszerülve, hogy képernyőn keresztül ismerjék meg, vagy autóval elsuhanva figyeljék annak rezdüléseit.

Matyi fiuk a kecsketerelgetésben jeleskedik, kislányuk, Boróka már fejni is tud. De a névadásban is ügyeskednek: Hipo, Csenge, Csubakka, Rupi, VirágIlona is legelészik a tanyájukon. Gyermekeik, ha tehetik, az udvaron játszadoznak reggeltől estig. Ha a libák, kecskék és kutyák közé mehetnek, elfelejtik az összes babát, kisautót.

A modern paraszt, aki szakkönyvekből és a YouTube-ról tanulja a gazdálkodást

Mivel a város bűvkörében nőttek fel, Marosvásárhely tövében, nem volt fogalmuk arról, hogy mivel jár a gazdálkodás, mindent élesben, gyakorlat közben kellett elsajátítaniuk. Modern parasztként tekintenek magukra, mert tudásuk zömét szakkönyvekből és a YouTube-ról szívták magukba: oktatóvideókból tanultak meg kecskét fejni, kecsketejet joghurttá vagy sajtkrémmé dolgozni, de a kertészkedés alapjainak nagy részét is a férj egyetemi tanulmányai képezték.

Fő tevékenységük a kecsketartás és a palántanevelés, e kettő biztosítja a megélhetésüket. Emellett minden egyébbel is foglalkoznak, ami a parasztember fennmaradásához szükséges: disznókat, tyúkokat, libákat, nyulat tartanak, kertészkednek, különleges növényeket termesztenek évről-évre: idén a dísztök és a faragni való tök volt a kedvenc, jövőre gyömbérrel fognak próbálkozni.

Mint mondják, tél végén, kora tavasszal, amikor nincs sok dolog a kecskék körül, a palántázásba fektetik minden energiájukat, mert az első hetek és hónapok meghatározók a növények életében. Márciusban, amint kiültetik, „poharazzák” a palántákat, kezdődik a kecskék fialása, és máris az állatokra fordítják legtöbb figyelmüket. Amikor a kecskék akkorára nőttek, hogy mehetnek a legelőre, kezdődik a megerősödött palánták eladása – egyik tevékenység váltja a másikat, nincs megállás a Csacsa Tanyán.

Elmondásuk szerint Ferenc gazda „kiképzőként” is tevékenykedik a környéken: sokan hívják telefonon vagy keresik fel személyesen, hogy tanácsokat adjon a kertészkedésről. Míg beszélgetünk, mi is eltanulunk néhány kertészfortélyt. Például azt, hogy a fóliaházakat csak februárban izzítják be, de a paprikát már január közepén elvetik, így két hétig a kályha fölött erősödnek földjeikben a magok. Amint csírázni kezdenek, a fóliaházba kerülnek át – ezt voltaképpen a takarékoskodás miatt művelik, 14 napot spórolnak a fóliaház kifűtésével. A paprikákat a paradicsomok követik. A globális felmelegedés hatására a Gyergyói-medencében ma már minden megterem, a paprikának nem is szükséges már fóliaház, a kertben is beérik. Sokat kísérleteznek a palántákkal, mert nem az a céljuk, hogy bőven termő fajtákat kínáljanak eladásra, hanem főként olyanokat, amelyek finom terméseket hoznak és ellenállók. 13 fajta paradicsompalántát, 6 fajta paprikát, 7 féle káposztát, különböző fűszernövényeket nevelgetnek a tél folyamán, és adnak el kora tavasszal, 20-30 ezer tövet összesen.

Megtudjuk, érdemes a kertben a paradicsom mellé büdöskét ültetni, mert annak a gyökerei olyan anyagokat bocsátanak ki, amelyek elűzik a fonálférgeket, illetve a sárga színű virágjuk bevonzza a beporzó rovarokat. De a körömvirág és a zeller is alkalmas a paradicsom mellé, ha védelem és a hasznos rovarok bevonzása a cél. A murok (sárgarépa – szerk.megj.) és hagyma társítás is tökéletes, mert a hagyma elnyomja a murok illatát, és fordítva, így egyik zöldséget sem találja meg természetes ellensége. De az is jó megoldás, ha az ágyások közé kerül olyan növény, amit nagyon szeretnek a levéltetűk: ő lesz az, amit feláldoznak a természet oltárán, hogy az összes többi bő termést hozzon.

Kilyén Ferencnek meggyőződése, hogy napjaink gazdaembereinek kötelességük használni a modern eszközöket, fejlődni a tudománnyal, mert a régi ember azért tett sok mindent úgy, ahogyan, mert akkoriban nem volt lehetősége másként cselekedni. Nem volt lehetősége arra, hogy mérje a páratartalmat, a hőmérsékletet, szabályozni sem tudta ezeket – ma viszont minden adott, amivel sok növénybetegség elkerülhető anélkül, hogy növényvédőket használnának.

Régebben a kecske Székelyföldön a szegény ember tehene volt, ma a teje kiváltságos

Annak ellenére, hogy évek kellenek, míg a kliensi kör kialakul, úgy érzik, megéri kecsketartással foglalkozni. Jelenleg 26 patást nevelgetnek, mind alpesi-szánentáli keverék. Meggyőződésük, hogy sokkal kevesebb a munka velük, mint a tehenekkel vagy juhokkal: sokkal tisztább állatok, nem kell naponta többször ganét hányni alóluk, kevesebbet esznek, és szinte bármivel jóllaknak – ám nem mindentől lesz bő hozamú a tejük!  Egy kecske naponta 2–5 liter közti tejmennyiséget adhat le, napi kétszeri fejés mellett. A teje sokkal emészthetőbb, nem okoz hasmenést. Összetételében a kecsketej hasonlít leginkább az anyatejhez: volt olyan kliensük, aki a babáját három hónapos korától kezdve kecsketejjel táplálta.

A kecsketartásra egyébként első gyermekük születése inspirálta őket: vásároltak egyet, hogy kislányukat az anyatejes táplálás után ne tehéntejjel, hanem valami emészthetőbbel etessék. Az állat később kapott egy társat, ám ketten annyi tejet adtak, hogy a család nem győzte fogyasztani, így kezdték árulni a környéken. Mivel nagy volt a kereslet, fokozatosan bővítették az állatállományt.

Székelyföldön azonban még mindig nehézségekbe ütköznek, mert máig él a meggyőződés, miszerint „a kecske a szegény ember tehene”, emiatt alávalóbbnak tekintik, mint más tejelő haszonállatokat. Pedig a kecske roppant okos állat, képes túljárni az ember eszén, az akaratát is érvényesíti. Sokszor még a villanypásztor sem tartja vissza, ha zöldebb füvet pillant meg a szomszéd legelőjén – ennek egyébként mi is tanúi voltunk, Ferenc gazdával együtt szaladtunk a meredek domboldalra, hogy visszatereljük a kószálókat.

Még az állatorvosok sem annyira jártasok a kecskebetegségek kezelésében, mint a tehén- vagy juhproblémákban, ezért ezen a téren is a YouTube és a szakkönyvek jelentetik számukra a kapaszkodókat.

A kecskék mellett a libáknak is kiemelt szerep jut a portán. Két évvel ezelőtt szerezték be az első szárnyast, Mártont, a gúnárt, amelyik – állítják határozottan – ott fog megvénülni náluk. Márton ugyanis jobb házőrző a kutyánál: a tyúkokat tizedelték a ragadozómadarak, és miután egy amerikai blogger honlapján azt olvasták, hogy a gúnár jó megoldás ezek elriasztására, megvásárolták sajátjukat. Mióta Márton az udvaron őrködik, a ragadozómadarak messziről elkerülik a tanyát, hálából a tevékenységéért libákat kapott maga köré. Annyira figyelmes, hogy még éjszaka is észreveszi, ha a hegy tetején róka somfordál. Hangosan gágog, verdes a szárnyaival, ha szükséges, szembeszalad az ellenséggel – legyen az ismeretlen ember vagy állat –, messze üldözi. Ezt egyébként mi is megtapasztaljuk, amint fényképész kollégám közel merészkedik hozzá, a „fekete dobozt” látva Márton már szalad is, hogy védje a birodalmát. És szégyen vagy sem, iszkolunk mi is.

„Azért megy nehezen sok gazdának, mert nem tudja, hogy miként kell jól gazdálkodni”

Kilyén Ferencnek meggyőződése, hogy a gazdák egy része nem tudatosan gazdálkodik, emiatt sokkal több nehézségbe ütközik: sokan kétszer szántják a földet, ami fölösleges. Nyugaton már egyszer sem szántanak, mégis haladnak. Illetve a trágyázás körül is sok a kérdés, a többség hólére hordja ki, mert „akkor van az ideje”, pedig a trágya tápanyagtartalmának zöme elpárolog, a tavaszi olvadással a sáncban végzi, így a kemény munka ellenére nem lesz hasznosulása annak. Tavasszal kellene trágyázni, mikor már elment a hó. Vagy szántás előtt egy nappal, hogy beszánthassák a földbe, így biztosan a talajban marad a tápanyag – ha ezeket figyelembe vennék, nem kellene műtrágyát használniuk, és máris spórolnának, hiszen jelenleg ennek az ára is az eget veri – osztja meg velünk kertészmérnöki tudását.

Tapasztalatai szerint sokan úgy gazdálkodnak, hogy abból a pénzből, amit év közben előteremtenek, az állataikat tartják fenn csupán, és szinte egész évben várják a támogatást, amelyből majd saját boldogulásukra is fordíthatnak valamennyit. „De, ha véletlenül megszűnik, mit fognak tenni? Nem volt ez sem mindig így. Sok gazda abbahagyná ezt az életformát, ha nem lenne támogatás” – mondja.

Megtudjuk, szinte teljesen vegyszermentesen gazdálkodnak, csupán a palántanevelésnél használnak szert, legfeljebb kétszer egész szezon alatt, míg a nagy kertészetek hetente permetezik a növényeiket. A növény palánta korában a legkiszolgáltatottabb, ilyenkor a gombabetegség végezhet vele, ami annyira veszélyes, hogy egy hét alatt 90 százalékát is letarolhatja a fejlődésben lévő növényeknek. Mivel a magas páratartalom és a meleg elősegíti a gombabetegség terjedését, illetve átültetéskor sérül a palánták gyökere, fogékonyabbak a fertőzésre, ezért indokolt némi védelem. De miután kiültetik azokat a kertbe, semmilyen szert nem tesznek rájuk a továbbiakban, „ha leveri őket a betegség, így kellett történnie, annyit eszünk, amennyi marad” – osztja meg a gazda hangsúlyozva, hogy a biogazdálkodás nem azt jelenti, hogy soha semmilyen permetet nem használnak a kertészek, hanem azt, hogy ha olykor muszáj használniuk, akkor is kíméletes anyagokat permeteznek.

Ott van például a kékkő, amit a régi ember is ismert és alkalmazott, ez szintén gombaölő és bio is, mert nem hatol a növénytestbe, kívülről védi, így a zöldség mosás után biztonságosan fogyasztható. Az újfajta szerek viszont 90 százalékban felszívódóak, miután rápermetezik a levélre, a gyökérbe, a virágba, a termésbe is belekerülnek, és onnan az ember szervezetébe, ami hosszú távon megbetegedésekkel járhat.

Ferenc gazda fájlalja, hogy ennek ellenére sokan ezekből mégis kétszer annyit fújnak a növényre, hogy „biztos legyen a védelem”, és miközben saját egészségüket is károsítják, egy ördögi kört alakítanak ki. Mindig lesznek kórokozók (gombák, vírusok, baktériumok, fitoplazmák), amelyek túlélik a permetezést, belőlük jönnek létre a szuperkórokozók, amelyeknek az utódaik sem fognak elpusztulni a szertől, így exponenciálisan szaporodik a kártevők állománya, amelynek leküzdésére még erősebb szert dobnak piacra.

Modern gazdaság permakultúra alapján: egyensúlyban a gazda, a természet és az állatok

A Csacsa Tanyán a fiatal házaspár a permakultúra alapelvei szerint gazdálkodik, Ferenc gazda és Emőke hisz a folyamatosságban, az állandóságban. Illetve abban, hogy a természetes környezetben a növények és az állatok érzékeny egyensúlya olyan rendszereket eredményez, amelyek egész évben aktívak, állandó körforgást alkotnak.

A természet önmagukat fenntartó rendszerek összessége, ez a kiindulópontja ars poeticájuknak, amely úgy vonja be a növényeket, az állatokat és a mikroorganizmusokat a gazdálkodás folyamataiba, hogy azok kiegészítik egymást, egymásból kiindulva és egymásban véget érve hoznak létre új életet. Ez mondhatni újfajta mezőgazdasági szemlélet, 1973-ban közölték először az elméletet, amelynek célja függetlenedni a nem megújuló erőforrásoktól, hogy fennmaradjon a talaj termékenysége és a biodiverzitás, közben pedig a gazda számára is jövedelmező legyen, de úgy, hogy nem tiporja azt az egyensúlyt, ami számára az életet jelenti.