Informatika a gazdák szolgálatában

A gazdákat nem az informatika érdekli, hanem az, hogy az informatikát a gazdaságában mire lehet használni – szögezte le Csanáloson, a Digitális Agrárakadémia előadása legelején Kövesdi József, az Okosfarm ügyvezető igazgatója. Kiderült: a talajelemzéstől a trágyakezelésig, az állatok mobiltelefonos súlybecsléséig nagyon-nagyon sok mindenre.

Az érmihályfalvi találkozó után november 19-én, szombaton Szatmár megyébe érkezett a mezőgazdaságban zajló informatikai forradalmat bemutató Digitális Agrárium előadás-sorozat. A Partiumi Falugazdász Hálózat meghívására érkezett gazdálkodókat, agrárvállalkozókat ezúttal Kövesdi József, a technológiákat fejlesztő Okosfarm ügyvezető igazgatója tájékoztatta azokról a digitális megoldásokról, amik segítségével alkalmazottaikat, a határban dolgozó gépeiket kontrollálhatják, ellenőrizhetik, vagy épp a talajról, a termény állapotáról, a telep berendezéseiről, haszonállataikról kaphatnak azonnali információkat a termelők.

A Digitális Agrárakadémia csanálosi rendezvényén köszöntőt mondott Magyar Lóránd, parlamenti képviselő, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora, Schupler Tibor, Csanálos polgármestere, valamint Kovács Szabolcs, a Partiumi Falugazdász Hálózat szervezeti vezetője is.

Magyar Lóránd örömét fejezte ki, hogy a Székely Gazdaszervezetek Egyesületével együttműködésben a Partiumban is vendégül láthatták a gazdákat az agrárium digitalizációjáról és a hozzá kapcsolódó új technológiákról tájékoztató előadás-sorozatot. „Megszeretném köszönni a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének, hogy Székelyföld után a Partiumba is megérkezett a Digitális Agrárakadémia. Előbb Érmihályfalván, majd pedig Csanáloson hallhattak értékes előadásokat a gazdák. A mai változó világban már minden a digitalizációról szól, épp ezért fontos, hogy a gazdákat a területen zajló újdonságokról tájékoztassuk. Hogy tudják, lássák, felismerjék mik az új lehetőségek. Szükség van a precíziós mezőgazdaságra, a modern technológiák alkalmazására, mivel ezek az új eljárások költséghatékonyabbá, kényelmesebbé és környezetkímélőbbé is tehetik a mezőgazdaságot. Őszintén hiszem, hogy ez az az út, amit követni kell” – szögezte le Magyar Lóránd.

A Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora bátorítja a gazdákat: ne idegenkedjenek az informatika vívmányaitól. A digitális technológiák használatához szégyenérzet nélkül kérjenek segítséget gyermekeiktől, fiatalabb családtagjaiktól.

„Gyermekeinknek teljesen természetes a laptop, a tablet, az okos telefonok használata. Ha valamit nem értünk, ne szégyelljünk technikai útmutatást kérni tőlük. A digitális technológiák mezőgazdasági használatára nagy hangsúlyt helyez a mezőgazdasági minisztérium az új támogatásokról és pályázati lehetőségekről rendelkező új vidékfejlesztési stratégiában. Ne féljünk használni az új technológiákat, mert nekünk is ezen az úton kell járnunk ahhoz, hogy a kis- és közepes családi gazdaságok országszerte, így a Partiumban is megmaradjanak. A digitalizálás is egy eszköz arra, hogy a partiumi kisgazdaságok, családi farmok lépést tartsanak az új technológiákat aktívan használó gigafarmokkal” – hangsúlyozta Magyar Lóránd.

És hogy milyen lehetőségeket kínál az informatika az agrárium különböző szakterületein, arról az OkosFarm termékeket fejlesztő Senit Kft ügyvezető igazgatója, Kövesdi József alkotott képet a csanálosi Digitális Agrárakadémián résztvevő gazdáknak. Konkrét példákon keresztül mutatta be a speciális mezőgazdasági IT alapú megoldásokat: legyen szó bár a farm dolgozóinak ellenőrzéséről, munkahatékonyságának javításáról, a farm traktorainak és munkagépeinek monitorizálásáról, követéséről, a farmon használt gépészet, berendezések okosításáról, távvezérléséről, állapotellenőrzéséről, vagy akár a tehenészetekben, sertéstelepeken tartott haszonállatok jólétének, teljesítményének méréséről.

Ugyanide tartozik a kertekről, gyümölcsösökről adatot szolgáltató időjárás-állomás, ami a levegő és a talaj hőmérsékletéről, a nedvességi adatokról és a napos órák számáról is tájékoztatja a gazdát. Vagy épp az OkosFarm termékpalettájáról a digitális talajvizsgáló eszköz: a mobiltelefon méretű talajszkenner készülék azonnal információkat szolgáltat a talaj összetételéről, tápanyagtartalmáról. A mérés eredményeit természetesen mobiltelefonjára vagy számítógépére is azonnal megkapja a gazda.

Az állattartóknak hasznos agrárdigitalizációs újítás a súlybecslő-program, ami lényegében a mobiltelefonra telepíthető vizuális képalkotó rendszer. A gazda az állattól 5 méterre megállva telefonjával 95 százalékos biztonsággal meghatározhatja a kiválasztott haszonállat súlyát.

Kövesdi József a mezőgazdasági drónok két fajtájáról beszélt. A kamerákkal szerelt, megfigyelésre használt képalkotó drónok hozamtérkép készítésére képesek, de a nagyobb táblák nedvességtartalmáról, vetésegyenetlenségéről is értékes információkat szolgáltatnak. A másik csoportba a munkavégző drónok tartoznak, amiket leginkább permetezésre használnak a termelők.

Az előadó – esettanulmányi jelleggel – cégük konkrét magvalósításait is bemutatta. Egy tejtermelő tehenészetben a trágyakezelést oldották meg okosan: minden medencében mérik a töltöttségi szintet, a keverők, a szállítószalagok állapotát, áramfelvételét. Nem csak a már bekövetkezett problémákról tájékoztatja az üzemeltetőt, hanem – az áramfelvétel változásán keresztül – a lehetséges leállásokról, küszöbön álló meghibásodásokról is előre szól. A tejfeldolgozóknak, nagy tejtermelő gazdaságoknak automatizált pasztörizálási felügyeletet biztosítanak.

Az új technológiákkal az istállók felügyelete, automatizált működtetése is megoldható. Kövesdi József példaként a brojler csirkék nevelésére szakosodott telepet említett, ahol a komplex felügyeleti rendszer felel a hőingadozás kiküszöböléséért. Tehenészetben szenzoros istállófelügyelet, más esetben környezeti adatmérés volt a feladat, például olyan sertéstelepen, ahol a gondozóknak több mint 6 ezer egyedre kell figyelniük. Ügyfeleik közül említett egy biogáz üzemet is, aminek felügyeletét, az üzem indítását és leállítását is távolabbról, arról a szarvasmarhatelepről végzik, ahonnan az alapanyag érkezik.

A napelemes kamerarendszerek széles körben elterjedtek a mezőgazdaságban, hiszen a napelemet nem csupán megfigyelésre, a kamerák és a világítótestek táplálására, hanem ezzel együtt villanypásztorok, vadkárelhárító rendszerek működtetésére is használják a gazdák. A szakember bemutatta a feldolgozó üzemekben, élelmiszer raktárakban használt informatikai megoldásokat is, legyen szó akár hűtőház felügyeletről, gépészetek távvezérléséről, éjszakai takarmányszállításról, vagy akár a kár megelőzést, kárminimalizálást célzó korai hibaészlelésről. Az előadó által bemutatott technológiákról, agrárdigitalizációs megoldásokról bővebb információkat www.okosfarm.com honlapon találhatnak az érdeklődők.

Kövesdi József előadása után farmlátogatásra invitálták a résztvevőket a partiumi falugazdászok. A csanálosi Schontal Innovative Mezőgazdasági Szövetkezet szarvasmarha farmját, valamint a szövetkezet Európai Uniós pályázatból megvalósított vágóhídját, húsfeldolgozóját tekinthették meg az érdeklődők. A csanálosi határban 200 hektár legelőt bérelő szövetkezet nagyságrendileg 250 fős limuzin állományt nevel, aminek húsát a szövetkezet 100 ezer eurós támogatásból felszerelt vágóhídján keresztül dolgozzák fel és értékesítik. A telepen Czier Attila, a Schontal Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke vezette körbe a látogatókat, majd pedig – asztalhoz ülve – a szövetkezet helyi, sváb receptek alapján készített hústermékeit kóstolhatták meg a résztvevők.

Kapcsolódók

Kimaradt?