A precíziós mezőgazdaság már nem a jövő, hanem a jelen

Környezetbarát gazdálkodásra, modern technológiák bevezetésére sarkallja a szilágysági gazdákat Benedek László, a Szilágysomlyói Ioan Ossian Technológiai Líceum igazgatója. December elején, az iskola farmján, a Szilágysomlyó és Szilágyperecsen között lévő területen a mezőgazdaságban használt drónok előnyeiről tartottak bemutatót, melyen részt vettek a környék polgármesterei, Boncidai Csaba Szilágyperecsenből, Bernáth István Szilágybagosról, Márkus Lászlót Ippról, valamint szilágynagyfalui gazdák és az iskola néhány egykori diákja.

„Legfontosabb célunk, hogy diákjaink tanuljanak, nyitottak legyenek az új technológiák iránt, ezért a múlt hónapban nyolc diákunk Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe látogatott, ahol a mezőgazdasági tendenciákról, lehetőségekről, problémákról hallgattak előadásokat. Hazaérve, olyan lehetőségeket kerestünk, amelyek még nem ismertek a Szilágyságban, és környezetbarát földművelésre bátoríthatja a gazdákat. Így esett a választásunk egy drónokat gyártó és forgalmazó marosvásárhelyi magyar csapatra, akiket a nyáron ismertünk meg” – mondta Benedek László iskolaigazgató.Az európai Parlamentben tettek szakmai látogatást a szilágysomlyóiak | Benedek László által közreadott felvételek

A drón előnyét főleg permetezéskor tapasztalják, „mert esős idő után a traktor besüppedhet a sárba, viszont a drón kevesebb vizet használ, környezetbarát, hét-nyolc perc alatt bepermetez egy hektárnyi területet, és a turbulencia által, melyet a propeller idéz elő, jobban ragad a permet”.

„A brüsszeli találkozás során azt tapasztaltuk, hogy egyre több probléma jelenik meg az európai mezőgazdaságban, az állatvilágban – folytatta az igazgató –, mert az intenzív mezőgazdaság környezetszennyezést eredményezett, amely negatív hatással van a beporzó rovarokra, bizonyos lepkefajokra, méhekre, ezért környezetbarát gazdálkodást kell folytatni a jövőben. A hagyományos, traktorral végzett permetezéssel sok szer a földre kerül, számos mellékhatást okozva.”

Az egyik szilágyperecseni gazda már rendelkezik hasonló technikai eszközzel, állítása szerint hatékony, sokoldalú. Elég, ha két órát süt a Nap, ez idő alatt a gazda elvégezheti a gyomirtózást. A turbulencia elektrosztatikus mágnesességet eredményez, melynek következtében a permetszer rászáll a növényre, nem hull le a földre, ezért kifejezetten hasznos a szőlészetben – mondta. A megmozgatott levelek által a szer nem csak ezek felszínére, hanem fonákjára is kerül.Minden csepp vegyszer oda kerül, ahová kell

A gyümölcsösben a drón megáll a fák fölött, és beszórja a növényeket az előírt dózissal. Ha elfogyott a szer, visszatér a kiinduló ponthoz, majd a beépített memóriának köszönhetően ugyanoda tér vissza, ahol abbahagyta a permetezést.

Drónhasználat az állattenyésztők körében

A drónt nem csak a földművesek, hanem a pásztorok is használhatják, hiszen vannak olyan típusok, amelyek jelzik a csordákban, gulyákban, nyájban lévő állatok számát, lemérik, felértékelik az állományt. A gazda havonta ellenőrzi a súlygyarapodást, ha drónt használna, nem kellene mázsát beszereznie, az állatokat terelgetnie, elég, ha kiküldi a drónt, az lefilmezi, és rögzíti a gyarapodást – tudtuk meg Benedek Lászlótól.

Felnőttképzés a szilágysomlyói líceumban

Románia arra törekszik, hogy Magyarországhoz és más országokhoz hasonlóan, növényvédő szerek nélkül gazdálkodjon. Az állam egy évtől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azokat a mezőgazdasági termelőket, akik engedély, szakképzettség nélkül használnak növényvédő szereket. Az iskola kétéves ingyenes szakképzést nyújt ősztől a középiskolát végzett gazdáknak, a kurzusra már júliusban jelentkezhetnek. A képzés során az iskola mérnökei gyakorlati bemutatókat tartanak a kéthektáros farmon, ahol a tanulók traktort vezethetnek, és elsajátíthatják mindazt, amire nagy szükségük van a mezőgazdaság terén.

Jövőre is lesz mezőgazdasági fesztivál

Az idei évhez hasonlóan, jövőre is megrendezi mezőgazdasági fesztivált az iskola. Ezúttal több fiatalt vonnának be, ismert előadókat, szakembereket hívnának meg, összekötnék a látványosságot a szórakozással.A képre kattintva galéria nyílik

„Iskolaként nemcsak eszközöket mutatnánk be, hanem a kultúrára is hangsúlyt fektetnénk. Lenne ételbemutató, a gazdák jószágainak bemutatása, kapcsolatépítés. A technológia változik, eddig volt ipari forradalom, most informatikai forradalom van. Ma már nem kapával gazdálkodunk, hanem modern eszközökkel. Ehhez szakképzett emberek, technikák kellenek. A jövőre nézve minél kevesebb vegyszer használata a cél, hogy kevésbé mérgezzük a növényt és önmagunkat, hogy ökológiailag kevesebb lábnyomot hagyjunk magunk után” – zárta az igazgató.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?