Több százéves tradíciók, a klímaváltozás okozta aszály és egy, a filoxéránál is veszélyesebb járvány határozza meg az Érmellék jelenét. A „mini-Toszkánaként” is emlegetett borvidéken közel tíz hektáron gazdálkodó Lengyel Csabát, a székelyhídi Lengyel Pincészet tulajdonos-borászát a csíkszeredai Borszeredán kérdeztük a generációs családi birtok mindennapjairól, a szőlőket fenyegető biológiai krízisről és a felgyorsult világ új fogyasztási szokásairól.

– Az Érmelléket gyakran emlegetik „mini-Toszkánaként”, a borvidék múltja pedig rendkívül gazdag. Hogyan kapcsolódik a Lengyel Pincészet ehhez a történelmi örökséghez?

– A vidék borászatának története szorosan összefonódott a Stubenberg grófok örökségével. Kevesen tudják, de Székelyhíd egykor Debrecen városának a szőlőskertje volt. A múlt rangját jól mutatja, hogy a grófi pincészetből annak idején még az angol királyi család asztalára is kerültek az érmelléki borokból. Mi ebben a patinás, történelmi környezetben igyekszünk továbbvinni a hagyományokat.

– Egy ekkora birtokot irányítani komoly feladat. Hogyan kell elképzelni a pincészet mindennapjait, mekkora csapattal dolgoznak?

– A Lengyel Pincészet egy generációkat átölelő családi vállalkozás, ahol a feladatokat teljes egészében a család tagjai végzik. A termelés során szinte kizárólag a kézi munkaerőre támaszkodunk: januártól október végéig szinte minden munkafolyamat manuálisan zajlik a szőlőskertben, amíg az utolsó fürt is be nem érkezik hozzánk a pincébe.

– Az Érmellék hagyományosan fehérboros vidék. Önöknél milyen a fajtaösszetétel?

– Bár a borvidék elsősorban valóban a fehér szőlőiről ismert, nálunk jelenleg tíz különböző fajta található meg. Ezekből ma már nyolc különböző bort készítünk, és a fehérek mellett kiváló vörösborok is vannak. A szakmai hitvallásunkat és a mindennapi munkát egyébként a pincészet mottója foglalja össze a legjobban: „Szív, lélek, alázat, ami vezérli munkánkat, ezek a vállalkozás alappillérei, ezek vagyunk mi, ezek a boraink.”

– A festői táj és a szép sikerek mögött azonban komoly aggodalmak is meghúzódnak.

– Így van, a XXI. században jelenleg egy olyan betegséggel küzdenek a borvidékek a Partiumban, Erdélyben és a Kárpát-medence egészében, amely odafigyelés nélkül, néhány éven belül komoly szőlőterületeket törölhet el a térképről. A szőlő aranyszínű sárgaságáról van szó, amelyet egy kabócaféle terjeszt. Kimondom határozottan: ez a járványhelyzet ma már sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint amilyen egykor a történelmi filoxéravész volt.

– Mennyire közvetlen ez a fenyegetés? Önöknél okozott-e már konkrét kárt a fertőzés?

– Sajnos a probléma nagyon is közvetlen és kézzelfogható. A székelyhídi ültetvényünkben idén tavasszal kétszáz tőke Chardonnay-t kellett kivágni és teljesen eltávolítani a fertőzés miatt. Felvidéki borásztársaimmal és barátaimmal egyeztetve látom, hogy a kisebb szőlőterülettel rendelkező, gyanútlan gazdákat nagyon nehéz meggyőzni a helyzet súlyosságáról. Pedig, ha a termelők nem veszik szigorúan a védekezést, a borvidékeknek alig egy-két évük maradhat hátra az eltűnésig.

– Ha ez még nem lenne elég, az időjárás sem könnyíti meg a dolgukat. Hogyan bírják a tőkék a szárazságot?

– A biológiai veszélyeket a klímaváltozás és az extrém szárazság tovább fokozza. Idén május elejéig, a téli hóolvadás óta mindössze négy és fél liter eső esett az Érmelléken. Ez a komoly csapadékhiány pedig már az idősebb, mélyebb gyökerű ültetvényeken is meglátszik. Bár öntözéssel technológiailag szinte minden megoldható lenne, a mai piaci viszonyok mellett ezek olyan óriási költségek, amelyek egy hozzánk hasonló családi pincészet számára egyszerűen kivitelezhetetlenek.

– A klíma mellett a piac is változik. Mennyire alakulnak át a borfogyasztási szokások?

– A felgyorsult világ a fogyasztást is teljesen átírja. A fiatalabb generációkat ma már nagyon nehéz egyből egy testes vörösborral vagy egy nehezebb, hordós érlelésű fehérrel rávezetni a borfogyasztásra. Számukra éppen ezért könnyedebb reduktív borok, habzóborok és frizanték készülnek a pincénkben. Ezzel szemben a középkorosztály és az idősebbek továbbra is szívesen keresik a hagyományosabb, hordós érlelésű, barrikolt tételeket.

– Végezetül egy kérdés, ami megosztja a borásztársadalmat: bűn-e vizet önteni a borba, vagy van helye a fröccsnek az asztalon?

– Én nem látom ezt tragédiának, magam is szívesen fröccsözöm. Úgy vélem, olyan világot élünk, ahol nem a merev szabályok a döntők, hanem az, hogy mindenki úgy fogyassza a bort, ahogyan az a leginkább jólesik neki.