A szolgáltatókkal fizetteti meg a kormány az árbefagyasztás költségeit

Adminisztratív intézkedésekkel halogatja a kormány, hogy megtérítse a gáz- és áramszolgáltatóknak az árak befagyasztása miatt elszenvedett veszteségeket.

Bekövetkezett az, amitől az energiaszolgáltatók féltek: négy hónap telt el a fűtési szezon kezdete óta, azonban a kormány még semmiféle kompenzációt nem fizetett az árak befagyasztása által okozott veszteségek fejében. „Felhívjuk a figyelmet, hogy a fizetésképtelenség, sőt, a csőd veszélye exponenciálisan nő, az időtartammal, ameddig az állam nem téríti meg a szolgáltatók költségeit. (…) Apró kivételektől eltekintve, melyek nem haladják meg az energiapiac 0,1 százalékát, a vállalatok egy banit sem kaptak, bár a befagyasztott árú számlák kiállítása novemberben elkezdődött” – áll a Romániai Energiaszolgáltatók Egyesületének (AFEER) közleményében.Nem ezt ígérte a kormány a szolgáltatóknak | Fotó: Agerpres

Annak ellenére, hogy a kormány illetékesei ismételten azt ígérték, a szolgáltatók idejében meg fogják kapni a pénzüket, a közelmúltban a munkaügyi-, az energiaügyi- és a pénzügyminiszter rendeletet bocsátottak ki, aminek, úgy tűnik, egyetlen célja, hogy elodázza a pillanatot, amikor az államnak fizetnie kell a szolgáltatóknak. A rendeletek értelmében a szolgáltatók ismét el kell készítsék a dokumentációt, mely alapján az állam megtéríti az árak befagyasztása és a lakossági kompenzáció okozta veszteségeket.

„Ez március 31-ig kitolja a szolgáltatók költségei megtérítésének a határidejét. Euró százmilliókról beszélünk, amiket a szolgáltatók elköltöttek, javarészt bankhitelből, anélkül, hogy visszakapták volna az államtól. Ez a helyzet nem folytatódhat! Nem azért, mert a szolgáltatók nem akarják, hanem mert nem képesek rá” – nyilatkozta Larențiu Urluescu, az AFEER elnöke.

Bár az állam jelentős összegekkel tartozik az energiaszolgáltatóknak, amennyiben azok késlekednek az áfa és a jövedéki adó befizetésével, késedelmi- és büntetőkamatot számolnak fel nekik.

„Mostanáig az árak befagyasztása és a kompenzáció jelentette szubvenciót, amit a hatóságok vezettek be, a szolgáltatók állták a saját pénzükből, illetve hitelből. A cégeknek nem feladatuk a szociális intézkedések finanszírozása, a szociális védőháló működtetése. Ez az állam feladata” – hangsúlyozza Urluescu.

A kormány január végéi 370 lej/MWh, februártól pedig 310 lej/MWh értéken fagyasztotta be a földgáz árát, a villanyáramét pedig 1 lej/kWh, illetve 0,8 lej/kWh áron. A szolgáltatók ennél jóval drágábban vásárolják az energiát a termelőktől, a különbözetet pedig a kormánynak kell megtérítenie. Ugyancsak a kormány kell megtérítse a szolgáltatóknak a számla értékének részleges kompenzálásából fakadó költségeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?