Túlzottdeficit-eljárás: a pénzügyminiszer szerint nincs ok aggodalomra

Florin Cîțu ügyvivő pénzügyminiszter és miniszterelnök-jelölt szerint Bukarestnek hiteles és fenntartható terve van az államháztartási hiány csökkentésére.

A tárcavezető ezt szerdán mondta egy közösségi oldalon közzétett videoüzenetben, miután az Európai Bizottság elindította Románia ellen a túlzottdeficit-eljárást. A pénzügyminiszter elmondta, hogy az elmúlt három hónapban egyeztetett Brüsszellel, az uniós végrehajtó szerv pedig elfogadta Románia valamennyi javaslatát, vagyis elfogadta azokat a terveket, amelyek az államháztartási hiány csökkentésére irányulnak. Úgy vélte, ez azt jelenti, hogy a brüsszeli szakértők bíznak a bukaresti kormányban.

Az Európai Bizottság már február végén kilátásba helyezte, hogy túlzottdeficit-elárást indít Románia ellen, miután a költségvetési hiány 2019-ben meghaladta a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát, és várhatóan 3 százalék felett marad az idén és 2021-ben is.

A sajtó közlése szerint az Európai Bizottság szerdán több javaslatot is megfogalmazott Románia számára, e szerint Bukarestnek legkésőbb 2022-ig véget kell vetnie a túlzott költségvetési hiánynak. Javaslatuk szerint 2020-ban 3,6 százalék, 2021-ben 3,4 százalék kellene, hogy legyen a deficit a GDP-hez mérten, majd 2022-ben 2,8 százalék. Brüsszel szeptember közepéig vár Romániától részletes tervet a költségvetés egyensúlyának visszaállítása érdekében - derül ki a dokumentumból.

Az államháztartás a GDP-hez mérten 4,6 százalékos hiánnyal zárta a tavalyi évet. A kormány az idén 3,6 százalékos deficitre számít. Ugyanakkor a Költségvetési Tanács január végén figyelmeztette a kabinetet, hogy amennyiben nem kezdi el már az idén a fiskális konszolidációt, az év végén 4,6-4,8 százalékra nőhet a deficit, majd 2021-ben 6 százalék fölé, 2022-ben 7 százalék fölé emelkedhet.

Kapcsolódók

Kimaradt?