2019 nem a befektetések éve lesz: csak 2,5 milliárd euró érkezhet külföldi beruházóktól

Ez az összeg hozzávetőleg a fele a tavalyi értéknek, a 2008-as rekordév eredményének pedig alig valamivel több, mint a negyede.

Minimum 2,5 milliárd euró értékű külföldi beruházásra számít idén a kormány InvestRomania ügynöksége, amelynek feladata az országnak, mint befektetési célpontnak a népszerűsítése, s a külföldi tőke idecsalogatása. E befektetések eredményeként körülbelül 24 ezer munkahely jön létre.

Szerény összeg

Bár a 2,5 milliárd euró elsőre jól hangzik, valójában szerény összeg, a tavalyi befektetések felénél alig valamivel több. 2018 első tíz hónapjában 4,55 milliárd euró áramlott Romániába beruházások formájában, 8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A legnagyobb erdélyi beruházást az amerikai Visteon temesvári kutatóközpontja jelentette, ahol 450 embert foglalkoztatnak, míg az olasz Sogefi autóalkatrészeket gyártó nagyváradi üzeme 250 munkavállalónak biztosít megélhetést. A legnagyobb értékű tavalyi beruházás a svájci Clariant bioetanolt előállító krajovai üzeme volt, melybe 100 millió eurót fektettek.

Elestünk a BMW-től

Románia versenyben volt két nagy volumenű presztízsberuházásért, ám a befektető egyik esetben sem minket választott. A BMW úgy döntött, hogy új gyárát Debrecenben építi fel, amihez, a miénknél lényegesen jobb magyarországi infrastruktúra mellett, a budapesti kormány által felajánlott tetemes állami támogatás is hozzájárulhatott. A BMW közel 40 millió eurót kap annak fejében, hogy a cívis város határában építi fel az üzemet, melyben ezren fognak dolgozni.

A román ajánlat ennél valószínűleg lényegesen szerényebb volt, figyelembe véve, hogy a befektetetőknek kiutalható teljes hazai keret 132 millió eurót tett ki. Szeptember végéig 31 vállalat 32 pályázatot nyújtott be állami támogatásra, 296 millió euró értékben. Kilenc pályázat kapott zöld utat, ezeknek összesen 491 millió lejt, hozzávetőleg 110 millió eurót utalt ki a kormány.

A Dăncilă-kabinetet igazán nem érheti olyan vád, hogy tenyerén hordozná a multikat, az elutasított pályázók között ugyanis olyan vállalatok voltak, mint a német Bosch, mely Piskin építendő mosógépgyárához igényelt közel 110 millió lejes támogatást. Az állami támogatások vonzerejét tekintve Románia nem nagyon konkurálhat Magyarországgal, amely 2018-ban 420 millió eurót fizetett ki a befektetőknek. 

Elestünk a Volkswagentől is

A másik nagy pofára esés a Volkswagenhez fűződik. A kormány nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy sikerül Romániába csábítani a német autógyártót, főleg mivel a konkurenciát nem Lengyelország, Szlovákia vagy Magyarország, hanem Bulgária és Törökország jelentette.

Sajnos a VW Törökországot választotta, amely döntésben, egyes elemzők szerint fontos szerepe volt a politikának, Németország állítólag ezzel a gesztussal szerette volna javítani az utóbbi időben igencsak elhidegült viszonyát Erdogan kormányával.

Románia legjobb éve a befektetések tekintetében 2008 volt, amikor a külföldi beruházások összértéke elérte a 9,5 milliárd eurót.

Kapcsolódók

Kimaradt?