Kapcsolódó

banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

„Ne sírj, ha meghalok” – így élt Rodion, a román elektronikus zene atyja

Valamikor 2017 elején, Kolozsváron, a Grigorescu negyedben bekapcsoltak egy számítógépet. Az illető írhatott volna egy cikket, kifizethette volna a gázszámlát, megnézhette volna az év színét, virtuális terroristákat kaszabolhatott volna vagy elkezdhetett volna zenét komponálni. A mi hősünk az utóbbit választotta. Korábban több hangszeren megtanult játszani, majd magnószalaggal kísérletezett elektronikus zenét alkotva a kellő technológia hiányában, ezt követően együttest alapított, utána zenét szerzett egy nemzeti színháznak, végezetül pedig lemondott mindenről. Később belátta, hogy kimaradt a számítógép. Számítógépen nem írt dalokat. Rodion Ladislau Roșca ekkor leült, és egy év alatt tizenhármat komponált.

A cikk a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum Időutazó című közös sorozatának része. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Megmentendő, megőrzendő archív képekről (fotó, film, videó) itt lehet értesíteni az archívum munkatársait, a már digitalizált fényképek online adatbázisa pedig a rekollekt.ro oldalon érhető el.  

2019-ben a Sapientia EMTE mesteriseként készítettem vele egy dokumentumfilmet Rodion by G. A. címmel. A forgatások alatt mindig elmondta, hogy ő a román elektronikus zene atyja. Ezt én neki nem hittem el, és szerintem a film azért nem lett sikeres, mert nem hittem benne. Rodionban sem és a filmben sem. Egyszerűen az agyam nem tudta ezeket a szavakat, hogy román, elektronikus zene, atya egymás mellé rakni, úgy, hogy összefüggjenek, egy egészet alkossanak. Hogy elfogadjam azt a tényt, hogy ő az, és ez az ember az én barátom. Csakhogy ezek, akárcsak Rodion zenéjének elemei, mozaikdarabkák, és a maguk szabályrendszerében összefüggnek. Hitelesek.

A következőkben néhány hasonló mozaikdarabkát mutatok meg Rodion életéből. A fotók az ő gyűjteményéből származnak.

Az első közös képünk.

Az első közös képünk.

Rodion zenéje alapos barkácsmunka. A magnószalagra rögzített akkordok torzítása, más együttesektől átvett zenerészletek szekvenciába helyezése, szájjal létrehozott cintányérhang és kézzel eltapsolt dobolás egy kis dalszöveggel társítva, na meg a „Rodion–effektus” alkotja az eszköztárát. Ebből olyan dalokat kovácsolt össze, amelyek meghódították az 1970-es-80-as évek toplistáit, visszhangjuk nyugati országokba is eljutott.

Hogyan is volt lehetséges ilyesfajta előremutató, egyedülálló zenét alkotni a romániai szocializmusban? A korszak nem volt homogén sem az állami kontroll, sem a közérzet, sem a kultúra hozzáférhetőségének szempontjából. Sztálin halála után bekövetkezett egyfajta enyhülés a keleti blokkban. Románia távolodott a Szovjetuniótól: politikai elítélteket helyeztek szabadlábra, 1967-ben Pepsi-Cola gyár nyílt Konstancán, Ceaușescu 1968-ban elítélte Csehszlovákia lerohanását a Varsói Szerződés tagállamai által, vendégül látta a fővárosban Charles de Gaulle francia és Richard Nixon amerikai elnököt, illetve olyan nyugati énekesek  látogatták meg a Román Szocialista Köztársaságot, mint Cliff Richard, Duke Ellington, Louis Armstrong, Julio Iglesias, Rita Pavone, akik hatottak az itteni zeneszcénára, így Rodionra is.

Elég nehéz volt elektronikus zenét csinálni az 1960-as évek végén Romániában, mivel a szintetizátort és a modulátort az évtized közepén fedezték fel, az országba pedig még nem jutott el ez a technika. Szóval a román elektronikus zene atyja más úton kellett járjon. Egy barátom azt mondta, hogy Rodion egy új műfaj megteremtője. A szalagzenéé.  

Ezt a képet azért szeretem, mert Rodionra emlékeztet (és nem csak azért, mert ő van rajta). Olyan, mint az elektronikus zene szintetizátor nélkül. Igazolványkép és hosszú haj. Két összeférhetetlen elem szimbiózisa. A kommunizmusban a hosszú haj a rendszer elleni lázadást szimbolizálta, ezért viselete tilos volt, viszont a filmstúdiók vagy ebben az esetben a színház, igazolni tudta a hajviseletet, történelmi jellegű produkciók, klasszikus drámák színrevitele esetén. 

Ezt a képet azért szeretem, mert Rodionra emlékeztet (és nem csak azért, mert ő van rajta). Olyan, mint az elektronikus zene szintetizátor nélkül. Igazolványkép és hosszú haj. Két összeférhetetlen elem szimbiózisa. A kommunizmusban a hosszú haj a rendszer elleni lázadást szimbolizálta, ezért viselete tilos volt, viszont a filmstúdiók vagy ebben az esetben a színház, igazolni tudta a hajviseletet, történelmi jellegű produkciók, klasszikus drámák színrevitele esetén. 

Volt egy akváriuma, tele halakkal, amiknek egy etetőberendezést fejlesztett ki azokra a napokra, amikor távol koncertezett. Befogadott egy mozgássérült kutyát. Nem lecsapni, kiengedni – mondta, amikor valaki rovart akart eltaposni, lecsapni. Nagyon szerette az állatokat. Na meg az Omegát is (lásd a pólóját).

Volt egy akváriuma, tele halakkal, amiknek egy etetőberendezést fejlesztett ki azokra a napokra, amikor távol koncertezett. Befogadott egy mozgássérült kutyát. Nem lecsapni, kiengedni – mondta, amikor valaki rovart akart eltaposni, lecsapni. Nagyon szerette az állatokat. Na meg az Omegát is (lásd a pólóját).

Szerintem nincs különbség aközött, amikor Mick Jagger a nyelvét nyújtja ki a kamera előtt, és amikor valaki bekiáltja, szia anyu, benne vagyok a tévében. Janis Joplin békejelt mutat, Rodion pedig hátat fordít vagy kendőt visel. A kamera jelenlétében szeretünk játszani.

Szerintem nincs különbség aközött, amikor Mick Jagger a nyelvét nyújtja ki a kamera előtt, és amikor valaki bekiáltja, szia anyu, benne vagyok a tévében. Janis Joplin békejelt mutat, Rodion pedig hátat fordít vagy kendőt visel. A kamera jelenlétében szeretünk játszani.

Egy hely, ahol a Beatles elfért az édesanya mellett, Jim Morrison és Mick Jagger társaságában a Rodion G.A. együttes tagjai, egy családi ebéden pedig részt vett Donovan, The Jim Carroll Band, egy fonalbaba és egy gótikus templom fényképe.

Egy hely, ahol a Beatles elfért az édesanya mellett, Jim Morrison és Mick Jagger társaságában a Rodion G.A. együttes tagjai, egy családi ebéden pedig részt vett Donovan, The Jim Carroll Band, egy fonalbaba és egy gótikus templom fényképe.

Rodion a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiát végezte el, hangszere a klarinét volt, de nem szeretett csupán egy hangszerre koncentrálni és azzal kiállni hangversenyekre. Mindent ő akart irányítani, komponálni akart. És ezt meg is tette. Egy ismerőstől kölcsönkért egy Tesla Sonet Duo magnólejátszót (később ezt meg is vásárolta tőle) és komponálni kezdett. Olyan dalokat, amire a közönség még nem volt felkészülve. Mondása szerint, még ő se. Nem tudta akkor, hogy ő az elektronikus zene előfutára.

E próbálkozások után alakított egy együttest, bár a tagjai nagyon gyakran cserélődtek. Az együttes egyik tagja javasolta, hogy legyen a nevük Rodion. Ő ezt akkora megtiszteltetésnek vélte, hogy az akkori tagok keresztnevének kezdőbetűit [G. (Gicu Fărcaș) A. (Adrian Căprar)] a Rodion név után biggyesztette. Így lett az együttes neve Rodion G. A.

Sokszor felléptek, sokszor volt teltház. Iskolákban is játszottak nagyon sokat, ahol annyira nem ellenőrizte a titkosszolgálat a tevékenységüket. Az egyik kérdésem az volt Rodionhoz, hogy írt-e rendszerkritikus dalokat. Nekiment-e a rendszernek valaha? Válasza csak az volt, hogy nekimehetett volna. Ezeken az iskolai koncerteken nagyon is, mert nem voltak folyton megfigyelve. De nem érte meg. Sok évnyi tanulási folyamat, próba, munka és erőfeszítés volt a tét, és ha eltiltották volna őt a zenéléstől, akkor beadta volna a derekát, és ezt nem akarta.

A Rodion G.A. együttes koncertjein gyakran tolongás volt. A kolozsvári Diákművelődési Ház tele volt. A több mint 800 férőhelyes termet székekkel pótolták ki, a sorok közé is beültek az emberek, a falnak támaszkodtak.
 

A Rodion G.A. együttes koncertjein gyakran tolongás volt. A kolozsvári Diákművelődési Ház tele volt. A több mint 800 férőhelyes termet székekkel pótolták ki, a sorok közé is beültek az emberek, a falnak támaszkodtak.

 

A közönség ellenpólusán ott az együttes.

A közönség ellenpólusán ott az együttes.

A Rodion G.A. meghódítja Kolozsvárt (középen Rodion, bal oldalt Gicu Fărcaș, jobb oldalt Adrian Căpraru).

A Rodion G.A. meghódítja Kolozsvárt (középen Rodion, bal oldalt Gicu Fărcaș, jobb oldalt Adrian Căpraru).

1989-ben felhagyott a zenéléssel. Meghalt az édesanyja. Az a személy, akinek élt és alkotott. Akiről az utolsó kiadott lemezét elnevezte. Rozália. Akinek az arca mindig mosolyra derült, amikor a zenéjét hallgatta. Az első számú rajongó. Hiányában Rodion úgy érezte, hogy nincs semmi értelme a folytatásnak. A 2010-es évek elején, visszatért egy bukaresti producer, Mihai Antonescu (Roadrunner Music) segítségével, aki felkereste, Bukarestbe hívta és segített a szalagok digitalizálásában, majd a keverési folyamatokban, végül pedig egy lemez kiadásában. Mindezek ellenére Rodion arcán látszott a megsebzettség. Fellépésein rezzenéstelenül állt a magnója előtt. Tekintete megkövült.

Személyes kapcsolatom Rodionnal 2016-ban kezdődött, amikor az Electric Castle nulladik napján fellépett a kisszínpadon. Nem voltak túl sokan a közönségben, de a zenéje és a magatartása „kraftwerki” volt. Azért is szeretem ezt a szót (persze, az együttest imádom), mert számomra van egy olyan konnotációja, ami nagyon is jellemző Rodionra. „Megkraftolta” (az együttes neve erőművet jelent, de lásd az angol craft, azaz mesterség, kézművesség szót, szerk. megj.), megmunkálta a szalagot, kézműves munkát végzett, barkácsolt, annak érdekében, hogy a dalai olyanok legyenek amilyenek. Egyszerre mechanikusak, automatizáltak, gépiesek, de emberarcúak, emberhangúak.

A fesztiválnak vége lett, majd a nyárnak is, szeptember, egyetem, shaorma, Rodion. Nézem, hogy ez az ember, akit a román elektronikus zene atyjaként konferáltak fel a fesztiválon, mit csinál ugyanabban a shaormázóban, mint én. Nem vagyunk ugyanaz a kategória. Mit keres ő itt. Lőttünk egy közös képet, majd felültem a buszra. Látom, hogy ő is felült, velem szembe. Leszálltam. Ő is leszállt. Beléptem a tömbházba. Ő integetett nekem, s mondta, hogy ott lakik a szomszédban. Menjek majd át. Hallgassunk meg valamiket.

Át is mentem pár hétre rá. Persze készültem. Nem akartam a Kraftwerkről beszélni (pedig nagyon szerette őket), mert az volt az első gondolatom, de néha jó az első gondolatokat elengedni. A királyhoz csakis királlyal mehetek. Vagy királyokkal. A Beatles-t hoztam fel, tőlük mutattam dalokat neki, és őket istenítettem. Addig, ameddig megunta. Mondta: „Attila, Beatles ide vagy oda, nem kell nekem itt szerepelni”. (Egyből átlátott rajtam). „Mutatok neked egy dalt. Az album dalait Indiában írta, többek között a Beatles-el együtt volt ott. Meditáltak, énekeltek, jól érezték magukat. A Beatles nagyot alkotott. Hatalmasat. De elfajultak. Nem maradtak hűek magukhoz. Viszont ő igen. Donovan igen. Az igazi Hurdy Gurdy Man igen.” Azóta ez az egyik kedvenc dalom. Miután leszerepeltem egyetemes zenetörténetből, gondoltam, jövök valami hazaival. Megmutatom a nagy kedvencemet. Az Omegát. „Na jól van... mutatok én neked magyar dalt.” Láttam, hogy bepötyögi a keresőbe: Deep Forest. Gyorsan megelőztem, telefonra beírtam. „Ez egy francia együttes, te Rodi” – mondtam. Megmutatta a Marta’s Song-ot, melyben Sebestyén Márta énekel. „Attila, ez úgy magyar dal, hogy nem is magyar csinálta. És attól nagyszerű. Egy idegen ember úgy megértett egy nemzetet, annyira pontosan meg tudta fogalmazni az identitását, ahogy maga a nemzet nem biztos, hogy meg tudta volna. Ettől szép ez a dal.”

Nagyon szerette a Dire Straits-t – őket Dry Stars-nak nevezte (mindig megpróbált elrejteni egy szóviccet a mondataiban). A Sultan of Swings-et zseniálisnak tartotta, azt, hogy Mark Knopfler szövegére egyedül csak Mark Knopfler gitárja tud válaszolni… Patti Smith, Jethro Tull, The Who, Yes… Simon and Garfunkel-t is nagyon szerette. Egyik fél magyar, másik román. Kicsit magára emlékeztette. Akit nagyon nem szeretett, az Bon Jovi. Szerinte ő túl sokat visít. 

Zenehallgatás mellett egy olyan értékrendszert állított fel bennem, amire most már én is tudatosan tudok reflektálni, és amit megpróbálok betartani: a helyi termékek értékelését. Emlékszem, amikor meglátogattam, néha vittem egy Snickers csokirudat. Erre megjegyezte: „köszönöm nagyon szépen, de következőkor, ha akarsz valamit hozni, hozz egy ROM csokit. Az hazai. Segítsünk a hazainak.” Egy másik dolog, amire megtanított, az a tudatos újrahasznosítás. Emlékszem, elszakítottam az egyik jack kábelét. Nagyon sajnáltam, és mondtam, hogy következő alkalomkor hozok egy újat. Erre ő: „Ne butáskodj. Nincs ezzel semmi baj. Nem kell annak új, aki a régit meg tudja javítani.” És meg tudta. Minden egyes alkalommal valamit meg tudott javítani, valamit ki tudott találni, át tudott alakítani.

Az idő lenyomata a sármos Rodionon.

Az idő lenyomata a sármos Rodionon.

A Don’t Cry if I Die című dalt utoljára Rodion temetésén hallottam. A család kérésére lejátszották. Eszembe jutott, hogy koncertjein, mindig kérte a szervezőktől, hogy húzzák fel egy kicsit a hangerőt. Azt akarta, hogy a leghátsó sorban is jól hallható legyen a zenéje. A temetésen a leghátsó sorban álltam. A zenét nagyon jól hallottam, és nem sírtam, mert arra kért, hogy ne sírjak, ha meghal. Bánom, hogy nem szóltam a technikusnak, hogy húzza fel a hangerőt, hallja az egész város, milyen muzsikát csinált Rodion-Ladislau Roșca!

Rakjunk fel tőle egy dalt, mert ameddig zenéjét valaki lejátssza, addig is köztünk, tovább él.

6/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?