2011 óta Szathmári Pap Károly születésnapján, január 11-én a román fotográfia napját ünnepeljük. Ez a 19. századi alkotó Kolozsváron született és nevelkedett, de vajon a román fotográfia születése köthető-e a városhoz? A fotográfia úttörői mennyiben tekinthetők fotóművésznek? Hogyan fért meg a fénykép új médiuma a festészeti műtermek világában? Fotótörténészi szemmel ezek a legizgalmasabb kérdések, amelyek a Szathmári Pap Károlyról szóló bőséges bibliográfia olvastán felmerülhetnek.

A cikk a Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2021-2022 (szerk. Gergely Balázs, H. Szabó Gyula, Jakab Márta, Szabó Lilla és Szilágyi Adrien Rebeka) című könyvben megjelent tanulmány szerkesztett változata.

Szathmári Pap Károly sokarcú, több médiummal kísérletező alkotó volt, aki 21. századi szemmel is rendkívüli földrajzi útvonalakon mozgott, de pályatörténete is figyelemreméltó íveket rajzol ki. Fotóit, festményeit, litográfiáit román, magyar és német köz- és magángyűjtemények őrzik, munkásságáról legalább ennyi nyelven írtak összefoglalót. Murádin Jenő művészettörténész szerint Szathmári Pap Károly pályája pont azért érdekes, mert a román és a magyar kultúrkör vonzásában teljesedett ki, és mindkét nemzet magáénak tartja. Mi több, Szathmári örökségének nemzetközi vonzereje és relevanciája is van, hiszen a fotográfia úttörőjeként és 19. századi haditudósítóként is jegyzik. Mivel nyomatai és fotói nagymértékben szétszóródtak, elvesztek, Szathmári Pap Károly műtárgykereskedésben felbukkanó műveinek nagyon magas ára van, az egyik legdrágább a fotórelikviák piacán.

Műveinek töredékessége és kalandos életútja alkotásaihoz illő, romantikus jegyeket hordoz. Szathmári életének első 30 éve Kolozsvárhoz kapcsolódik, azt követően a Kárpátokon túl, Bukarestben állapodott meg, és ott teremtett magának státuszt és hírnevet. Életútjától több összegzés is született már Murádin Jenő, Gaal György, Farkas Zsuzsa tollából, írásaikból tudhatjuk, hogy Szatmári Pap Károly 1812-ben született Kolozsváron, apja Szathmári Pap Dániel köztisztviselő volt, anyja pedig Wass Zsuzsanna, akik igyekeztek polgári jómódban nevelni gyerekeiket, Károly is a jó képzést biztosító Református Kollégium diákja lett. 1827-ben barátjával, Pataki Sándorral megpróbálkozott beiratkozni a bécsi művészeti akadémiára, sikertelenül, ezért tanulmányait továbbra is a Református Kollégiumban folytatta, ahol bölcsészetet is, jogot is hallgatott. Murádin Jenő leírása szerint a jómódú polgár nyugodt életét élték: „kirándultak, festettek, zenéltek, kottát másoltak, színi előadásokra jártak, a francia beszédben gyakorolták magukat.” A kollégiumban Nagy Sámueltől és Bodnár Dánieltől tanult rajzolást.

1829-ben a sikkasztással rajtakapott apja öngyilkosságot követett el, a történtek megbélyegezték a család életét is. Valószínűleg megélhetési okok miatt köztisztviselői pályára lépett, Kolozsváron a Főkormányszéknél, Szebenben a kincstárnál, és végül Bécsben, az udvari kancelláriánál szolgált. Az irodalom iránt rajongó, festészeti pálya után vágyakozó fiatalember ezeket az állomásokat mind arra használta fel, hogy autodidakta módon folytassa művészi tanulmányait, a szebeni Brukenthal Múzeum és a bécsi képtárak voltak az iskolái, mígnem lehetősége adódott egy hosszabb itáliai utazásra, amelytől betegséget, de alkotói lendületet is kapott. Ezt követően a bécsi akadémián váltak rendszeressé a tanulmányai, a klasszicizmus és a romantika közötti átmenetnek tartott biedermeier stílusában alkotott.

Kolozsváron az 1840-es évek elején kísérelt meg több vállalkozással is megélhetést biztosítani magának, de művészi projektjei, műterem-indítási próbálkozásai nem voltak sikeresek. Borszéken, gyógykezeléseinek helyszínén jelentős portrémegrendeléseket kapott ott üdülő román bojároktól, és olyan ismeretségekre tett szert, amelyek belépőt jelentettek a bukaresti társadalmi életbe. A művelt, több nyelvet beszélő, közigazgatási kérdésekben jártas Szathmári jó társasági ember lehetett. Egyre nagyobb szabású megrendeléseket kapott, mígnem műtermet nyitott és Bukarestet választotta otthonának. Így vált Kolozsvár szülöttéből Bukarest művészévé, Gaal György szavaival élve. Román uralkodók udvari festője és fényképésze volt, és ezt a pozícióját csodálatraméltó módon megőrizte öt egymást váltó országfő idejében.

Szathmári, a „czudar” Kolozsvár és a fotográfia kezdetei Erdélyben

Kolozsvári alkotói korszakában Szathmári Pap Károlynak két kiemelkedő vállalkozása is volt. Az egyik az 1842–43-as erdélyi országgyűlés arcképcsarnoka, amelyikben a reformkori politikusokat örökítette meg, miután elsajátította a litográfia (kőnyomás) technikáját. A fennmaradt albumtöredékekben Murádin Jenő több mint 70 portrét azonosított be, melyek a biedermeier kori erdélyi művészet példái. A rajzolt portré népszerűségét jelzi az is, hogy Marastoni Jakab festőművész is ugyanekkor dolgozott dagerrotip gépével Kolozsvárott (ezek a dagerrotípiák sajnos elvesztek), Szathmári azonban nem érezte ezt elsöprő konkurenciának, országgyűlési arcképcsarnokából több példány is elkelt.

Másik üzleti kezdeményezése az Erdély képekben című album volt, amelyet 1842-ben hirdetett meg, előfizetésekből szerette volna fenntartani, azonban nem sikerült elégséges számú megrendelőt összegyűjtenie. A kiadvány 12 füzetből állt, amely négy-öt rajzot tartalmazott, egy-egy helyleírás, mondagyűjtemény kíséretében, melyeket különböző szerzők írtak. Erdély ilyen nagy léptékű, módszeres vizualizálása a kutatók szerint az elsők közé tartozik, ez a vállalkozás előzmények nélküli volt abban a korszakban. Ez a vállalkozás, akárcsak műterem és rajztanoda működtetési próbálkozása csődöt mondott – és valószínűleg ezért próbált szerencsét a Kárpátokon túl.

Szathmári Pap Károly kolozsvári kudarcai miatt máshol folytatta munkásságát, ezért nem ő lett az első kolozsvári műtermi fotós sem. Ám munkásságát érdemes elhelyezni a hasonló témákban gondolkodó erdélyi alkotók idővonalán. Elsőként Veres Ferenc munkássága ugrik be, aki egy évtizeddel később, 1852-ben sikeresen nyitotta meg műtermét, amelyikbe betársult id. Vastagh György festő is, éppen ezért az üzletet „photographiai és festészeti műterem”-nek hívták. Mondhatni, Szathmári terveit Veres Ferenc valósította meg. Ő is albumkészítő volt, azonban ő fényképekből állított össze reprezentatív albumokat – ugyanekkor Szathmári Bukarestben művelte ugyanezt: bukaresti, romániai látképekből készített albumokat az uralkodók megrendelésére. Másfelől, az Erdély képekben projekt rokonítható Orbán Balázs munkásságával is, ugyanis a látványos képek, a veduták honismereti kontextusban való használata jellemzi az 1868-as Székelyföld leírását is. Habár a báró nevét jól ismerjük, azt már kevésbé, hogy egy jeles festő-fotográfussal, Mezei Józseffel dolgozott együtt, az útleírásokat kőnyomatok illusztrálják, melyeket Mezei fotói alapján faragtak ki (Mezei József éleútjáról és képeiról az Időutazó rovatban: https://maszol.ro/fotoriport/Aki-Orban-Balazst-elkiserte-Szekelyfoldre-Mezei-Jozsef-festesz-es-fenykepesz-felvetelei). Amint Farkas Zsuzsa kutatásaiból tudhatjuk, 1840–1880 a festő fényképészek korszaka volt Európában, akiknek a tevékenysége nagyon hasonlóan alakult az Osztrák-Magyar Monarchiában és a szomszédos területeken.

Szathmári Pap Károly tehát kiváló festő, grafikus és fotóművész volt, aki együtt és egymás mellett gyakorolta mindhárom művészeti ágat, azonban fotográfiai praxisa Bukaresthez köthető, ahol ő volt az első, aki festészeti és fényképészeti műtermet létesített. Első fényképét egy puttó-szoborról is itt készítette 1848-ban. Habár továbbra is festett, műtermében helyet kapott a fényképezés is, nem dagerrotípiákat készített, hanem kalotípiákat és nedves kollodiumos eljárást is használt, elsősorban a műtermi portréknál váltott médiumot, már nem rajzolta, hanem mechanikus módszerrel sokszorosította az arcmásokat. Világhírét és román fotográfusi hírnevét azonban nem annyira a tucatszámra készülő portréknak köszönheti, hanem várospanorámáinak és háborús fotóinak. 1859–1862 között készült el egy jelentős Bukarest-album Elena Cuza hercegnő számára, hogy az jobban megismerhesse a román vidéket, majd 1866-ban Románia címmel adott ki albumot. Mindkét munka a kelet kapujának számító, balkáni főváros jellegzetes világát tárja fel: a kolostorokat, fogadókat, rég-elbontott főúri épületeket, melyeknek nyoma sincs már a poszt-szocialista városban.

Hadifényképészként két háborúban is tevékenykedett, a krími háború dunai frontján, ebből összeállított egy 200 db-os albumot, és kivitte az 1855-ös párizsi világkiállításra, így tett szert nemzetközi hírnévre. Európa első modern háborúja volt ez harci technika tekintetében, Szathmári pedig ennek a háborúnak az egyik első fényképésze. Mai szemmel kevésbé akciódúsak ezek a fotók, hiszen az expozíciós idő túl nagy volt, hogy a harcok dinamikáját megörökítse, ezért főként a tábor, az állomásozó katonák, felszerelések jelennek meg a képeken. Majd 65 éves korában a függetlenségi háborút is dokumentálta (1877–78), ezek a képek megjelentek nyugati lapokban. Laborként és szállásként egy speciális szekeret használt, ezzel járta be a harcok helyszínét, ahol nyelvtudásával és diplomáciai érzékével tudott érvényesülni. Ekkor Carol Davilă doktor egészségügyi alakulatához tartozott, akárcsak a háború képi megörökítésére felkért többi művész: Nicolae Grigorescu, Sava Henția, G. D. Mirea is.

1855-ben a párizsi világkiállításon a krími háború fényképeit bemutató festőt így méltatta a Le Matin: „Szathmári Pap Károly festővé lett, mert szerette a művészetet s fényképésszé, mivel igazi festő volt.” Ez az idézet jól érzékelteti azt a hibriditást, ami a fényképészet megjelenésével felbukkant a kor médiumgyakorlataiban. A fotográfia formailag és tartalmilag is a festészet örököse, feltalálásakor inkább spontán módon követi a festészeti mintákat, később, a 20. század fordulóján tudatosan is felvállalják ezt a kapcsolatot a piktorialista stílus követői a fénykép művészeti státusáért való harcban. A festészet számára is termékeny volt a kapcsolat, kivéve a portréfestészetből megélő festők alatt megingó piacot. Szathmári pályájában fontos szerepe volt még a litográfiának, ez kőbe vésett rajz volt, amit mechanikusan sokszorosítani lehetett, mondhatni előfutára volt a fénykép mechanikusan rögzített és mechanikusan reprodukált képiségének. Szathmári Pap Károlyra leginkább a festő-fényképész mesterségi besorolás illik, hiszen termékenyen tudta használni mindenik médiumot, helyi szinten a román festészet megújítójaként, az akvarell-technika meghonosítójaként tartják számon, és a román fényképezés úttörőjeként.

Kolozsvári származása, korai művészi neveltetetése helyi iskolákban valamint a bemutatott arcképcsarnok és Erdély-album a helyi kultúra hősévé, példaképévé is avanzsálja, munkásságában a nemzetközi és a lokális összeér. 1844-ben egy levelében írta Szathmári: „bárha a czudar Kolozsvárt még soha látni sem kívánom, de hazámat mégis imádom.” Kudarcai miatt haragudott szülővárosára, azonban ez az érzés nem volt tartós. Nemzetközi elismertségű művészként olykor hazatért, és részt próbált venni a város kulturális vérkeringésében: 1857-ben felajánlotta jelentős képgyűjteményét az Erdélyi Múzeumnak, amelynek megalakulásakor múzeumőri tisztségre is pályázott. 1874-ben európai körútra indult, de a londoni kiállításra szánt képeit elsőként Kolozsváron mutatta be, a kiállítás egy hónapos nyitva tartása alatt pedig a városban tartózkodott és megrendelésre festett. Az a fajta vizuális kultúra, amit Szathmári Pap Károly képviselt akkor még Kolozsváron gyerekcipőben járt, de a nemzetközi színvonalú alkotó pályájának Kolozsvár mindenképp meghatározó állomása volt.

Szakirodalom:

Árvay Árpád: Szélsodorta falevél. Szathmári Pap Károly regényes élete. Bukarest, 1973.

Árvay Árpád: Elődök példája. Múlt századi művészek a magyar-román kapcsolatok elmélyítéséért. Kriterion, Bukarest, 1973.

Emanuel Bădescu–Radu Oltean: Carol Popp de Szathmári. Fotograful Bucureștilor. Art Historia, București, 2012.

Farkas Zsuzsa: A romániai fotóművészet napja. Szathmári Pap Károly születésnapja (1812. január 11.) Fotóművészet 2011/2. évf.

Gaal György: Szathmári Pap Károly – Kolozsvár szülötte, Bukarest művésze. Születése 200. évfordulójára. Református Szemle 2012/105.2. 198–207.

Kolta Magdolna (szerk.): Uralkodók festője, fényképésze: Szathmári Pap Károly. Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2002.

Murádin Jenő: Szathmári Pap Károly (monográfia). Kriterion, Kolozsvár, 2003.

Murádin Jenő (közzéteszi): Szathmári Pap Károly Erdélyi Országgyűlési Arcképcsarnoka 1842. Budapest, 2008.

Murádin Jenő (közzéteszi): Erdély képekben. Kriterion, Kolozsvár, 2012.

George Oprescu: Szathmári. Editura de Stat, Bukarest, 1953.