UNICEF-jelentés: Románia közepesen jó hely a gyermeknevelés számára

A legjobban a szülőknek járó fizetett szabadság tekintetében állunk, a világ élvonalába tartozunk ebben a tekintetben.

Elkészítette legfrissebb jelentését az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) arról, hogy melyek a legjobb országok a gyermeknevelés számára. A jelentésben 41, főleg a nyugati kultúrkörhöz tartozó gazdag- és viszonylag gazdag országot vizsgáltak négy kritérium alapján: a szülőknek járó szabadság, a gyerekellátási szolgáltatások megfizethetősége, az oktatás minősége és a bölcsődei/óvodai szolgáltatások hozzáférhetősége.Fotó: AdobeStock

A ranglistán Románia a 29. helyet foglalja el, közvetlenül előttünk Hollandia, mögöttünk pedig Mexikó áll. Románia a szülőknek járó fizetett szabadság tekintetében a 2. helyre került, ezen a téren csak Japán előz meg bennünket. A többi három kritérium tekintetében a rangsor hátsó negyedében foglalunk helyet, írja az economedia.ro.

A legjobb körülményeket Luxemburg teremtette a gyermeknevelés számára, annak ellenére, hogy egyetlen kritérium alapján sem áll az első helyen. A másik két dobogós Izland és Svédország, míg az első tízbe Norvégia, Németország, Portugália, Lettország, Dánia, Dél-Korea és Észtország került még be.

Magyarország a 24. helyen áll. A magas életszínvonalú országok közül Szlovákiában a legkevésbé kedvezőek a feltételek a gyereknevelés számára, de nem sokkal jobb a helyzet az Egyesült Államokban és Cipruson sem.

Az UNICEF szerint az oktatás színvonala Izlandon a legmagasabb, a bölcsődék/óvodás hozzáférhetősége Hollandiában a legjobb, a gyerekellátási szolgáltatások pedig Chilében a leginkább megfizethetőek.  

Románia nem áll túl fényesen a gyermeknevelési támogatás tekintetében sem. Az Európai Bizottság adatai szerint 52 euróval a 27 tagállam között a 21. helyen állunk. Kevesebb gyerekpénzt csak Bulgáriában, Lettországban, Horvátországban, Magyarországon, Cipruson és Portugáliában folyósítanak, 25 és 50 euró közti összeget.

A legbőkezűbben Hollandia támogatja a gyerekes családokat, ahol a gyerekpénz fejenként 262-374 euró, majd Liechtenstein (296 euró) és Luxemburg következik (286 euró). Ezek többszörösei a hazai gyerekpénz összegének, azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a szóban forgó országokban az átlagfizetés is többszöröse a romániainak.  

Kapcsolódók

Kimaradt?