Hivatalosan elismert foglalkozássá válik Romániában a gyermeknevelési tanácsadás

Romániában is elismert foglalkozássá válik a gyermeknevelési tanácsadás. Gabriela Firea családügyi miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a szülőknek tanácsadást nyújtó szakemberek mestersége bekerülhet az országos jegyzékbe.

Forrás:  Gabriela Firea Facebook-oldala

Személyes Facebook-oldalán a tárcavezető arról is beszámolt csütörtökön, hogy a mesterséges megtermékenyítésre (in vitro fertilizáció) szánt kormánytámogatását nagyjából 6200-an igényelték eddig. Közülük több mint 2700-an eleget tettek a program által megszabott feltételeknek, közel kétezer támogatási szerződést pedig már elküldtek aláírásra. „Már megrendeltünk több mint ezer utalványt, amelyek többségét már meg megkapták az igénylők. A legtöbben a kezelés megkezdéséhez szükséges gyógyszerek megvásárlására használta a támogatást, de voltak hölgyek, akiknél már megtörtént az embrió beültetése” – tájékoztatott Firea. Hozzátette: sajnos már vannak olyan esetek, amikor a megtermékenyítés nem járt sikerrel, de azok a párok másodjára is benyújtották az igénylésüket, hiszen a 15 ezer lejes hozzájárulást a szakorvos ajánlásával akár három alkalommal is lehet kérni.

Mint beszámoltunk róla: a programra azok a 20 és 45 év közötti családos vagy egyedülálló nők jelentkezhetnek, akiknek erre orvosi ajánlásuk van. A kormány egy igénylő esetében három beavatkozást támogat, egyenként 15 ezer lejjel. Ezt a támogatást két külön utalvány formájában kapják meg, egy 5 ezer lejes vouchert gyógyszerek vásárlására lehet felhasználni, a maradék 10 ezer lejt pedig az orvosi beavatkozás költségeire lehet fordítani. Miután megkapták az utalványokat, a kedvezményezetteknek hat hónap áll rendelkezésükre, hogy elkezdjék a beültetési folyamatot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?