Vadásszák majd a jó pszichológusokat az iskolai tanácsadói állásokra
Hamarosan kiírják a versenyvizsgákat az oktatási minisztérium által decemberben jóváhagyott iskolai tanácsadói állásokra. A Maszol által megszólaltatott intézményvezető szerint hatalmas előrelépés, hogy a létszámbővítéssel a vidéki diákok számára is elérhetővé válik a pszichológiai, pedagógiai, pályaorientációs tanácsadás. Ugyanakkor kihívás, hogy jó szakemberekkel töltsék fel a meghirdetett állásokat, fennáll a veszélye, hogy mivel hirtelen kell sok tanácsadót alkalmazni, nem lesz megfelelő szelekció, és nem kompetensek is bekerülnek.
Az oktatási minisztérium decemberben 1200 új nevelési tanácsadói állást hagyott jóvá, ha ezeket betöltik, országos szinten eljutunk oda, hogy átlagban minden 800 gyerekre jut egy tanácsadó. A minisztérium szerint az állásokat több objektív kritérium alapján osztották szét a 42 megye között: korrigálták a megyék közötti különbségeket, figyelembe vették az iskolai populáció sűrűségét is, az új pszichopedagógiai kabineteket elsősorban a kis- és közepes méretű vidéki iskolákban rendezik be.
A legtöbb állást olyan megyékbe osztották le, ahol az átlagosnál is rosszabb volt a gyereknevelési tanácsadó arány: például Prahova, Giurgiu vagy Neamț megyékben 3000 gyerekre jutott egy szakértő, miközben Hunyad megyében ez az arány ezer volt az egyhez. Jelenleg országos szinten 2288 nevelési tanácsadó dolgozik a rendszerben, ők 2 751 233 gyerekkel foglalkoznak. Ha az új állásokat betöltik, mintegy 50 százalékkal növekszik a szakemberek száma.
Teljes lefedettség lesz Háromszéken
Kovászna megyében 16 új állás körvonalazódik, a jelenlegi 21 mellé, mondta el a Maszol megkeresésére Szőcs Levente, a Kovászna Megyei Erőforrás és Nevelés-tanácsadó Központ vezetője. Ezekkel az új állásokkal teljesen le tudják fedni a megye tanintézeteit, miközben jelenleg a tanintézetek szintjén 40 százalékos, a diáklétszám szintjén 50 százalékos a lefedettség. Megoszlik, hogy a nevelési tanácsadó hány gyerekkel kell foglalkozzon, mert első körben nem az volt a prioritás, hogy egy tanintézetben két szakember is dolgozzon. Így a nagy iskolákban is, például Árapatakon, ahová 1300 gyerek jár, egy szakember látja el a nevelési tanácsadást, míg más esetben három-négy község iskoláját összevonva is csak 500 gyerekkel kell foglalkoznia.
Az elképzelés szerint, ahol több iskolát csatoltak, a hét minden napján egy másik tanintézetben teljesít szolgálatot a tanácsadó. Sok múlik azon is, hogy az iskolaigazgatók biztosítsanak helyet a pszichopedagógiai kabinetnek, ha nem teszik, át kell vinniük a tanácsadást igénylő gyerekeket a másik faluba. „Az kivitelezhetetlen, hogy a nevelési tanácsadó az öltözőben, vagy a tornaterem egyik sarkában dolgozzon” – mondta a központ vezetője.
Sok a szorongó, a viselkedészavaros gyerek
A nevelési tanácsadóknak rengeteg feladatuk van, hiszen egyre több a szorongó és a viselkedészavaros gyerek, mutatott rá Szőcs Levente. A diákok gyakran a teljesítménykényszer miatt szoronganak, a rossz jegyektől félnek. Másrészt az oktatási rendszerbe integrálják a fogyatékkal élő gyerekeket, a nevelési tanácsadó nekik is segít, valamint azoknak, akik az otthoni nevelés miatt nehézségekkel küzdenek az iskolai beilleszkedés során. Ilyenkor a nevelési tanácsadó nemcsak a gyerekkel foglalkozik, hanem a szülőkkel és a pedagógusokkal is egyeztet. A sajátos nevelési igényű gyerekek érdekében a pedagógusokat felkészíti, például elmondja nekik, hogy ezektől a diákoktól ne kérjék számon a felsőfokú algebrát, mert a törvény is így írja elő, és így etikus. A karrier tanácsadásra is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek, teszteket vásárolnak, továbbképzéseket tartanak, részletezte a központ vezetője.
Az iskolai erőszak, a cyberbullying leküzdésére inkább a pedagógusoknak tartanak képzéseket, azt próbálják elérni, hogy ők előzzék meg, ismerjék fel, és avatkozzanak be a zaklatás esetén. Erre a pedagógusi végzettség elegendő, csak meg kell tanulniuk a technikákat, mire kell figyelni, ha baj van mi a teendő, és egy prevenciós programot is le tudnak futtatni, részletezte Szőcs Levente.
Kihívás jó szakembereket találni az új állásokra
Az új állásokra mindenképpen szükség volt, ám mivel egyszerre sok helyet hirdetnek meg, félő, hogy nem lesz megfelelő szelekció, és nem kompetens személyek is bekerülnek a rendszerbe, fogalmazta meg aggályait Szőcs Levente. Hangsúlyozta, ez nem oklevél-, hanem emberfüggő, most is vannak, akik hozzáértéssel mindent megoldanak helyi szinten, de olyanok is, akik csak vegetálnak. Az új állásokat augusztus 31-ig be kell tölteni, amit nem foglalnak el, visszaveszi a minisztérium. Várjuk a pszichológiát végzett lelkes pályakezdők jelentkezését, ha legalább az állások felét sikerül jó szakemberekkel betölteni, már rengeteg iskolának, pedagógusnak, gyereknek tudnak segíteni, mutatott rá a szakember.
CSAK SAJÁT