Egymást követő közösségi traumatikus élményekkel szembesülünk az elmúlt években: alig ért véget a pandémia, berobbant az orosz-ukrán háború a szomszédunkban, a török- szíriai földrengésben ezrek veszítették életüket, most is a túlélők szenvedéseinek vagyunk tanúi. Egyik fenyegető helyzet, csapás után következik a másik, a traumasorozatok hatással vannak az egyének lelki egészségére, befolyásolják a közhangulatot. Miklós Csongor pszichológust, mentálhigiénés szakembert kérdeztük, miként lehet megküzdeni ezekkel a lelki terhekkel, hogyan óvjuk meg gyerekeinket a gyakran rajtunk is eluralkodó szorongástól.

Nincs közvetlen ráhatásunk

Minden a világban történő trauma úgy csapódik le a gyerekeinkben, ahogy mi felnőttek azt megéljük, ha folyamatosan rettegünk a jövőtől, attól, ami bekövetkezhet, a saját szorongásunk rávetül a gyerekeinkre is, szögezte le Miklós Csongor. Meglátása szerint, a nagyvilágban mindig vannak olyan történések, melyek fenntarthatják bennünk a szorongást, ezt a média közelebb hozza, felerősíti, ezért mindennap el kell döntenünk, hogy hagyjuk ezt az érzést elhatalmasodni, vagy felemeljük a fejünket, teszünk ellene. Ha a gyermekünk azt hallja vagy érzi, aggódunk, milyen következményei lehetnek a szomszédban dúló háborúnak, kitör-e a közvetlen közelükben egy földrengés, ő is rettegni fog.

Alapjáraton egy szorongó társadalom vagyunk, az elmúlt évek csapásai révén a tárgy nélküli szorongás, amibe felnőttünk, kapott egy nevet- a járvány, a háború, a természeti katasztrófák. Ám az életünknek mindig vannak olyan részei, melyekre nincs közvetlen ráhatásunk, melyeket rá kell bíznunk a hitünkre – Istenre, a sorsra, az univerzumra. Már a születésünkkor kialakul bennünk az úgynevezett ősbizalom, akiben ez sérül, az nem érzi jól magát a világban, fokozottabban retteg.

Amire nincs ráhatásunk, attól érdemes valamennyi távolságot tartani. Ez nem azt jelenti, hogy nem követjük az eseményeket, nem érdekel a szenvedők sorsa, de azzal nem javítunk a helyzetükön, ha percről percre figyeljük, mi történik éppen a fronton, vagy a katasztrófa sújtotta övezetekben, nézzük a televízióban a borzalmas felvételeket, olvassuk a hatásvadász címeket, és ezzel tápláljuk a bennünk növekvő szorongást. Ha cselekvően tenni akarunk egy ilyen helyzetben, a lehetőségeinkhez mérten adományozzunk a rászorulóknak, tanácsolja a pszichológus.

Miklós Csongor szerint emellett érdemes fejben felkészülni a különböző csapásokra, forgatókönyveket kidolgozni, mert megnyugvást nyújt, ha a bizonytalanságra is van egy tervünk. Mindenki nyugodtabb egy körrel, ha van egy stratégiája, ha végiggondolja, mit tesz, ha még közelebb ér a háború, hogyan védekezik egy esetleges földrengés esetén, tette hozzá.

Önvizsgálatra, önismeretre van szükség

Ugyanakkor önvizsgálatot, önismereti munkát is igényel, hogy helyre tudjuk tenni magunkban, mit gondolunk a kialakult helyzetekről, hiszen amihez nem értünk, arról nem tudunk alapigazságokat megfogalmazni, csak arra hagyatkozhatunk, amit elhiszünk, taglalta a pszichológus. Rámutatott, a válságos időkben azért kapnak könnyen szárnyra a konteók, az összeesküvés elméletek, mert mindenki megnyugtató válaszra vágyik, és sok embernek csak arra van ereje vagy tehetsége, hogy elfogadja az egyszerűnek tűnő magyarázat-halmazt, amitől úgy érzi, megértette, mi történik körülette. A közösségi média ezt még inkább felerősíti, hiszen bárki leírhatja a véleményét, a határ a csillagos ég.  

Miklós Csongor hangsúlyozta, megnyugtatóbb, ha nem az összeesküvés-elméletekre ülünk fel, hanem kiválasztunk valakit, akit a leghitelesebbnek tartunk az adott témában. Felidézte, a pandémia idején, ő Barabási-Albert László hálózatkutatóra és a saját józan eszére hagyatkozott.

Beszéljünk őszintén a gyerekeket foglalkoztató kérdésekről

A gyermekeink kérdéseire érdemes a lehető legőszintébben válaszolni, soha nem mondjunk nekik olyant, amiben mi nem hiszünk, ám a válaszainkat az életkorukhoz kell igazítsuk, fogalmazta meg a pszichológus. Másként beszélünk a háborúról egy ötévessel, akit a legjobb esetben meg is lehet óvni attól, hogy tudomást szerezzen a világban zajló szörnyűségekről, és másként egy kamasszal, aki a mi közvetítésünk nélkül is szembesül a történésekkel.

Szánjunk rá időt, beszélgessünk a gyerekeket foglalkoztató kérdésekről, de számoljunk azzal, hogy az ilyen beszélgetések során fény derül a saját hozzáállásunkra, világnézetünkre, érdemes előtte elgondolkodni azon, mi szolgálja a gyerekeink javát, hiszen ha mi tele vagyunk félelmekkel, szorongással, attól ők nem lesznek nyugodtabbak, részletezte Miklós Csongor. Ha a gyerek attól fél, hogy földrengés lesz, rászakad a ház, utána lehet nézni, adatokkal alátámasztani, hogy ennek mekkora a valószínűsége, és beszélhetünk arról, mit kell tennünk, ha mégis bekövetkezik.

A pszichológus a konfliktusok, a háború kapcsán óva int attól, hogy fehéren-feketén vázoljuk a helyzeteket, arról értekezzünk, hogy, ki áll a jó és ki a rossz oldalon. Inkább azt kell hangsúlyoznunk az ilyen beszélgetések során, hogy nem értünk egyet azzal, hogy emberek halnak meg, az erőszak soha nem lehet megoldás.

„Ha két értelmes ember leül beszélgetni, megegyezésre kell jussanak erőszak nélkül, így van ez a nagypolitikában és a kocsmában is. Minden esetben a sebzettség, a traumák vezetnek oda, ha valaki rátámad egy másikra” - taglalta Miklós Csongor. Hozzátette, elmondhatjuk a gyerekeinknek, hogy a világban sok sebzett, traumatizált ember jut vezető pozícióba, akiknek a hatalom átmeneti megnyugvást ad a problémáikra, ám a feszültséget, a kisebbrendűségi érzést, a félelmet csak úgy tudják legyőzni, ha rátámadnak másokra. 

Kialakul egy negatív spirál, hiszen azok a gyerekek, akik most a háború borzalmaiban nőnek fel, felnőttként tele lesznek fájdalommal, esetenként bosszúvággyal, és ezt görgetik tovább, így újra meg újra kialakulnak a konfliktusok. 

Philipp Zimbardo szociálpszichológus A Lucifer-Hatás című könyvében éppen azt járja körül, hogyan válnak jó emberek a körülmények hatására erőszakossá, idézte fel Miklós Csongor. Lehet, hogy azt gondoljunk, mi soha nem tennénk rosszat, mégis, amikor olyan helyzetbe sodródunk, másfajta viselkedési formák aktiválódnak bennünk.

Arra kell törekedni, hogy a gyerekek minél kevesebb bizonytalanság, kérdőjel maradjon, arra kell felvértezni őket, hogy a váratlan helyzetekben alkalmazkodók legyenek. A saját szintünkön a legtöbb amit megtehetünk, hogy olyan gyerekeket nevelünk, akik nem erőszakkal válaszolnak a konfliktusokra, a kihívásokra, szögezte le Miklós Csongor.