banner_LYJAJgUi_banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_whe5WvtP_banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Gyermekkori traumák hosszú távú hatásait vizsgálták a BBTE pszichológusai

A BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának négy munkatársa a gyermekkori traumák hosszú távú hatásait vizsgálta. A Kognitív Idegtudományok Laboratóriuma részéről Andrei C. Miu, a laboratórium alapító igazgatója, valamint Mirela I. Bîlc és Ioana Bunea pszichológus doktoranduszok vettek részt a kutatásban, Aurora Szentágotai-Tătar pedig a Klinikai Pszichológia és Pszichoterápia Intézet oktatójaként csatlakozott a csapathoz.

A kutatásban 375 önkéntes tesztalany (331 nő és 44 férfi) vett részt, életkoruk 18 és 40 év között változott. A megerősítésre való érzékenység átdolgozott elmélete szerint három érzelmi rendszer határozza meg, hogy a gyermekkori traumák hatásai mennyiben játszanak közre bizonyos felnőttkori személyiségjegyek kialakulásában. A harc-menekülés-lefagyás rendszer a fenyegetés kiváltotta dühöt és félelmet közvetíti, a viselkedésaktiváló rendszer a jutalmazás előidézte pozitív érzeteket, a viselkedésgátló rendszer pedig a célkonfliktus gerjesztette negatív emóciókat.

A szerzők három traumatörténeti forgatókönyvet körvonalaztak a tesztalanyok önbevallásos beszámolói alapján. Az első csoportba azokat az eseteket sorolták be, amikor a tesztalanyt gyermekkorában valamilyen személyközi trauma érte, azaz molesztálás, verbális erőszak vagy fizikai bántalmazás. A második csoportot azon beszámolók alapján határozták meg, amelyek nem személyközi, hanem személyes gyermekkori traumák elszenvedéséről tettek említést, azaz egy közeli hozzátartozó elvesztéséről, halálesetről, súlyos betegségről. A harmadik csoportot azon tesztalanyok vallomásai körvonalazták, akik nem szenvedtek el jelentős gyermekkori traumát. 

A gyermekkori trauma és a különböző felnőttkori személyiségjegyek, pszichopatológiai tünetek közt leginkább azon esetekben mutatkozott szerves kapcsolat, amikor a sérülés személyközi természetű volt, azaz a tesztalanyt gyermekkorában fizikailag vagy verbálisan bántalmazták, szexuálisan zaklatták vagy molesztálták.

Azokat a résztvevőket, akiket súlyos személyközi sérelmek értek gyermekkorukban, a jutalmazás alig motiválta, a büntetésre viszont sokkal érzékenyebbnek mutatkoztak, mint társaik. A büntetésre való túlérzékenység a trauma hatását depresszív és szorongásos tünetek formájában „mentette át” a felnőttkorba, míg a jutalommal szembeni közömbösség csak a trauma és a depresszív tünetek között biztosította a kapcsolatot. A személyközi sérülés nyomán a viselkedésgátló rendszerben beálló túlérzékenység hosszú távon kiszolgáltat a depressziónak (reménytelenségnek, érdektelenségnek) és a szorongásnak (rossz közérzetnek, alvászavarnak), a viselkedésaktiváló rendszer eltompulása pedig a depresszió felé billentheti el a személyiséget ezen a skálán.

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy rendszerint a társadalmi beilleszkedésre való képtelenség alapjainál is valamilyen gyermekkorban elszenvedett személyközi sérülést sejthetünk.

banner_5wMnizP8_webbanner_300x250.gif
banner_LsIDgb8C_webbanner_970x250.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?