A roma kultúra napján a gábor cigányok házasságkötési szokásait jártuk körül a szentábrahámi Isztojka Mátéval. Mivel alanyunk a közösség tagjaként nyilatkozott, újfajta megvilágításban hallhattunk hagyományaikról: kiderült, a közhiedelemmel ellentétben a házasságkötés nem „cserekereskedelem”, ellenkezőleg: jövőt, második szülőket és biztonságot kap ennek keretében a gyermekpár. Több olvasónk kifogásolta a tizenéves fiatalok elköteleződését, emberkereskedelemre, pedofíliára, kiskorúak megrontására, gyermekjogokra hivatkozva. Különféle előítéletek is gyűrűztek a hozzászólás szekcióban, ezért szakember segítségét kértük ezek tisztázására. Fosztó László szociálantropológust, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársát arról kérdeztük, milyen elvek mentén élnek a gábor cigányok, hogyan nevelik gyermekeiket, mivel magyarázható, hogy köreikben „mindenki mindenkinek testvére”, és választ kaptunk arra is, hogy szükséges vagy egyáltalán jogos-e többségiként tiltani, megvetni egy kisebbség kulturális gyakorlatát.

A gábor cigányok milyen elvek mentén élnek, mi jellemző a közösségükre?

A gábor cigányok, más emberi csoporthoz hasonlóan sokfélék, éppen ezért nem szeretném leszűkíteni az életvezetésükről szóló beszélgetést egy közösségi modellre. Minden csoportban vannak szigorúbb hagyománytisztelő és újító hajlamú emberek, férfiak és nők, idősek és fiatalok, tehát nem tekinthetünk el a csoport belső sokszínűségétől. Ezen túl van egy ideológiai, politikai kinyilvánítása az életforma szabályainak, amelyek, ha a köznapi életet követjük, nem mindenben valósulnak meg. Nem is beszélve arról, hogy egy kisebbség mindig az őt körülvevő többségi társadalom viszonyaihoz is alkalmazkodik.

Én nem tekintem magam a gábor kultúra szakértőjének, hiszen vannak olyan antropológus vagy nyelvész kollégák, akik éveket töltöttek egy-egy csoport körében, és tudományos publikációk sora jelent meg, néhányat ezekből olvastam, az intézetünk kiadója románra is lefordított egy monográfiát, amely Martin Olivera munkája. Szalai Andrea, Tesfay Sába több tanulmánya vagy Berta Péter kötetei olvashatóak magyarul és angolul e témában, hogy néhány szerzőt említsek.

Ha mégis röviden kell a közösség fontosabb vonásairól szólni, akkor azt mondanám, hogy a gábor csoportok egyik jellegzetes vonása a cigány öntudat határozott fenntartása, a nyilvános, a külvilág számára is jól felismerhető megjelenítése. A nyilvános megjelenítés vonatkozik a látható elemekre, a ruházatra vagy hajra és arcszőrzetre – bajusz és szakál viseletre –, a köztereken való megjelenés módjára, és a jól artikulált jellegzetes nyelvjárásra, illetve olyan beszédmódra, úgynevezett nyelvi repertoárra, amelyben az erdélyi népcsoportok nyelvi elemei kreatívan ötvöződnek. Sokan köztük nemcsak anyanyelvüket, a romani nyelvet ismerik, hanem jól beszélnek magyarul, románul, sőt a recens migrációjuk során más nyelveket is tudnak használni bizonyos helyzetekben.

A kívülállók számára hozzáférhető, látható és hallható jegyeken túl, van egy sajátos láthatatlan világa is a közösségeknek, amely a belső társadalmi kapcsolatok szabályozását célozza, és segíti a csoport kulturális világának fenntartását, újratermelését.

Alapjában a gáborokat és néhány hozzájuk hasonló csoportot a „hagyományos” vagy „tradicionális” roma csoportokként szokták emlegetni. Ez a megnevezés némiképp félrevezető, mert azt sugallja, hogy ők egy múltbeli világ folytatói, mintegy egzotikus zárványt alkotva a többségiek által benépesített modern világban. Ez persze nem így van.

A gáborok nem egy időtlen és anakronisztikus világ megjelenítői, hanem nagyon is aktív módon a többségi társadalommal komplex gazdasági és kulturális csereviszonyt folytató népcsoport. A külső megjelenés, a színes hagyományos viselet tulajdonképpen egy integrációs forma is: azt jelzi, hogy ők csoportként, jól definiált identitásként igyekeznek fennmaradni, integrálódni, ezzel elutasítva az etnikai asszimiláció „ajánlatait” a környező, nagyobb társadalmi-gazdasági hatalommal és presztízzsel rendelkező többségi társadalom részéről. Ennek az integrációs formának a fennmaradása szép példája az erdélyi társadalomban a sokszínűségnek.

A gábor cigány alanyom szerint erőteljes az összetartozás a csoporton belül. Egymást nem hagyják bajban, anyagilag és lelkileg is támogatják társaikat. De a közösségen kívül élőket, a szegényebb romacsoportokat például figyelembe sem veszik, „nem keverednek”. Ezt szakemberként mivel magyarázná?

A kölcsönös segítségnyújtás különböző formái éppen annak a közösségi integrációs stratégiának a részei, amelyről beszéltem. Ez segíti azt, hogy a csoport tagjai továbbra is úgy érezzék, hogy számukra a közösség értekéi és gyakorlatai adják a biztos viszonyulási pontokat. Az összetartó csoport jobban tud így közösségként integrálódni, mintha egyénekként külön-külön próbálnának boldogulni egy, lássuk be, nem mindig jóindulatú vagy befogadó, többségi társadalomban. Ez a viszonylagos zártság persze elsősorban a kinyilvánított szolidaritás, a közösségi identitás világában jelenik meg. A „nem keveredést” is így kell érteni: a tásdalom újratermelése, a rokoni kapcsolatok, a potenciális házastársak kiválasztása során működik ez a határfenntartás a többségiek vagy más romacsoportok tagjaival szemben. Amúgy egyáltalán nem jellemző rájuk a zártság az élet sok más területén.

A gazdasági stratégiák és a köznapi találkozások szintjén éppen a keveredés a kívánatos, hiszen az a legsikeresebb kereskedő vagy mesterember (a gáborok ezeken a területeken működnek), aki a többségiekkel is sikeresen tud üzletelni. A külvilággal fenntartott gazdasági kapcsolatok célszerűen és funkcionálisan működnek, és a csoport belső világa a megszerzett javakat a kulturális önfenntartás gyakorlatai révén formálja át.

Az előítéletek sokaságában a leghangosabb talán az, hogy „mindenki mindenkivel testvér, beltenyészet zajlik köreikben”. Tény, hogy egymásra testvérként hivatkoznak, de valószínűleg van erre megfelelőbb magyarázat, mint a vérfertőzés.

Az etnológiában, antropológiában nagy irodalma van, az incesztus (vérfertőzés) tilalmára vonatkozó kulturális normák kutatásának. Úgy tűnik ez egyike az emberi univerzáléknak, hiszen nagyon sok kultúrában tabunak számít. Nemkülönben, a különböző fokú rokonok közti házasságokat szabályozó elvekkel sok tanulmány foglalkozik.

Az egy téves ítélet, hogy a rokonházasság a cigány közösségekre jellemző gyakorlat. A közeli vérrokonok közti viszonyokat, házasságot a gáborok sem támogatják. Az tagadhatatlan, hogy egy szűkebb közösségben, mint amilyen egy-egy kisebbségi csoport, a potenciális házassági partnerek száma kisebb, mint egy nagy és individualizált társadalomban. Ezért is vannak a speciális házassági szabályok, gyakorlatok.

Az, hogy a többségiek a „degeneráltság” vagy „beltenyészet” fogalmaival megbélyegzik a kisebbséget, szintén nem egyedi és nem kizárólag a cigányok esetében jelenik meg. Az ilyen sommás ítéleteket természetesen megfelelő kritikával kell kezelni. A társadalmi és kulturális jellegzetességek genetikával való összekapcsolása, vagy a hátrányos helyzet fajbiológiai magyarázata a rasszista érvelés világa.

A nevelési elveik szintén különböznek. Valóban nem a „megelőző nevelést”, hanem a „határfeszegető, tanuljon a hibájából a gyermek” elvet alkalmazzák?

Igen, a szocializáció, a kultúrába való belenevelődés sajátos minden társadalomban, csoportban. A roma közösségek gyermeknevelési szokásaival többek közt Réger Zita, magyar nyelvész foglalkozott részletesen. Érdekes megfigyelése, hogy a gyerekeket felnőttként kezelik, a kicsiknek sok mindenről van tudomásuk, nem próbálják eleve kirekeszteni őket a felnőttek világából, hogy „ez nem gyerekeknek való”, vagy hogy „te ezt nem értheted”. De érthető, hogy vannak határok, amelyeket a gyermek saját biztonsága érdekében nem léphet át.

Mire tanítják meg gyermekeiket? Melyek azok az értékek, amikkel egy gábor cigány fiatalnak meg kell érkeznie a felnőtt létbe?

A gáborok gyerekeiket felkészítik, hogy férfiak és nők világában kell élniük, azaz a jól meghatározott nemi szerepek fontos részét képezik a kultúrájuknak. Ez a legfontosabb csomag, amivel a felnőttvilágba meg kell érkezniük.  

 A felnőtt lét esetükben sokkal korábban elkezdődik: hogyan reagálnak erre a hirtelen változásra?

A felnőtt lét akkor kezdődik, amikor a fiú már nem az iskolában, hanem apja mellett tanulja meg a mesterség vagy a kereskedés fortélyait. Talán ezzel is kapcsolatos, hogy a többségi oktatásban gyakran panaszkodnak korai iskolaelhagyásra, kimaradásra. A fiúgyermek fel kell készüljön a házasságra is, és arra, hogy családfő legyen. A lányok esetében hasonlóan, a férjhez menés és háztartásvezetés megtanulása dominál. Mindkét nem esetében fontos a rokonok tisztelete, szeretete, különösen az idősebbeké. Ez érvényes a származási család tagjaira és a házasság révén szerzett úgynevezett „affinális rokonokra” egyaránt. 

Kapcsolódó

Nem vásárolnak lányt maguknak a gábor cigányok: mátkapénzt fizetnek, hogy a gyermekpár jövőjét biztosítsák

Április 8. a roma kultúra világnapja, aminek apropóján tévhitromboló sorozatot indítunk a gábor cigányokról.

Roma Kultúra Világnapja romák házasságkötés gábor cigányok

Az, hogy fiatalon házasodnak sokak szemében elítélendő. Ők közösségen belül valószínűleg nem gondolnak pedofíliára, kiskorúak megrontására, gyermekjogokra, emberkereskedelemre. Hagyományokról van szó, amelyek működését nehéz megváltoztatni, befolyásolni: számukra ez természetes folyamat, vagy valóban kényszerű helyzet, amely ellen lázadni kellene/ szeretnének, és amelynek folyamatába más nemzeteknek is bele kell szólniuk?

Sok a zavar a szülők által megszervezett gyerekházasságok értelmezését illetően. Ezt patologizálni vagy inkriminálni félrevezető. Valószínűleg célravezetőbb, ha ez leginkább egy hálózatszerűen szerveződő társadalom intézményének tekintjük, amelynek fontos szerepe van a csoport demográfiai és kulturális reprodukciójában. Sok diaszpóra közösségben létezik házasságközvetítő, ami egy hasonló szükségletre adott intézményes válasz. Egy ilyen gyakorlat, természetesen nem a felvilágosult és individualizált társadalom logikáját követi. Ezért számunkra nem elfogadható, sőt törvényen kívüli gyakorlat. De nagy hiba a pedofiliával vagy a kiskorúak megrontásával egy lapon emlegetni. Az emberkereskedelemről beszélni is erős túlzás, félremagyarázás.

Az tény, hogy a mai gyermekjogi rendszerek világában nehezen védhető ez a gyakorlat, és inkább a megtűrt vagy tiltott kategóriába tartozik. Én, nem tartom jó megoldásnak azt, hogy egy kulturális gyakorlatot tiltással, kriminalizálással próbál a többségi társadalom „elintézni”. Először is meg kell érteni, hogy milyen szerepe van egy ilyen gyakorlatnak, milyen értékek és érdekek tartják életben (azt talán mégsem gondoljuk komolyan, hogy a szülők ártani akarnak a gyerekeknek), s azután lehet érdemben vele foglalkozni, és esetleg beleavatkozni. Csak így tudhatunk valóban segíteni. Azt látom, hogy a rokonsági rendszer átalakulásával – amelyek a migráció és mobilitás fokozódását, és a vele járó gazdasági változásokat követik – ezek a gyakorlatok át fognak alakulni.