Világszerte ismertek, mégis Erdélyt – főként Maros megyét – tartják otthonuknak: furfangos kereskedők, komoly hagyományőrzők, a legtarkább népviselet birtoklói és a leggazdagabbak minden cigánycsoport közül. Ők a gáborok, akiknek férfi tagjai nagykarimájú kalapot és harcsabajuszt viselnek, nőtagjai színes selyemingeket, hétméter anyagból készült cifra szoknyát. A gyermekek beleszületnek a gazdagságba, beletanulnak a szépelgésbe: fésült frizura, lakkcipő, mellény és elegáns nadrág a kisfiúk öltözéke, pántlikás fonat, színpompás ruházat a kislányoké. Hűen ragaszkodnak hagyományaikhoz, csakis gazdasági státuszuknak megfelelően házasodnak: sem más nemzetiségűt, sem szegényebb cigányt nem fogadnak közösségükbe. Az asszonyok és férfiak szerepe jól elkülönül, a nők az otthont rendezgetik, míg férjeik országot-világot járnak, hogy pénzt szerezzenek. Életüket számos sztereotípia övezi, ezeket próbáljuk lecsupaszítani Isztojka Mátéval, a Hargita megyei Szentábrahám gábor cigányközösségének tagjával, aki közvetítő cigányok és magyarok között. Különc a gáborok közt, megbecsült a magyarok szemében, mert a közösség szokásaival ellentétben egyetemet végzett.

Április 8. a roma kultúra világnapja, aminek apropóján tévhitromboló sorozatot indítunk a gábor cigányokról. Isztojka Máté kérésére a roma kifejezés helyett a cigány megnevezéssel illetjük a gáborokat, úgy, ahogyan ők is beszélnek magukról, hogy a megkülönböztetésnek minél kevesebb teret adjunk – Máté ugyanis úgy véli, minden emberhez hasonlóan őket is megilleti a jog, hogy nemzetiségüket ne negatív töltetű mögöttes jelentésekkel, óvatoskodva, pironkodva, hanem a lehető legtermészetesebben emlegesse a társadalom.

A gábor cigányok közössége jellegzetes színfolt Erdélyben: házasságkötésük, viseletük, nyelvezetük, nevelési módszereik, munkavégzésük, férfi-női szerepeik, tanuláshoz való viszonyulásuk, hitviláguk, származásuk is különleges a más nemzetiségűekéhez viszonyítva, ezért is szövődik megannyi előítélet kultúrájuk köré. Minisorozatunkban a felsorolt értékeiket vizsgáljuk Isztojka Mátéval.

A fiatalok elsősorban a közösségi események keretében – lakodalmak, keresztelők, családi események alkalmával – ismerkednek, de újabban az sem ritka, hogy a közösségi média felületeit használják e célra. „Ha a fiú felfigyel egy lányra, akkor a szülők megbeszélik, hogy elkezdődhet-e az udvarlási folyamat, ami akár 2 évig is eltarthat, amennyiben a szülők úgy találják, hogy szükség van a huzamosabb ismerkedésre, és még nagyon fiatalok mindketten” – osztotta meg velünk Isztojka Máté hangsúlyozva, hogy leginkább az arisztokrata családok szokásaihoz hasonlítható a házasságkötés folyamata. „Ahhoz, hogy az arisztokrata családok jól házasítsák ki lányaikat, sok közösségi eseményt, találkozási lehetőséget biztosítottak a fiataloknak. Ez nálunk, gábor cigányoknál máig él: a leendő házastársaknak számtalan közösségi eseményen kell megjelenniük együtt, hogy a közösség párként tekinthessen rájuk”.

Az udvarlási időszak az eljegyzéssel zárul, amit szűk családi körben bonyolítanak le először. Összeül a két család, beleegyezésüket adják a szülők, komoly szándékukról tesznek tanúbizonyságot a fiatalok. „Elterjedt tévhit a gábor fiatalokkal kapcsolatosan, hogy megveszik maguknak a lányokat. Elképesztően durva gondolat, hogy egy ember pénzért megvásárolható, akár egy tárgy vagy egy állat. Anyagi segítséget, örömpénzt adnak a szülők, de szó sincs a nő megvásárlásáról” – hangsúlyozta alanyunk, aki sértésként éli meg, hogy a társadalom elképzelhetőnek tartja, hogy a gábor cigányok szó szerint megvásárolnak egy embert. Mátkapénzt, mitát adnak ilyenkor a fiú szülei, hogy alapot teremtsenek a fiataloknak a megfelelő életkörülményekhez.

Azért is zavaró számára ez a megbélyegzés, mert közelről tapasztalja, miként törekednek a családok arra, hogy szerelemházasságok alakuljanak ki gyermekeik között. Tény, hogy korlátozza a lehetőségeiket, hogy szokásaikhoz hűen csak saját csoportjaikon belül, hozzájuk hasonló anyagi és társadalmi helyzetből származó párt kereshetnek maguknak. „Ha ez nem így történik, akkor folyamatosak a problémák a közösségen belül” – tette hozzá Máté, akinek az a tapasztalata, ritka, hogy egy szegényebb egy gazdagabb cigánnyal kössön házasságot, de nem lehetetlen, ha elég erős a fiatalok szerelme és kitartása. Mivel a gábor cigányok világlátását befolyásolja a gazdasági státusz, szinte elképzelhetetlen számukra, hogy egy hátrányosabb helyzetű személyt fogadjanak családjukba. A magyarázat arra, hogy a gazdagabbak miért nem emelik fel a romatelepeken élőket az, hogy nincs közvetlen kapcsolat közöttük.

Sokkal elfogadottabb – bár a közösség azt is megveti –, hogy egy más nemzetiségűvel fonódjon össze a cigány fiatal sorsa, mint az, hogy egy szegényebb cigányéval. Természetesen minden szokásostól eltérő szerelmet igyekeznek a szülők megakadályozni, de egy idő után elfogadják, hogy az érzésekkel ők sem tudnak harcba szállni, és áldásukat adják a fiatalokra, akiknek számolniuk kell azzal, ha vegyesházasságot vállalnak, ki kell maradniuk a közösség életéből. Ez pedig a legnagyobb áldozat egy olyan ember számára, aki addig a közösségtől tette függővé az életét – fűzte hozzá Isztojka Máté.

Bár a mikrokörnyezet a továbbiakban is támogatja őket, a család számára is társadalmi problémát generál a „keveredés”: megvetetté, kitaszítottá válnak. A jövevény pedig – bármennyire is igyekszik beolvadni – soha nem lesz egyenértékű tagja a közösségnek. Hordhatja népviseletüket, beszélheti a nyelvüket, akkor is mindenki tudni és hangoztatni fogja, hogy „nem cigány”.

Hangosak, harsányak, színesek – mindez önreprezentációjuk része, de csakis sajátjaiknak szól

A gábor cigányok megítélésében nagy szerepet játszik a felszín, az, amit láttatni akarnak magukból, mert közösségük igyekszik zártan, másoktól jól elkülönülve élni. Így az öltözködésük, az anyanyelvük és a foglalkozásuk kerül előtérbe háttérbe szorítva a valós értékeket. Például azt, hogy hajtóerejük az együvé tartozás. Hitük mély, de Isten mellett a családnak és a közösségnek is igyekeznek megfelelni.

Erőteljes késztetést éreznek az önreprezentációra, harsányságuk, önkifejezésre való hajlamuk gyakorlását neoprotestáns vallások teszik lehetővé, de hitüket kizárólag közösségükbe kapaszkodva élik – mondta el magukról Máté, aki azt tapasztalja, a gábor cigányoknak szükségük van arra, hogy Istenük előtt a maguk valójában szólaljanak meg, istenkapcsolatukat pedig sajátjaik előtt is láthatóvá tegyék: nem egyszerű hívek, akik egy istenszolgát követnek, hanem maguk is prédikátorok, felszólalnak az istentiszteleteken, szégyenérzet nélkül fejezik ki érzéseiket egymásnak és uruknak. Ezzel magyarázható, hogy megítélésük szerint nincs akkora jelentősége az egyházi eskütételnek, mint annak, hogy hozzátartozóik előtt vallják meg hűségüket egymásnak, ha házasságra vállalkoznak.

Isztojka Máténak meggyőződése, kultúrájuk része a vágy, hogy „megmutassák egymásnak, mennyire tehetősek”, de a társadalom többi része felé nincsenek hasonló késztetéseik, „a gábor cigányokat ugyanis nem mozgatja, hogy mit gondolnak róluk a románok vagy magyarok”. Ők sajátjaiknak akarják megmutatni, hogy jól érzik magukat, megengedhetnek maguknak egy drágább lakodalmat, ünnepséget, amelyen képesek mindenkit jóllaktatni, szórakoztatni”.

Éppen ezért az esküvőket általában télen szervezik: a közösség tagjai nyaranta szezonmunkát végeznek, külföldön dolgoznak, télen viszont egyesülnek. A lakodalmak napjainkban, akár a mesékben, „hét napra, hét éjjelre” szóló mulatságok, lakmározások, ez is bizonyítja, hogy a gábor cigányok számára fontos a presztízs, a gazdagság, a társadalmi státusznak megfelelő viselkedés. Noha a társadalmi értékek az évek folyamán változtak, és ma már nem divat fiatalon esküt kötni, mert fontosabb az önmegvalósítás, az utazás, a karrier, a gábor cigányok életfilozófiája nem módosult, máig a családot tartják mindenek fölöttinek, ezért is kötik össze az életüket egymással már nagyon fiatalon.

Tizenévesen házasodnak, eskütételkor arra vállalkoznak, hogy egyesítve családjaikat ellátják a rájuk bízott feladatokat, amelyeket kiskoruktól kezdve tanulnak szüleiktől. A fiúk már négyévesen eljárnak apjukkal kereskedni, a lányok anyjuk mellett a ház körül sertepertélnek, és észrevétlenül helyezkednek bele nemi szerepeikbe, ami véleményük szerint nem nyűg, hanem az élet rendje. Életre nevelkednek ugyanis, ez azonban áldozatokkal jár: ki kell maradniuk az iskolából. „Újabb tévhit, hogy az iskolaelhagyás azzal jár esetükben, hogy megrekednek egy tudásszinten, és nem fejlődnek tovább” – hangsúlyozta Máté, majd hozzátette, a módosabb gábor cigányok különórákat vesznek gyermekeiknek, főként matematikára és különféle nyelvoktatásra fektetnek hangsúlyt, mert tudják, tudással boldogulhatnak. Ezzel magyarázható, hogy többségük több nyelvet is kiválóan beszél.

Kapcsolódó

Iohannis: közös cél a romák polgári, társadalmi és gazdasági emancipációja

A roma közösség értékes örökségét és hagyományait, a kultúra, a művészetek és a tudomány területén jeleskedő személyiségeit méltatta csütörtökön Klaus Iohannis a Nemzetközi Roma Nap alkalmából megfogalmazott üzenetében.

romák üzenet ünnepnap Klaus Iohannis

Beismerte, a korai iskolaelhagyás rejtettebb oka a zárt társadalmuk felbomlásától való félelem. Az iskolában a fiúk és a lányok egyaránt kötnek külső ismeretségeket, barátságokat, szerelmeket magyar vagy román gyerekekkel. Ezért is választóvonal a 10-12 éves kor, amikor „bezárják” az addig nyitott kapukat, és megteremtik a „mi világunk” és az „ők világa” közti különbségeket. Ettől kezdve az átjárást a két társadalom között csakis az üzleti kapcsolatok teszik lehetővé.

Alanyunktól azt is megtudtuk, bár roppant gyakorlatias, anyagias és leleményes a gábor cigányok nemzetsége, a lelki megéléseikre is hangsúlyt fektetnek. Az előítéletekkel ellentétben lakodalmuk fénypontja nem az anyagi támogatás, hanem a kontyolás, ami éjfélkor történik, és már-már népmesébe illő mozzanat: egy különleges fonási technikát alkalmaznak ilyenkor az újdonsült ara haján, kifésülik a gyermekkort jelképező pántlikás fonatokat, és az anyós az édesanyával közösen kontyba köti a lány haját, amit ezentúl csak így viselhet.

Egy átadási rituálé keretében „búcsúzik el” szüleitől a tizenéves lány, ami arról szól, hogy az anyós vállalja, amíg a fiatalok szükségét érzik, addig anyja helyett anyja lesz a még szinte gyermek feleségnek. „Aki nem a közösségünk tagja, csupán annyit lát az egészből, hogy a tanulás rovására nagyon fiatalon összekötik az életüket a gábor cigányok, és mindezt a pénz érdekében teszik. Közben mit sem sejt arról, hogy családból családba fogadják a lányt, aki nincs rákényszerítve semmire. A friss házasok, mivel tényleg fiatalok, kezdetben nem is gondolnak a saját életre, odaköltöznek a fiú szüleihez, és egy családként élnek tovább addig, amíg szükségük van anyai és apai útmutatásra” – összegezte házasságkötési hagyományaikat Isztojka Máté.

Kapcsolódó

„Tévhit, hogy a rokonházasság a cigány közösségekre jellemző gyakorlat” – szakembert kérdeztünk az előítéletekről

Milyen elvek mentén élnek a gábor cigányok, hogyan nevelik gyermekeiket, mivel magyarázható, hogy köreikben „mindenki mindenkinek testvére”? 

gábor cigányok cigány kultúra