Felzárkóztatás: lakások, óvoda és közösségi ház épül az Őrkő negyedben

Ötven Őrkő negyedi szociális lakás és egy korszerű óvoda építéséről írtak alá finanszírozási szerződést, amelyet hamarosan egy közösségi ház építésével is kiegészítenek, jelentette be csütörtökön Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Simion Crețu, a Központi Fejlesztési Ügynökség igazgatója.

Ezek egy átfogó projekt részei, amelynek során a háromszéki megyeszékhely három leszakadt térségében – az Őrkő negyedben, a Csíki negyedben és Szépmezőn – mintegy 3300 mélyszegénységben élő személy felzárkóztatását célozza. 

„Egy közösség erejét a leggyengébb láncszemnek az állapota határozza meg” – fogalmazta meg Antal Árpád, aki szerint azért tartják fontosnak a legsérülékenyebbeken való segítést, hogy a társadalom hasznos tagjaivá váljanak, és hozzájárulhassanak a város és a közösség fejlődéséhez.

Az a cél, hogy teljesen átalakítsák az Őrkő negyedet, mindenki törvényes körülmények között lakjon, az embereknek legyen munkahelye, a gyerekek járjanak óvodába és iskolába és miután korábban lebontották a fizikai falat, leépüljön a közösségek közti láthatatlan fal is, ami az előítéletekből épült, fogalmazta meg Antal Árpád, aki szerint ehhez sok türelem és kitartás kell, mert az eredmények nem érkeznek hamar. Az a tapasztalat, hogy nem mindig megfelelő azok reakciója, akiken segíteni szeretnének, ám a felelősség mindig azoké, akik segíteni tudnak.

Veres Nagy Tímea, a projekt kivitelezésével megbízott GAL Sepsi nevű akciócsoport vezetője rámutatott: integrált megoldásra van szükség a leszakadt közösségek felzárkóztatásához, azaz nem elég az, hogy csak munkahelyet biztosítanak számukra, hanem rendezni kell a lakhatási körülményeiket, korszerűsíteni a jelenleg sáros utcákat és megfelelő óvodát és iskolát kell biztosítani és elérni, hogy járjanak ezekbe. Emellett azon is kell dolgozniuk, hogy a közösségek között leépítsék az előítéleteket.

Bontanak és építenek az Őrkő negyedben

Tóth Birtan Csaba alpolgármester a felzárkóztatási projektet ismertetve rámutatott: 526 lakást térképeztek fel az Őrkő negyedben, amelyek 77 százaléka engedély nélkül épült többnyire közterületre vagy tisztázatlan tulajdonviszonyú magánterületre. A lakások 60 százaléka mindössze egyetlen szobából áll és 66 százalékában túl sokan laknak a méretéhez képest, tehát rendkívül rosszak a lakhatási körülmények.

Az önkormányzat által elnyert uniós támogatásból 50 szociális lakást építenek az Őrkő negyedben, amelyek összértéke 17,7 millió lej, ebből 3,8 millió a város önrésze. A 200 négyzetméteres területen fekvő ikerházak egyenként 61,5 négyzetméteresek lesznek és legkésőbb 2023 novemberéig meg kell épülniük

Antal Árpád polgármester hozzátette: a lakásokat a szociális lakások odaítélésének szabályzata szerint osztják majd ki a rászorulóknak. Ugyanakkor érzékeny az építési projekt, hiszen azt is feltételezi, hogy lesznek olyan lakások, amelyeket le kell bontani az Őrkő negyedben. Bár ezek engedély nélkül közterületre épültek tárgyalásokat folytatnak minden érintettel. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Simion Crețu, a Központi Fejlesztési Ügynökség igazgatója | Fotó: Kovács Zsolt

A projekt másik részeként egy 123 gyerek befogadására alkalmas, korszerű óvodát építenek az Őrkő negyedben, mondta az alpolgármester, aki szerint az óvodának lesz egy nagy udvara játszótérrel és sportpályákkal. A létesítmény 2023 októberéig 3,5 millió lejből épül, amiből 1 millió lej az önkormányzat önrésze.

Simion Crețu, a Központi Fejlesztési Ügynökség igazgatója hozzátette: a projekt harmadik részeként egy közösségi központ megépítését is finanszírozzák, amelyről hamarosan aláírják a finanszírozási szerződést. Az igazgató szerint nagyon ritkák a sepsiszentgyörgyihez hasonló integrált szociális projektek. Ugyanakkor értékelte azt, hogy a Központi Fejlesztési Régióban a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az elsők között van az uniós pénzek lehívásában. Eddig összesen 24 finanszírozási szerződést írtak alá 53,7 millió euró értékben, és a jelenlegi költségvetési ciklusban is sok pályázatot várnak a megyeszékhelytől.

Lakásépítésekbe fog a sepsiszentgyörgyi önkormányzat

Antal Árpád rámutatott: az 50 Őrkő negyedi szociális lakás építése egy nagyobb projektbe illeszkedik. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat ugyanis azt szeretné elérni, hogy nagyobb lakásalappal rendelkezzen, amivel segíthetik egyrészt a rászorulókat, másrészt a fiatalokat, a szakembereket és a családokat.

Ennek érdekében a Jövő utcában az Országos Lakásépítési Ügynökség (ANL) épít tömbházat  fiataloknak.  Az önkormányzat a Gyere haza programnak szánt Borvíz utcai területre sorházakat épít, amelyeket fiatal szakembereknek ítélnek oda. Emellett a városháza által megvásárolt Jókai Mór utcai volt tyúkfarm 7 hektáros területén egy új lakónegyedet épít, ahol nem csak lakások lesznek, hanem bölcsőde, játszótér és park is.

Kapcsolódók

Kimaradt?