Milliók arcára csal mosolyt ez a különös barátság: 13. alkalommal repült vissza a halászhoz a gólya

Milliók szívébe lopta be magát egy idős török halász és kedves barátja, a fehér gólya. A madár ugyanis idén tavasszal már 13. alkalommal repült vissza Adem Yilmaz csónakjára Eskikaraağac falujában, adta hírül a Sokszínű Vidékhelyi sajtó beszámolójára hivatkozva.

A török halász barátjának, a fehér gólyának neve is van, Yarenként ismerik a faluban, ami magyarra fordítva annyi tesz, hogy „közeli barát”, vagy „társ”. A helyi lapok szerint idén a vártnál korábban érkezett, és úgy tűnik, jobban megviselte a téli vándorlás, mind eddig bármikor.

Míg tavaly március 17-én jött, úgy idén már február 29-én üdvözölhették a helyiek. A hűséges fehér gólya a faluban fészkel minden esztendőben, de tavasztól nyár végéig rendre hajókázik Yilmaz tutaján. 

Fotók: Facebook | Alper Tüydeş Fotoğraf

Eskikaraağaç települését gólyafaluként tartják számon, ugyanis a gólyák vándorlási útvonalán fekszik, így több ezer madár repül át a községen ilyenkor. Sok madár ugyanakkor nem is megy tovább, itt kezd a költésbe.

A gólya és a halász kapcsolatáról már dokumentumfilmet is forgattak, és turisztikai vonzereje is van, sokan csak azért látogatnak a helyszínre, hogy lássák őket személyesen is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?