Karmesterként állt pódiumra egy robot

Szöulban a karmesteri pódiumra ezúttal nem hús-vér művész állt, hanem egy android, EveR 6, hogy az ország története során először vezesse robot a dél-koreai nemzeti zenekar előadását. A kétkarú robotot a dél-koreai ipari technológiai intézet tervezte, ami a koreai nemzeti színházában debütált, és az ország nemzeti zenekarának zenészeit vezette – írja a CNN alapján a hirado.hu portál.
 

A humanoid robot először meghajolt a közönség előtt, majd elkezdte irányítani az élő műsor tempóját „A karmester mozdulatai nagyon részletesek” – mondta Cshoi Soo-joul, a Puszani Filharmonikusok igazgatója, aki a robot mellett vezette a pénteki előadást. „A robot sokkal jobban tudta bemutatni a részletes mozdulatokat, mint amire számítottam.” Ugyanakkor kiemelte, az EveR 6 „gyengesége” az, hogy „nem tud hallgatni”.

Fotó forrása: Twitter

A hagyományos koreai zenét tanulmányozó egyik szakértő elmondta, hogy a robotnak bár kifogástalanul tartja a ritmust nincs meg az a képessége, hogy a zenekart készen tartsa a kollektív és azonnali bekapcsolódásra, ami szerinte elengedhetetlen az előadásban.

A humanoid robot a péntek este bemutatott öt darabból hármat vezetett, köztük egyet Cshoi karmesterrel közösen.

„Ez egy olyan előadás volt, amely megmutatta, hogy a robotok és az emberek képesek egymás mellett élni és kiegészíteni egymást, de nem hiszem, hogy a robotok helyettesíthetik az emberi karmestereket” – jelentette ki Cshoi a koncert után.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?