banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

KMDSZ Diáknapok: újra a magyar fiataloktól hangos Kolozsvár

A hagyományos főtéri felvonulással megkezdődött a 27. KMDSZ Diáknapok. Idén 51 csapat vesz részt a rendezvényen, amelyek öt napon keresztül különböző vetélkedőkön méretkeznek meg egymással: lesznek bemutatkozók, majálisozás, bográcsozás a Törökvágáson, kulturális programok, sportprogramok és különböző kocsmasportok, illetve könnyűzenei koncertek is.

Ambarus-Egyed Ágnes, a diáknapok főszervezője úgy fogalmazott, ez az 51 csapat pontosan 1625 diáknapozót jelent, ezen kívül pedig körülbelül 600 szimpatizáns van, akik a csapatokat mennek támogatni és szurkolni nekik. „Szerintem nagyon nagy népszerűségnek örvend a rendezvény, nagyon sokan vagyunk, az a számokból is látszik, hiszen három éve erre vár mindenki. Az idei diáknapok egy kicsit más, mint az eddigiek, hiszen ez az újrakezdésről szól, és szerintem ez mindenkiben érződik, a szervezői csapatban és a résztvevőkben is. Meg kell tanuljunk újra együtt diáknapozni, de szerintem nagyon jó úton haladunk efelé a cél felé” – mondta.

Soós Anna, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese úgy fogalmazott a szerdai megnyitón: két év szünet után ismét a diáknapozóktól hangos az egyetem épülete és a város, és mindenkit bátorított, hogy találjanak vissza az igazi egyetemista élethez annak minden elemével együtt, de váljon a hétköznapjaik részévé a tanulás, a gondolkodás, a kérdezés, a kutatás is.

„Nagyon hiányoztak önök Kolozsvárról, az egyetemről, hiszen az online tanórák kényszermegoldásnak jók voltak ugyan, de pont az maradt ki belőle, ami a diáknapok lényegét jelenti: az élet és a lelkesedés. Örömmel látom, hogy ilyen szép számban összegyűltek, és még nagyobb örömmel veszem tudomásul, hogy a rendezvény hangulata ismét a régi. A diáknapok után találkozunk az ETDK-n, a felszabadult játékot kövesse az intellektuális kihívások teljesítése is, hiszen a kettő együtt teszi teljessé a diákéletet” – fogalmazott a rektorhelyettes.

Fotó: Kolozsvári Magyar Diákszövetség

A diáknapozókat is megkérdeztük arról, hogy miért várták a rendezvényt. A legtöbben azt válaszolták, azért, hogy jót szórakozzanak, mivel szeretik a csapatos tevékenységeket, játékokat. Volt olyan részvevő is, aki már elsőéves korától várta a diáknapokat, mivel „ez a legnagyobb ilyen rendezvény Erdélyben”. A diákok nagy része a felvonulást és a bemutatkozót várta a legjobban a programok közül, ám volt olyan is, aki a sportnapokat vagy a táncmaratont, ám mindenki azt mondta, a lényeg, hogy együtt legyenek, szórakozzanak, és remélik, jó idő vár rájuk ez alatt az öt nap alatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?