banner_phBMMWg3_970x250_Mol_HU.jpg
banner_6stHcYKY_300x250_Mol_HU.jpg

„Nem baj, fiam, majd az egyetemen megtanulsz románul”

A székelyföldi diákok nagy részének hiányos román nyelvtudása nem újkeletű probléma. A magyar többségű régiókból a nagyvilágnak nekiinduló fiatalok közül sokan hallhatták már azt, hogy „nem baj, fiam, majd az egyetemen megtanulsz románul”. Arra kerestük a választ, mi lehet a magyarázata annak, hogy a középiskolát végzett diákok hadilábon állnak a románnal és valóban megfelelő hely lehet-e az egyetem ahhoz, hogy elsajátítsák a többség nemzet nyelvét. És egyáltalán: lehet manapság boldogulni román nyelvtudás nélkül?

Bernadett egy székelyföldi gimnázium érettségire készülő diákja. Az egyetemre való készülődés kapcsán nem fél Kolozsvárra költözni, mivel meggyőződése, hogy egy hónap után belerázódik majd – bár érteni megérti, amit mondanak neki, válaszolni nem tud románul. Jelenleg az érettségire való felkészülés miatt tanul románul, filmeket néz román felirattal. „A szavak általában eszembe jutnak, csak a ragozás nem megy, így azt gyakorlom” – mondta a diáklány.

Arra a kérdésre, hogy miért nem tanulnak meg a székelyföldi diákok románul, arra egy közismert választ adott: „A fiatalok sokszor úgy vannak nevelve, hogy ez nem jó, ezt nem kell csinálni, ez egy magyar többségű vidék, és itt sokan úgymond nem szeretik a románokat. Egy darabig én is így gondolkodtam, de azután rájöttem, hogy ez egyáltalán nem így van, ez a hozzáállás nem helyes. Másrészt nagyon le vagyunk terhelve az iskolai romántanulással. De ahelyett, hogy beszélgetni tanulnánk, olyan dolgokat tanítanak, amikkel nem sokra jutunk.” Hozzátette, valószínűleg az is közrejátszik, hogy mindenki hallja már kisiskolás korától, hogy „jaj, a románnal biztos bajod van!”, amikor azt kérdezik, hogy hogy megy az iskola, ez pedig szintén befolyásolhatja a tanulók felfogását, negatív gondolatokat ébresztenek, félelmetesnek állítják be, ezzel pedig ellenérzéseket keltenek a nyelvvel kapcsolatban.

Illusztrációk forrása: Pexels

A megoldás erre Bernadett szerint az lenne, hogy a nemzetek közötti ellentéteken túl kellene lépni, és rájönni, hogy igazából senki sem akar rosszat a másiknak. Székelyföldön pedig a magyarok kellene inkább nyissanak a románok felé, nyitottabbnak kellene lenniük, annak ellenére, hogy szülővárosában még a románok is inkább tanulnak meg magyarul, mint a magyarok románul.

Bernadetthez hasonlóan Dóra is ugyanazokba a problémákba ütközött. Amit szeretnének, el tudják mondani, de legtöbbször a félelem miatt nem mernek megszólalni románul.

Dóra elsőéves korában bentlakásban négy román anyaneylevű lánnyal lakott, akikkel szeretett volna kommunikálni, de nem tudott. Azt tapasztalta, hogy amikor rákényszerült, meg tudta oldani a problémát, ha nem is tudta pontosan elmagyarázni, mit szeretett volna, akkor vagy megkereste a szótárban a szükséges kifejezéseket, vagy pedig elmutogatta. Most harmadévesként már érzi, hogy kár volt kihagyni annak idején a román nyelv elsajátítását, mert érzi, hogy nem tud románul, de szüksége lenne rá. „Majd a munkahelyemen is nélkülözhetetlen lesz, és mivel Romániában élünk, egy alap társalgási szintű romántudásra mindenkinek szüksége van. Persze ezt az iskolában kellene kezdeni. Most már román hírekből tanulok, régebb román nyelvű videókat is néztem, meg ha találkozok egy új szóval, próbálom azt megjegyezni” – magyarázta. Kiemelte: Székelyföldön mindenki megszokta, hogy még a boltos néni is magyarul beszél, elkényelmesedtek azzal, hogy nem kerülnek olyan helyzetbe, ahol románul kellene megszólalniuk. „Ott nincsen annyira szükség a romántudásra, mindenki magyar. Az iskolában pedig nem tudják megszerettetni a nyelvet, ott arra hajtanak, hogy készülj fel az képességvizsgára, majd az érettségire. Ott azt nézik, hogy essenek túl a vizsgákon, és ha otthon nem beszélnek románul, nincsenek román barátok, akkor nem is törődnek a szükségesnél többet vele.”

Henriettát már kiskorában biztatták a román nyelv tanulására, kéttannyelvű óvodába íratták, valamint a szülei is már korán próbálták románul is megtanítani. Arról, hogy Kolozsváron megtanulnak-e a diákok románul, úgy gondolja, hogy van rá lehetőség, valamennyit fel lehet szedni, mivel muszáj, nem lehet másképp boldogulni. „Ha úgy jön ide az ember, hogy egy dekát nem tud, valamennyi csak ráragad, de ügyintézés és bevásárlás kapcsán, ha használja a nyelvet, és megtanulja a sablonos dolgokat, az önmagában nem elég.”

A nyelvtanulás kapcsán szerinte az egyik legbefolyásolóbb tényező a családban az, hogy mennyire nacionalisták a szülők, nagyszülők. „Ha nagyon nacionalisták és magyarérzelműek a szülők, nagyszülők, rokonok, és úgy nevelik a gyermeket, hogy elvből nem kell megtanulni románul, ez lehet az egyik oka annak, hogy a fiatal nem is érez késztetést a többségi nyelv elsajátítására. A másik pedig a társadalmi nyomás, hogy tökéletesen meg kell tanulni, mert hibázni nem szabad, mert akkor kiröhögnek, és ebből kifolyólag kialakul a diákokban egyfajta félelem. Hiába is tudnak valamennyire románul, nem biztos, hogy meg mernek szólalni. Tartanak attól, hogy nem tudják a szavak nemeit meghatározni, vagy a múlt időt nem jól használják, leginkább ezeket a problémákat látom” – magyarázta Henrietta.

Szerinte az iskolában inkább arra kellene koncentráljanak, hogy „mi az, ami kézenfekvő a diákoknak, mire van szükségük az életben, illetve engedjék el azt, hogy attól, hogy megtanulnak még egy nyelvet, nem fog csorbulni a nemzeti identitásuk. Ha tetszik, ha nem, ez az ország hivatalos nyelve.”

Dr. Győrffy Gábor, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora multikulturális környezetben, a szórványmagyar vidéknek számító történelmi Máramarosban, Nagybányán született és nőtt fel. A BBTE adjunktusa jelenleg az újságírás szakon tanít és számos székelyföldi fiatallal kerül napi kapcsolatba. Szerinte azért hiányos a székelyföldi diákok jelentős részének román nyelvi szótára, mert nem kerülnek olyan környezetbe, ahol megtanulhatják a nyelvet. „Egy adott ponton zárt közösségek alakulnak ki emiatt, nagyon sokszor tapasztaltam, hogy negatív érzésekkel közelednek a román diákokhoz a magyarok. Volt egy olyan szakmai gyakorlat, ahol a román diákok a magyarokkal közösen kellett volna együttműködjenek, mindegyik fél csak csodálkozva nézte egymást, mintha soha életükben nem láttak volna magyart és románt. Van egy félelem, hogy kik ők, mit akarnak, miben mások.”

Bár erre volt ellenkező példa is, volt, aki román környezetbe akart kerülni, román mesterit végzett a magyar alapképzés után, igyekeztek román kapcsolatokat keresni. Azonban mikorra már egyetemre kerülnek a diákok, már késő lesz nekifogni, Kolozsváron pedig nehezek a lehetőségeik erre. „Itt már kialakult egy magyar közösség, magyar szaktársak, magyar bulik, magyar kocsmák, magyar rendezvények, általában csak ezekre a helyekre, rendezvényekre jár a magyar diák.” Nyelvet tanulni leginkább gyerekkorukban tudtak volna, amikor a tömbház mellett a román gyerekekkel is játszanak, mert akkor arra kényszerülnek, hogy megértsék egymást.

A román félről is természetesen megvan ez az idegenség, ők sem tudják még, hogy hogyan kezeljék a magyarokat. Persze, ha több ideig vannak együtt, egy közös tevékenység során például, feloldódik a hangulat, és mind a két fél rájön, hogy nincs mitől félni. „Kari szintről is nagyon sok rendezvényre hívtak minket, magyarokként sok esetben hívnak magyar tanárokat és diákokat is, de nem képviseltetjük magunkat, mert nem megyünk el a román rendezvényekre. A távolságtartás néhány esetben annak is betudható, hogy valamiért nem akarunk részt venni román szervezésű eseményen, az előbb említett félelmek és negatív tapasztalatok, az idegenség érzete miatt” – fogalmazott Győrffy Gábor.

(A szerző a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem másodéves, újságíró szakos hallgatója.)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?