Nem könnyű elsőéves diáknak lenni egy új nagyvárosban, főként, ha Kolozsvárról van szó.

Az ország második legnagyobb városába több tízezer diák költözik minden ősszel az ország minden sarkából, akiknek meg kell küzdeniük az új kihívásokkal és változásokkal. Magyar első éves fiatalokat kerestünk meg, akik az első két hét benyomásait megosztották velünk.

GPS-szel a városban

Cynthia Szatmárnémetiből költözött fel Kolozsvárra, turizmusföldrajz szakra jár. Az első napokban folyamatosan eltévedt, mindenhová GPS-szel járt – még a saját lakhelyére is, amit szintén eltévesztett az elején. A tömegközlekedéssel már otthon megbarátkozott, ezért a kolozsvári tömött buszok nem okoznak problémát neki – mesélte.

Négyen laknak együtt kintlakásban, három barátnőjével. Persze hiányzik az otthoni lét: nem lehet annyira kényelmes, mint korábban, nem hagyhat maga után mosatlant és így tovább. Igyekszik odafigyelni a többiekre, és elvárja a kölcsönösséget. „Próbálunk megegyezni a különböző dolgokban, mint például a fűtés kérdése” – magyarázta. Ami új neki, az a folyamatos nyüzsgés, amit egy hosszú nap után nem mindig értékel – máskor pedig örvend annak, hogy nincs egyedül.

Erős honvágya van, esténként érzi, hogy ha sok ismerőse is van itt, de idegen ebben a városban. „Van honvágyam, küzdök ellene, és biztos, hogy jobb lesz idővel” – mondta. Azt még nem tudja, hogy hazaköltözik-e az egyetemi évek után, hiszen nem sok lehetőség van otthon, szemben Kolozsvárral.

Beosztani a havi apanázst

Tamás Marosvásárhelyről érkezett  a kincses városba, közgázra iratkozott be. Számára a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy be kell osztania a saját pénzét, mert minden költségre oda kell figyelnie, és ennek olyan elemei is vannak, amelyek korábban nem érintették. Az is újdonság számára, hogy előre el kell gondolnia olyan apróságokat, amelyekkel mostanáig nem törődött – például, hogy előre ki kell venni a fagyasztóból a húst.

„Kintlakásban vagyok egy volt osztálytársammal, akivel nagyon jóban vagyunk, egymáshoz vagyunk szokva”, tehát nem probléma az együttélés. Persze a helyzet új számára, hiányoznak neki a szülei – éppen ezért igyekszik minél többször hazamenni, találkozni az otthoni barátaival, hozni élelmiszert.

A kolozsvári programok is lekötik viszont a figyelmét, így gyakran hezitál, hogy hazamenjen vagy maradjon. Egyébként is úgy érzi, hogy az egyetem befejezését követően is maradna. „El tudnék helyezkedni, mert több munkalehetőség van itt, mint Marosvásárhelyen, és jól is érzem magam Kolozsváron” – jelentette ki.

A bentlakás mint kaszárnya

Eszter gyógyszerésznek készül, úgy került Kézdivásárhelyről Kolozsvárra. Az első napokban alaposan eltévedt, buszozni sem mert eleinte, aztán lassan kezdte megszokni. Leginkább az a tömeg jelent újdonságot számára, amely mindenhol szembejön vele: „az utcán, a buszon, az egyetemen, a bentlakásban”.

A sztereotípiák ellenére neki nincsenek nyelvi gondjai, ezért is jött ide. „Jól esik új környezetben lenni, kiszakadni egy olyan helyről, ahol mindenkivel ugyanazon a nyelven kell beszélni. Jó látni különböző kontinensekről ide kerülő fiatalokat, akiket már az első hetekben összehoz a mozi, a zene, vagy a könyvvásár” – magyarázta.

A bentlakásról nem szívesen beszél. „Kicsit olyan, mint egy kaszárnya, főleg úgy, hogy egy szerető családot cseréltem le erre” – jegyezte meg. Ettől függetlenül jól érzi magát itt, és ha „begyakorolta már a nagyvárosi életet” Kolozsváron, akkor a reményei szerint tovább megy majd, nyugatabbra.