Így segít a családon belüli erőszak áldozatainak a nagyváradi Lámpás Alapítvány

A nagyváradi Lámpás Alapítvány elsődleges feladata a családon belüli erőszak áldozatainak támogatása, főként tanácsadással és jogi képviselet biztosításával, továbbá – helyzettől függően – védett házban való elhelyezéssel. A korábbi időszakhoz viszonyítva az idei esztendő első negyedévében jelentősen nőtt a hozzájuk forduló bántalmazottak száma. Arról, hogy miképpen működik a szervezet, és konkrétan miben tudnak segíteni a bántalmazottaknak, Vura Ottiliát és Radu Anitát, az alapítvány munkatársait kérdeztük.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület égisze alatt működő nagyváradi Lámpás Alapítvány 2014 óta foglalkozik a családon belüli erőszak kérdéskörével és a bántalmazottak támogatásával. A segítségnyújtás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre is, előadások, képzések, ismertető anyagok készítésével terjesztésével igyekeznek felhívni a figyelmet a jelenségre és tudatosítani a bántalmazottakban a lehetőségeiket.

A koronavírus-járvány előtt számtalan képzést szerveztek szakembereknek, pedagógusoknak, szórólapokat készítettek és juttattak sok helyre, továbbá gyülekezetekben is jártak és beszéltek a problémáról. Igyekeznek felhívni arra a figyelmet, hogy az emberek ne maradjanak tétlenek, ha agressziót észlelnek vagy bántalmazás áldozataivá válnak, ha ismernek olyanokat, akik ilyen kapcsolatban élnek, akkor próbáljanak segíteni nekik, akár csak az információk átadásával is, tájékoztassák őket arról, hogy bármikor felvehetik a Lámpás Alapítvánnyal a kapcsolatot.

Vura Ottilia, a Lámpás Alapítvány egyik munkatársa | A szerző felvételei

A nagyváradi alapítvány családon belüli erőszak elleni programjait a svájci HEKS Alapítvány, a Svájci Evangéliumi Egyházak Segélyszervezete támogatja. A nagyváradi szervezetnek három munkatársa foglalkozik az áldozatokkal, akik sokszor a velük együttműködő állami szervezeteken keresztül jutnak el az alapítványhoz. „Nagyon fontos az együttműködés az állami hatóságokkal, nélkülük nem is tudnánk hatékony munkát kifejteni. Mielőtt elkezdtük a családon belüli erőszak elleni programunkat, előző pályázataink révén már kialakultak a kapcsolatok a rendőrséggel, a gyermekvédelmi igazgatósággal, és ez a kapcsolat segített hozzá bennünket, hogy a bántalmazottaknak konkrét segítséget nyújthassunk” – számolt be Vura Ottília.

Februártól kezdődően a szokásosnál sokkal több áldozat kereste meg őket telefonon és személyesen is. Ez részben a tudatosító kampányoknak is köszönhető, illetve annak, hogy a jelenkori kihívások nehezebb próbatételek elé állítják a családokat, a párokat.

Az agresszió tipikus jeleinek felismerése is segíthet

„Az egyik legnagyobb probléma az, hogy sok esetben az áldozatok visszakerülnek az agresszorhoz. Sokszor az áldozatok eljönnek hozzánk, meghallgatjuk őket, segítünk nekik szociális, pszichológiai vagy jogi tanácsadással egyaránt, mert amikor lehet, összefogunk a partnereinkkel. Ilyenkor eljutunk egy adott pontig, de olyankor az áldozat úgy dönt, hogy visszamegy az agresszorhoz” – magyarázta Vura Ottilia.

Nagyon jó az együttműködésük a rendőrséggel, emiatt gördülékenyebb a segítségnyújtás – tette hozzá Radu Anita. Hangsúlyozza, tanácsadaói irodát Bihar megyében kizárólag a Lámpás Alapítvány tart fenn, így a családon belüli agresszió áldozatainak nem nagyon van hová fordulniuk. Létezik még megyei önkormányzat alárendeltségében működő Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, amelyik foglalkozik még a jelenséggel és védett házat működtet, velük szintén állandó együttműködésben vannak az alapítvány munkatársai.

Radu Anita szerint nemcsak a felnőttek, a tinédzserek felvilágosítása is fontos

Az alapítványnál elsősorban azoknak próbálnak segítséget nyújtani, akik családon belüli erőszak áldozatai vagy ilyen típusú agressziónak a tanúi. „Amikor családon belüli erőszakról beszélünk, nem kimondottan a tettlegességről beszélünk, hanem akár a szociális, gazdasági, spirituális erőszakról is. Aki többet meg akar tudni erről, vagy akinek van egy ismerőse, aki bajban van és meg szeretné tudni, hogyan segíthet neki, bátran fordulhatnak hozzánk és együtt megbeszéljük, miképpen tudunk segíteni” – összegezte Radu Anita.

Az agressziónak számos fajtája létezik, de ezek kialakulásának megvannak a tipikus jelei. Az egyik ilyen jelenség, hogy az agresszor túlzottan féltékeny, kontroll alatt tartja az áldozatot. „Lehet, hogy az elején csak többször felhívja naponta, megkérdezi, hogy hol és kivel van, vagy szöveges üzeneteket küld neki. Tehát kialakul a kontroll, amikor az agresszor tudni akarja, hogy mikor, kivel és hol van, mit csinál. Sokszor kialakul a verbális erőszak, csúnyán beszél vele, azt mondja neki, hogy nem jó semmire, nem tud főzni stb. Vagy nem engedi meg, hogy munkahelye legyen, mondván, nincs rá szüksége, majd ő eltartja, megtiltja, hogy felvegye a kapcsolatot a családdal vagy a barátaival, így pedig kialakul az elszigetelődés” – részletezte Vura Ottilia. Hozzátette, ilyenkor már „könnyű helyzetben” van az agresszor, mert tudja, hogy az áldozat teljesen ki van szolgáltatva: munkahelye nincs, pénze nincs, baráti társasága nincsen, a családjával pedig nem beszél.

Vura Ottilia elmondta, a hozzájuk fordulókkal elsősorban elbeszélgetnek, felmérik a helyzetet, konkrétan átbeszélik, hogyan és milyen rendszerességgel történik az agresszió, van-e lelki terror, esetleg fizikai bántalmazás, szociális elszigetelődés vagy anyagi függőség. A segítségnyújtáshoz nagyon fontosak ismerni az előzményeket, hogy korábban az áldozat tett-e már feljelentést, volt-e látleletet vetetni, ha bántalmazás érte, illetve hogy vannak-e mások is, például gyermekek, akik szintén az agresszió áldozatai.

Felkészítik az áldozatokat

„Felmérjük azt is, hogy van-e valaki, aki az áldozat mögött áll és támogatja, akár a családjából, akár a baráti köréből vagy a szomszédjai közül, aki el tudná mondani, hogy mi történt, ha bíróságra kerül az ügy. Azt vettük észre, minél több ember áll mellé, annál könnyebb kilépni egy ilyen kapcsolatból, házasságból. Ha nincsenek támogatói, akkor nagyon nehéz lesz és erre fel kell készülni és fel kell készíteni” – magyarázta Vura Ottilia.

Többnyelvű kiadványok segítik a tájékoztatást | Fotó: az alapítvány Facebook-oldala

Olyanok is sokan vannak, akik kérnek ugyan segítséget vagy információkat, de nincsenek még felkészülve arra, hogy kilépjenek a bántalmazó kapcsolatból. „Ilyenkor igyekszünk felmérni, illetve felkészíteni, hogy fel tudja-e ismerni azokat a helyzeteket, amelyek előrevetítik, hogy történni fog valami, hogy ilyenkor mit kell vagy mit nem jó ilyen helyzetekben tenni” – nyomatékosította Vura Ottilia.

Azokon is tudnak segíteni, akik anyagi függőségben élnek, nincsen önálló jövedelmük, vagy nincs hová menniük. A Lámpás Alapítvány ilyen esetekben a vele együttműködő ügyvédi irodával elláthatja a jogi képviseletet, sőt a gyermekvédelemmel közösen a védett házban való elhelyezését is meg tudják oldani. Itt számos lehetőség adódik szakképesítéseken vagy átképzéseken való részvételre, munkavállalásra.

A fiatalok is nagy veszélyben vannak

Az iskolákban megtartott tájékoztatókon, az utóbbi időszakban pedig online szervezett beszélgetéseken arra próbálják felhívni a tinédzserek figyelmét, hogy melyek azok a jelek, amelyek alapján megállapítható, hogy a párkapcsolat, amelyben benne vannak, agresszív is lehet. „A fiatal lányok sokszor nincsenek is tisztában azzal, hogy agresszió áldozatai, mert úgy veszik, természetes az, hogy a barátjuk csúnyán beszél velük, és a szerelem jelének fogják fel, ha betegesen féltékeny, követi, leskelődik utánuk, nem engedi, hogy a barátaival beszéljen vagy találkozzon velük stb. Sok ilyen jel van, amikből a fiatalok észrevehetik, hogy ez egy problémás párkapcsolat” – mondta Radu Anita.

A pszichológus hozzátette, az előadásokon elmagyarázzák a fiataloknak, melyek a problémák első jelei, illetve milyennek kellene lennie evgy normális kapcsolatnak, amiben kölcsönösen tisztelik és megbecsülik egymást, figyelnek egymásra, megoldják a problémákat, és nem agresszíven, hanem asszertíven kommunikálnak egymással.

„Ez nagyon fontos, erre minél nagyobb hangsúly kell fektetni. És otthon a szülőknek, akiknek kiskamasz gyermekeik vannak, fontos megtanítaniuk őket arra, hogy mit engedjenek meg és mit ne egy párkapcsolatban” – véli Radu Anita. Szerinte kicsi korától kezdve úgy kell kialakítani a kapcsolatot a gyermekkel, hogy tudja, a szüleire mindig mindenben számíthat, elmondhat nekik mindent, s emiatt nem fog bajba kerülni, hanem meghallgatják és segítenek neki.

A Lámpás Alapítvány székhelye és tanácsadási irodája Nagyváradon a Kogălniceanu utca 30. szám alatt található, de segítséget, illetve bővebb felvilágosítást telefonon is lehet kérni a 0764/043-989-es számon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?