Balogh Pétert, azaz Petyát szinte mindenki ismeri: ha nem a gazdag és sikeres üzletember címke ugrik be róla elsőként, akkor az angyalbefektető vagy az alázatos milliárdos. Mert annak ellenére, hogy az üzleti életben sikereket halmoz, nem szállt el az eredményeitől: céltudatos, realista, emberséges és szerény. Ezt mi magunk is megtapasztaltuk, amikor a Kolozsvári Magyar Napokon meghívtuk egy kávéra. A röpke beszélgetés rávilágított, honnan és milyen célokkal indult útjára az egyik legsikeresebb magyar, mi a véleménye az erdélyi vállalkozásokról, miben látja napjaink vállalkozóinak pozitívumait és negatívumait, illetve olvasóink és nézőink megnyugtatására még a siker receptjét is megosztotta velünk.

Balogh Petya ma már nem csupán Magyarország egyik legismertebb befektetője, újabban Erdélyben is keresi és találja a jobbnál jobb vállalkozásokat. Angyalbefektetőként induló vállalkozások „kezét fogja”, mert biztos benne, a pénz mellett tudással is támogatni kell a startupokat, ha egy igazán eredményes jövő a cél.

A Cápák között műsorban már húsz befektetésen van túl, összességében, mint angyalbefektető pedig az 50-en. „A másik nagy újdonság ebben az évben, hogy eddig a feleségemmel kettesben, kicsiben, háztájiban mentünk el a 40 befektetésig, de most elhatároztam, hogy sokkal nagyobbat akarok építeni, mert azt látom, hogy tudunk segíteni, tudunk támogatni cégeket, akik sikeressé tudnak válni, és ez nekünk is megéri, nekik is megéri” – osztotta meg velünk kiemelve, hogy nemrégiben START néven indította el csapatját, akikkel a következő tíz évben ezer befektetést terveznek a Kelet-Európai régióban.

Tapasztalatai szerint a vállalkozói szféra volt már sokkal rosszabb helyzetben is, mint napjainkban: a kommunizmust követő években például szitokszónak minősült, ha valaki vállalkozóként határozta meg magát, és a bizalmatlanság még hosszú évtizedekig fokozódott, mert az első generációs vállalkozók szinte bármihez nyúltak, pénzt hoztak ki belőle. Hiányzott ugyanis az egészséges piaci verseny, és akik vállalkozásba kezdtek, agresszívabbak voltak, a törvényeket sem feltétlenül tartották be.

A rendszerváltás után az volt a lényeg, hogy az induló cég terméket gyártson, szolgáltasson, eladjon valamit, és ebből a szempontból arany időszakát élte azokban az években a vállalkozói szféra, leszámítva azt, hogy egyfajta torz képet mutatott. Ellenben napjainkban, a második generációs vállalkozók már elődjeik példájából okulnak, illetve racionalistábban, ám a megérzéseikre is hallgatva vágnak bele az üzletbe – vélekedett beszélgetésünk folyamán.

„Felnőtt az a generáció, aki már tudja, hogy a vállalkozás igazából az értékteremtésről szól. Arról szól, hogy építjük az országot, mert egészen addig nem történik semmi, amíg valaki oda nem jön, és azt nem mondja, hogy a pénzemet, a vagyonomat, az időmet kockáztatva megpróbálok valamit létrehozni” – fogalmazta meg Balogh Petya a vállalkozói lét esszenciáját hangsúlyozva, hogy a vállalkozó értékteremtő is, aki nem csupán gazdaságilag fontos, hanem társadalmilag is.

Mint mondta, „a vállalkozói életút nem arról szól, hogy elkezdünk vállalkozni és rögtön nagy pénzeket viszünk haza, hanem arról, hogy az első tíz évben több időt töltünk az arcunkon, mint a lábunkon. Azaz sokkal több a kudarc, a nehézség”. Jómaga hisz benne, hogy a sikeres vállalkozók azért vállalkoznak, „mert nem tudják megállni, hogy a világ körforgásához ne tegyenek hozzá valamit, és ez is jelzi, hogy a vállalkozói létnek nem a diploma az alapja, hanem sokkal inkább egy gondolkodásmód, egy hozzáállás”, ami a tudatosságból, a rációból és egy kis mértékben az érzésekből építkezik.

De tény, hogy az ember csak akkor tud kimagasló eredményt elérni valamiben, ha kimagasló tudással rendelkezik. „Átlagos tudással nagyon nehéz átlagosnál nagyobb sikert elérni. Szükség van egy szenvedélyre, amibe az ember beleáshatja magát. És gyerekként a legjobb dolog, ami történhet velünk az, ha a szenvedélyünkre pozitív visszajelzést kapunk. Ha van körülöttünk egy tanár vagy egy szülő, aki nagyon hisz bennünk, aki megerősít minket, aki megdicséri a sikereinket, aki odafigyel ránk, az azt jelenti, hogy még inkább foglalkoztatni fog az adott hobbi, még többet tanulunk róla, és egyszer csak sikereket érünk el benne. Az pedig tovább erősít, és újabb energiabefektetésre késztet, ami újabb sikerekhez vezet” – fogalmazza meg a „jó vállalkozóvá nevelés” alapköveit az angyalbefektető.

Mi fér bele egy kávéba? – tesszük fel a kérdést önmagunknak és interjúalanyainknak, a nyári fesztiválokon, rendezvényeken. Rövid beszélgetéseinkben terítékre kerül a párkapcsolatok dinamikája, a családalapítás és szülői lét, a kultúrateremtés, az irodalom népszerűsítése, a tehetséggondozás, a gyereknevelés, a hitélet és az erdélyiség, székelyföldiség is.

Mint mondja, a küldetéstudat a vállalkozói lét ars poeticája, mert ez ad kellő elszántságot ahhoz, hogy az ember ne kényelmesedjen bele az aranykalitkába. Előfordulhat, hogy valaki jól keres és épp a főnöke birodalmát építi, miközben mindene megvan, mégis érzi, hogy nem a saját útját járja, megreked. Jómaga is többször tapasztalta, hogy mivel jár a biztos egzisztenciát sutba dobni csak azért, mert az ember érzi, hogy a sok pénz és siker ellenére boldogtalan: érezte, hogy több hatása kell legyen a világra, mint amennyi alkalmazottként vagy társtulajdonosként volt, így mert kiszállni és továbbállni, és ezt javasolja mindenkinek, aki kacérkodik egy startup gondolatával.

A siker receptjéről úgy vélekedik, „nem abban kell mérni a sikert, hogy mennyi van a számlán. Az csak egy szám, az soha nem volt a cél, az egy mellékterméke annak, amit építünk. És ha építünk valamit, ami hasznos, akkor előbb-utóbb abból úgyis lesz pénzünk, ha egy picit is figyelünk rá. Engem nem a pénz motivál. Engem az motivál, hogy hogy tudok hatással lenni, hogy tudok többet hagyni az asztalon, mint amit felmarkolok róla. Ez tudom, hogy hülyén hangzik, de az én filozófiámban azért vagyunk itt, hogy valamit teremtsünk, valamit hozzátegyünk a közöshöz”.

És talán itt van a legnagyobb különbség az első és második generációs vállalkozók között: Petya tapasztalatai azt mutatják, nagyon sok első generációs vállalkozó azt nézte, mit tud elvenni az asztalról. A mostaniak pedig már inkább azt figyelik, miként hagyhatnak is az asztalon és vehetnek is el róla, miközben teremtenek valamit. „Az egyik, ami nagyon bosszant a világban, a drága luxusholmik halmozása. A vagyon és a pénz felelősség is, úgy kell tudnom használni, hogy a világ jobb legyen tőle, azt kell néznem, hogy miként tudom visszaforgatni, hogy tudom mozgásban tartani, hogy az másoknak és a világnak is értéket termeljen” – nyomatékosította meggyőződését.

Mi a magyar vállalkozók legnagyobb hiányossága?

Petya úgy látja, a magyar vállalkozók legnagyobb hiányossága az, hogy a kultúránkból hiányzik az értékesjtés. Már az oktatási rendszerben sem figyelnek ennek tanítására, így hiányzik az emberekből a bátorság, hogy ötletükkel kiálljanak a nagyközönség elé, merjenek ígérni, merjenek eladni. „Gyakran megtörténik, hogy egy erdélyi vagy magyar vállalkozás fantasztikus technológiákat fejleszt, amit utána a kutya sem használ, mert nem tudják eladni a világnak. Míg egy amerikai cégnek nagy előnye, hogy általában sokkal gagyibb dolgot művel, mint amit egy erdélyi cég – például technológiai szempontból –, de baromi ügyesen adja el, nagyon jól viszi piacra és juttatja el a felhasználókhoz. És a végén a cég működésében ez többet ér. Úgyhogy amit még meg kell tanulnunk nekünk, magyaroknak az az, hogy miként tudunk eladni, hogy lehet marketingelni, hogy tudjuk megmutatni magunkat a világnak. És ha ez megvan, több sikerünk lesz” – magyarázta.

Saját bőrén tapasztalta, hogy „a siker az, amikor a teljesítményemet elismeri a világ”. Ahhoz pedig nem szükséges más egyéb, mint a „kinyilatkoztatás”, vagyis: ha az ember elér valamilyen eredményt, beszéljen róla, mutassa meg, hogy jöhessen a siker elismerése, és mások is lássk, miként érhető el. „A sikernek egy trükkje van, hogy nem zárt ajtók mögött teljesítünk” – elmélkedett kávézásunk folyamán.