Milyen napjainkban egy lányos apa? Körmöt fest, tündérnek öltözik – mint ahogy azt a közösségi médiában látjuk –, vagy inkább sorsközösséget vállal, támfalként áll gyermeke mögé a legkülönfélébb, főként a férfiaktól máig idegen élethelyzetekben is? Például mer sírni, és van bátorsága lánya előtt is könnyeket eregetni. Mer szeretni, és vannak szavai kimondani, gesztusai éreztetni ezt a szeretetet, ami csak apa és lánygyermeke között formálódhat. Grecsó Krisztián magyarországi származású íróval beszélgettünk ezekről a komoly témákról, aki a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre Lányos apa című könyvével érkezett. Nem titok, hogy az utóbbi években közölt történeteit kislánya inspirálta.

Az utóbbi évtizedekben átalakulóban van az a tekintélyelvű és távolságtartó apakép, amelyet az előző generációk megismertek. A háborúk, a folyton alakuló gazdasági helyzet, illetve a hagyományos családmodell és a pszichológia, az érzelmi fejlődés fontosságának bagatellizálása az apát a pénzkereső pozícióba helyezte, ő volt a családot fenntartó erő, aki az érzéseit ki nem mutathatja. Így, ha fizikailag elérhetővé is vált, érzelmileg általában távol maradt – értettük meg a Grecsó Krisztián íróval való beszélgetésünk folyamán, akinek meggyőződése, nem tudná másképpen nevelni lányát, csakis gyengéd szeretettel.

Mi fér bele egy kávéba? – tettük fel a kérdést önmagunknak és interjúalanyainknak, amikor a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét sürgés-forgásában igyekeztünk a lehető legkomolyabb témákról rövid idő alatt beszélgetni. Terítékre került a párkapcsolatok dinamikája, a családalapítás és szülői lét, a kultúrateremtés, az irodalom népszerűsítése, a tehetséggondozás, a gyereknevelés és a hitélet is. Ebben voltak segítségünkre beszélgetőtársaink, a magyarországi Grecsó Krisztián író, Csernus Imre pszichiáter, Vadadi Adrienn író, óvónő, Lackfi János költő, illetve az erdélyi Botházi Mária író, újságíró és André Ferenc költő, slammer, tehetséggondozó.

„Szeretnék a lányom életében jelen lenni, szeretnék aktívan, közösen gondolkodni, élményeket szerezni, és ennek nem csak az az oka, hogy a környezet más, meg a gyerekek mások, hanem az is, hogy ez az intimitás bennünket jóval később ért” – ismerte be beszélgetésünk folyamán utalva arra, hogy sokáig vártak gyermekük érkezésére. Kiemelte, lehetséges, hogy gondolatai előtt egy huszonéves szülő értetlenül áll, de ő saját példáján keresztül tanulta meg, mennyire fontos változtatni a berögződéseken.

„Amikor először hazamentünk a kislányunkkal a nagyszülőkhöz, édesanyám férje félrehívott, és azt mondta, >>fiam, ezt nem szabad. Ezt nagyon elrontod. Vigyázz magadra, hatalmas hiba, amit csinálsz, te nem mutathatod ki az érzéseidet<<” – idézte fel néhány évvel ezelőtti emlékeit, amelyek még inkább nyomatékosították benne, hogy számára egyetlen járható út, ha szülőként meri megmutatni igazi mivoltát gyermekének is.

Mint mondta, egyik szerep sem jobb a másiknál. „Az egyik egy ezeréves modell. Nagyon sok generációra visszamenőleg egy olyan férfi- és apakép, ami a tekintélyelvűségen alapul, és azzal kezd valamit, hogy a férfi szab határokat, távolságot tart, egyfajta tökéletességképre törekszik, és ebben a tökéletességképben – ami a tekintély – próbálja a család egyensúlyait fenntartani”. Ez máig létezik, de ma már szem előtt kell tartani azt is, hogy megváltoztak a gyerekek – vélekedett Grecsó Krisztián, majd kérdésünkre válaszolva beismerte, jómaga is egy távolságtartóbb nevelésben részesült, ő mégsem vitte tovább a mintát.

Véleménye szerint az elv, amit képvisel, annak is a hozadéka, hogy napjainkban már nem közösségi feladat a gyereknevelés. Régebben volt az ember körül egy szociális háló: ha a felnőttek cigarettázáson kaptak egy gyereket, akár idegen volt, akár ismerős, rászóltak, hogy dobja el azonnal. Ez ma már nem szokás, „atomjaira hullott az egész, és a családok külön-külön léteznek. Ezek fényében nagyon nehéz arról beszélni, hogy mit jelent apának vagy anyának lenni, mert mindenki egyéni kihívások előtt áll”.

Sőt a gyerekvállalás az önismeretnek és a házasságnak is egy nagy mércéje és egy nagy feladata. „Esküszöm, hogy sokkal kisebb dolgokra ezerszer jobban fölkészülünk, mint erre. Szinte semmi tudatosság nincs bennünk, amikor megérkezik a gyerek, és kinyílnak az ösztönök, a tárnák, előjönnek a mozdulatok, előjönnek a mondatok. Ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy szeretem én azt az embert, akivé a gyerek tesz? Akarok én ez az ember lenni? Aki kicsit az apám, meg annak az apja, meg annak az apja. Itt vannak mögöttem? Jó ez nekem? Ez akarok én lenni?” – elmélkedett.

Arról is nyíltan beszélt, hogy önmagával még kegyesebb az ember, de ott a társ, akit szintén górcső alá vesz, és akaratlanul megvizsgálja, hogy szereti-e azt az embert, akivé a felesége teszi? Ahogyan anyaként működik, ahogyan anyaként él, ahogyan anyaként létezik, az tetszik neki? A gyerek érkezésével a feleknek arra is válaszolniuk kell, hogy hogyan tudják utána egymást szeretni? „Ezek nagy vizsgák” – fogalmazott az író.

Beismerte, „talán nekem azért volt könnyű dolgom ez ügyben, vagy könnyebb – amiért nehéz is –, mert mi sok-sok éven át vágyakoztunk meg integettünk a Jóistennek, hogy itt vagyunk, és a Jóisten nem integetett vissza. És nagyon későn lettünk szülők. A nagyon késői szülői létnek nagyon kevés előnye van. Jobb, ha az ember időben elkezdi. De abból a nagyon kevésből az egyik, az, hogy jóval tudatosabb vagy és jobban meg tudod élni a helyzeteket, nem azt jelenti, hogy jobb szülő vagy, mint egy húszas. Szó nincsen róla. Sőt! De hogy a helyzetek megélésében tudatosabb, az biztos” – fogalmazta meg hitvallását kávézásunk során.

Ha kíváncsi, hogy a falu nagyváros viszonylatában hogyan élte meg Grecsó Krisztián az otthontalanság érzését, és azt, hogy az ember kicsit mindenütt vendég, és hogyan sikerült lánya érkezésével, illetve a gyermek érdeklődésével és nyitottságával az otthonszeretetre találnia, nézze meg a videónkat! A felvételből az is kiderül, hogy miért tekintett magára árulóként.