Pazar középkori épületek, lenyűgöző múzeumok és világszínvonalú sörök várják az utazót Belgiumban. Egy hét alatt egyetlen belgával sem találkoztam, ellenben annál több flamanddal.

Belgium kapcsán valószínűleg a csokoládé vagy a sör jut elsőre eszébe az emberek többségének, hacsak nem focirajongókról van szó, mert akkor jó eséllyel Kevin de Bruyne. Azonban az Erdélynél kisebb területű nyugat-európai királyságnak a múzeumi kultúrája is fantasztikus, mennyiségileg és minőségileg egyaránt.

Brüsszelben 127 múzeum jellegű intézmény működik, ami egészen elképesztő szám egy hozzávetőleg 1 millió lakosú településegyüttes esetében. Az elővárosaival együtt 300 ezernél valamivel kevesebb lakosú Gent 12 múzeummal büszkélkedhet, akárcsak a 120 ezres, vagyis Marosvásárhely méretű Brugge.

Ráadásul a belgiumi múzeumok nem ugyanabban a ligában játszanak, mint a romániaiak, s most elsősorban a szépművészetiekre gondolok. Nem jártam még olyan múzeumban Romániában, sőt, az egész Kárpát-medencében, Budapest kivételével, melynek a XIX. század közepe előtt született kiállítási anyagát akár csak egy napon lehetne említeni előbbiekével. Hubertus és Jan van Eyck, Hieronymus Bosch, id. Pieter Breughel, ifj. Pieter Breughel, id. Jan Breughel, Peter Paul Rubens, Anthony van Dyck, Frans Hals, Amadeo Modigliani képei jönnek szembe a látogatóval, aki megfordul Flandria múzeumaiban. Semmi meglepő nincs ebben, hiszen évszázadokon át ez volt Európa egyik leggazdagabb tartománya, s nem csupán a világkereskedelem, hanem a festészet egyik fellegvára.

Nem pusztán a tárlatok gazdagsága, művészi színvonala mellbevágó az erdélyi látogató számára, hanem a bemutatás modern szellemisége, kreativitása, a kiállítások nagyfokú interaktív jellege. Egyes múzeumokban a műveket nem időrendben, stílusok szerint csoportosítják, hanem tematikájuk alapján rendezik össze, így kerül egymás mellé az Antwerpeni Királyi Szépművészeti Múzeum (KMSKA) alvilág témájú termében Salvador Dali és az 1600-as években élt flamand mester, Jacob Jordaens. A látogató VR-szemüveges sétán ismerheti meg a van Eyck fivérek korszakos remekműve, a genti szárnyasoltár hányatott történetét, remekművektől néhány lépés távolságra teheti próbára grafikusi tálentumát vagy testközelből figyelheti, hogyan dolgoznak az antwerpeni szakemberek egy méretes Rubens festmény restaurálásán.     

Gótika és kerékpár

A flamand városképhez szervesen hozzátartoznak a középkori harangtornyok, melyeket a polgári emancipáció kőből, téglából és malterből emelt égbeszökő jelképeinek szántak építtetőik. Más praktikus funkciók mellett ezekben őrizték a városok kiváltságait rögzítő dokumentumokat, az pedig, hogy égbeszökőek, nem hatásvadász túlzás, hanem tény: az antwerpeni közel 125, a genti 91, a brugge-i pedig 83 méterrel magasodik az utcaszint fölé, miközben a legmagasabb erdélyi történelmi épület, a Szent Mihály templom tornya 76 méteres, a budavári Mátyás templomé pedig 78.   

Ez a vidék a polgárosodás tekintetében évszázadokkal megelőzte a középkelet-európai régiót, ezzel ellensúlyozva a vidék erőforrásokban szegény voltát. Flandria a XIII. században az európai posztóipar központja volt, közkeletű és minden alapot nélkülöző vélekedésekkel ellentétben felemelkedésének semmi köze nem volt a gyarmatosításhoz. Az antwerpeni, a genti, a brüsszeli és a bruggei városháza, a főtéri céhes házak mind-mind gótikus mesterművek, gazdagon díszített homlokzataikkal, rajtuk arannyal futtatott szobrokkal, domborművekkel és címerekkel büszkén hirdetik egy ön- és céltudatos osztály felemelkedését, mely lényegében lerakta a modern Európa alapjait.   

Napjainkban honfitársaink nagy része, jellemzően azok, akik nemigen utaznak külföldre, meg van győződve róla, hogy Nyugaton már alig lehet kimerészkedni az utcára a garázdálkodó migráns hordák miatt, ha pedig azokat szerencsésen elkerüli az ember, akkor lépten-nyomon LMBTQ-aktivisták próbálják rábeszélni egy nemváltoztató műtétre vagy magukat kellető transzvesztiták és más perverzek botránkoztatják és provokálják a derék konzervatív, heteroszexuális polgárt. Egyhetes belgiumi tartózkodásom alatt mindebből semmit sem tapasztaltam. Tény, hogy Antwerpenben és Brüsszelben szemmel láthatóan elég sok az afrikai és ázsiai bevándorló, akiknek az elsöprő többsége azonban sem öltözködésében, sem viselkedésében nem üt el a tőről metszett őslakosoktól. Mindez, persze nem jelenti azt, hogy Belgiumban, éppúgy, mint más nyugati államokban, ne okozna társadalmi feszültséget az elmúlt évtizedek elhibázott migrációs politikája vagy ne lennének vadhajtásai a túlzásba vitt nemi identitáspolitikának.       

Feltűnően sok a kerékpáros is, főleg Gentben és Bruggében. A genti pályaudvar előtt biciklik százai parkolnak, de az egész város tele van tárolókkal, a nem éppen kellemes januári időben is naponta sok ezren pattannak nyeregbe. Biciklin közlekedik fiatal és idős, férfi és nő, megszokott látvány, hogy egy busz, három személygépkocsi és másféltucat kerékpáros várja, hogy a jelzőlámpa zöldre váltson. Ennek köszönhetően egy átlagos hétköznapon, csúcsidőben olyan a közúti forgalom ezekben a városokban, mint szombaton a kori délelőtti órákban Kolozsváron, nyomuk sincs a hosszú, vánszorgó kocsisoroknak. Az sem mellékes, hogy a vasúti szállítás színvonala kárpát-medencei ember számára szinte szürreálisnak hat, a flandriai városok pályaudvarairól másfél percenként indulnak a vonatok.  

Kis is azok a belgák?

Európának Belgium az egyetlen nemzet nélküli állama, legalábbis ha a nemzetet azonos nyelvű etnikai közösségnek tekintjük. Amennyiben a nemzetnek azt a meghatározását fogadjuk el, mely szerint az állampolgárok közösségét jelenti, etnikai és nyelvi identitástól függetlenül, akkor természetesen létezik belga nemzet. Belga nyelv azonban nincs, a belgák pedig egy kelta-germán törzs vagy törzsszövetség tagjai voltak, akik az ókorban ezt a vidéket lakták, de rég eltűntek a történelem színpadáról.

A jelenlegi Belgiumot, a mostani Hollandiával és Luxemburggal együtt, évszázadokon át Németalföldként emlegették, melynek területén tucatnál több tartomány létezett. Az északi tartományok a XVI. század végén függetlenné váltak, a déliek ellenben spanyol, majd osztrák uralom alatt maradtak.

A modern Belgium 1830-ban született meg, s a holland-flamand nyelvű Flandriából és a francia anyanyelvűek lakta Vallóniából áll. Brüsszel régió kétnyelvű, bár eredetileg flamand város volt, a flamand nyelvhatáron belül helyezkedik el.

Azt, hogy a belga nemzet inkább fogalom, mint valóság, jól példázza a politika. A jelenlegi brüsszeli kormánykoalícióban van francia nyelvű szocialista-, francia nyelvű liberális-, francia nyelvű környezetvédő-, flamand szociáldemokrata-, flamand keresztény-demokrata-, flamand liberális- és flamand környezetvédő párt, azonban egyetlen egy sem, mely magát belgaként határozná meg. „De kire szavazzanak a belgák?” – tehetjük fel a kérdést, a magyar viccirodalom vélhetően egyetlen belga témájú darabjának csattanóját parafrazálva. A helyzetük nem reménytelen, feltéve, hogy nem elkötelezett jobboldaliakról van szó, az egyetlen magát belgának valló parlamenti párt ugyanis a marxista Dolgozók Belgiumi Pártja (PVDA-PTB).      

A flamandok és a vallonok együttélése nem problémamentes, de tény, hogy már közel két évszázada sikeresen működtetik Európa egyik leggazdagabb jóléti államát. Romániában, az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) adatai szerint novemberben 6174 lej, vagyis mintegy 1250 euró volt a valós bruttó átlagbér, míg Belgiumban ennek kb. triplája, 3886 euró. Ez az országos átlag, aminél Flandriában nagyobb, Vallóniában kisebb az átlagkereset. Ezzel együtt Gentben egy hasonló méretű lakás alig drágább, mint Kolozsváron, az élelmiszer pedig Antwerpen vásárlóutcáján, a helyi szinten drágának számító szupermarketben másfélszer annyiba kerül, mint egy átlagos romániai áruházláncban. Sokat elmond az életszínvonalról és a társadalom igényességéről, hogy egyetlen műanyag nyílászárót sem láttam Belgiumban, ahogyan egyetlen málló vakolatú épületet sem.

Egy helyi mondás szerint Belgiumban a király az egyetlen belga. Ez régen biztosan igaz volt, s napjainkban is sok igazság lehet benne, azonban lassanként jó eséllyel megszülethet egy valós belga identitás, természetesen nyelv nélkül. „Vincent Kompany összehozta a vallonokat a flamandokkal, egy nemzeti politikai intézményt alkotott. Ő egy öt nyelven beszélő hazafi, imádja Belgiumot” – nyilatkozta pár évvel ezelőtt Marc Wilmots, a belga labdarúgó válogatott korábbi szövetségi kapitánya a csapat kongói származású kulcsjátékosáról.

M. barátom évek óta Brüsszelben él a családjával. Nemrég kisiskolás lánya, D. faggatta a világ dolgairól, s szó szót követett, mígnem a NATO-nál kötöttek ki. „A mi országunk benne van a NATO-ban?” – kérdezte D. „Igen, Románia benne van” – válaszolta M. „Nem Románia, Belgium” – vágta rá D. Úgy tűnik, egy újabb belga cseperedik az egyik brüsszeli lakótelepen.