Óriási robbanás döntött romba három társasházat Belgiumban

A hétfő esti robbanásban legkevesebb két ember meghalt, 14-en megsérültek, az egyik sérült állapota válságos – közölte a rendőrség, kizárva, hogy terrortámadás történt volna.

A mentőalakulat, amely kutyákat is bevetett a kutatásban és mentésben, talált két holttestet a romok alatt. Korábban egy ház összeomlásáról számoltak be a hatóságok, és azt közölték, hogy a mentők kiemeltek hét embert a romok alól. További három ember – egy házaspár gyermekével –, akikkel már több órával korábban sikerült kapcsolatba lépni, arra vár, hogy kiszabadítsák a törmelék közül – közölték akkor. A család sorsáról azóta nem közöltek új információt. A három romba dőlt házon kívül továbbiak is megrongálódtak a környéken, ahol főleg diákok laknak.

Az RTBF belga állami televízió beszámolója szerint gázszivárgás okozta a robbanást. A nyilvánosságra hozott fényképeken látható volt, hogy a robbanás három épületnek szinte teljesen letarolta a homlokzatát.

Címlapi illusztrációnk forrása: EPA

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?