A halál időpontját és a jövőbeli anyagi helyzetet is megjósolhatja a mesterséges intelligencia

Dán kutatók hatmillió ember adataival tanították be a Life2Vec nevű mesterséges intelligenciát, hogy ismétlődő mintázatok alapján megjósolhassa, milyen sors vár egy emberre.

A Dán Műszaki Egyetem kutatói egy olyan mesterséges intelligenciát fejlesztettek ki, amely nemcsak az egyén életét igyekszik megjósolni, hanem a halálát is – derül ki a Nature Computational Science oldalon megjelent tanulmányból.

Illusztráció: Pexels

A Life2Vec megalkotói olyan mintákra és kapcsolatokra próbáltak rávilágítani, amelyekből az algoritmusk következtetéseket vonhatnak le, és ezzel előre megjósolhatják az egyén egészségügyi vagy társadalmi életeseményeinek széles körét. A Life2Vec hatmillió dán állampolgár anonimizált adatával lett betanítva. A fejlesztők úgy gondolját, hogy ha az életet események sorozataként fogjuk fel, akkor a halálig annak teljes kimenetele megjósolható. Tualjdonképpen ugyanezen a logikán alapulnak a nagy nyelvi modellek is, például a ChatGPT mögött dolgozó platform: igazából nem érti, mit válaszol, egyszerűen csak statisztikai valószínűség alapján, a kérdésből kiindulva kiválasztja, hogy melyik a legnagyobb eséllyel következő szó a válaszmondatban.

A tanulmány írói szerint a technológiában rejlő lehetőségek végtelenek. A mesterséges intelligenciával például előre lehet jelezni az egészségügyi helyzetünk alakulását: megjósolhatja a termékenységet vagy az elhízást, de akár azt is, hogy kinél alakul ki daganatos megbetegedés. Úgy gondolják, a program még arra is képes lesz, hogy valakinek az anyagi helyzetét előre „lássa”.

Illusztráció: Pexels

A Life2Vec fejlesztői szerint a halál előrejelzése 78 százalékban pontos, de az algoritmus egy költözést is 73 százalék eséllyel talál el. A kutatók szerint ilyen algoritmust a technológiai nagyvállalatok is könnyen tudnak fejleszteni, használata viszont rengeteg etikai aggályt vet fel. Például ha egy biztosító, vagy egy hitelintézet kezd el – racionálisan és üzletileg egyébként magyarázható okokból – használni egy ilyen rendszer.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?