Idén nyárra elkészül a szilágybagosi sportterem

A szilágybagosiaknak egy régi álmuk válik valóra: a községközpontban, közel az oktatás intézményekhez sportterem épül. A létesítmény már elkészült, kialakították a parkolóhelyeket, néhány belső munkálat kivitelezésére várnak.

Bernáth István RMDSZ-es polgármester elmondta, hogy megépülhessen a sportterem, saját forrásból telket vásároltak. 2022-ben adták ki az építkezési engedélyt, és arra számítottak, hogy minden zökkenőmentesen zajlik, de voltak kisebb-nagyobb elakadások, melyek főleg a kormányválságnak tudható be. „Kilencven százalékban már elkészült az épület, várjuk, hogy befejezzék a kivitelezést, és mindenki örömére átadhassuk a sportlétesítményt. A tervek szerint az iskola udvarára építettük volna, de helyhiány miatt ez nem valósulhatott meg, ezért olyan telket kellett vásárolnunk, amelyik közel van a tanintézményekhez. Légvonalban mindössze 50 méterre van az elemi iskolától, gyalog 200 méterre, az általános iskolától pedig 300-400 méterre. Szerencsére egy csendes utcában helyezkedik el, ahol a gyermekek nincsenek veszélyben” – mesélte a polgármester.A szerző fotóiA sportlétesítményre nagy volt az igény, mint mondták, kellett egy fedett, sporteszközökkel ellátott épület, ahol az iskolások zavartalanul tornázhatnak, mozoghatnak. Az ingatlant nem csak a diákok, a felnőttek is használhatják a tanórák után. Jelenleg a község kézilabda csapata a 7 kilométerre lévő szilágynagyfalui sportteremben tartja az edzéseket. Amint átveszik az épületet, megszűnik az ingázás, és a fiatalok gondtalanul gyakorolhatnak a település sportlétesítményében. A polgármester örömmel mesélte, hogy a helybéli hölgyek is sport- és mozgáskedvelők, rendszeresen zumba táncórákon vesznek részt. Eddig a kultúrotthonban próbáltak, de rövid időn belül ők is felavathatják a sporttermet, ahol a helybéliek különböző bajnokságokat, például asztalitenisz bajnokságot is rendezhetnek.Az épület mögött 15 ár kiépítésre váró sík terület van, ahonnan nagyon jó a kilátás nem csak Szilágybagosra, hanem a községhez tartozó Szilágyborzásra is. A tervek szerint oda szabadidős parkot létesítenének, padokkal, kültéri fitnesz gépekkel, ahol mind a fiatalok, mind az idősebbek jól érezhetik magukat. „Idénre a sportlétesítmény megvalósítása volt a cél, jövőre saját költségvetésből, helyi erőből, összefogással, az önkormányzat és önkéntesek hozzájárulásával kiépítjük a szabadidő központot. Arra gondoltunk, hogy a helyi közösség számára hasznossá tesszük azt a területet is” – mondta a polgármester.

Aszfaltozásra készülnek

Az önkormányzat az Anghel Saligny program révén 6 kilométer hosszú út-, utcaszakasz aszfaltozására nyert támogatást. „Ha nagyobb terveket akarunk megvalósítani, pályázunk. A kisebb munkálatokat, mint a szabadidőközpont létrehozása, saját erőből valósítjuk meg. Az aszfaltozáshoz már kiadtuk az engedélyt, elkészült a kivitelezési terv, az árverezés kiírására készülünk, melyre megbízható vállalkozókat, kivitelezőket várunk” – ismertette Bernáth István. Szilágybagoson a projekt több utcát érint, köztük egy régóta korszerűsítésre váró utca, a Dombi utca is szerepel.„Itt a lekövezés után is nehezen értük el, hogy járható legyen a terület, ezért az arra lakók már nagyon várják a kivitelezést. A program által a falu felső végén is leaszfaltozzuk a felső Hegyoldal utcát, továbbá a Dénes sikátort, a roma negyedben két utcát, és a Dénes sikátorban egy utcát. Ezeken kívül a Fűször részen a Máté sikátort, a Szilágyborzásról Szilágynagyfaluba vezető útszakaszt, a temető irányába vezető utat, melyet időjárástól függetlenül majd könnyen megközelíthetünk, és van még egy 400-500 méter hosszú utcánk a malom irányába, abból ágazik el egy sikátor, a Bréda sikátor, azt is aszfaltos burkolattal látjuk el. Mindezt az Anghel Saligny pályázatból valósítjuk meg, a kivitelezés értéke 12 millió lej” – mondta a polgármester, hozzátéve, 26 millió lejt igényeltek, hogy a község minden utcáját korszerűsítsék, de sajnos ez egyelőre nem valósulhat meg, de várják a következő pályázati kiírást, hogy megvalósíthassák ezt a nagy tervet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?