Dübörög a munka a kézdivásárhelyi uszodánál

Több jelentős mértékű és értékű munkálat zajlik Kézdivásárhelyen, de kétségtelen, hogy a legjobban várt és a legdrágább is egyben a fedett uszoda építése. A munkálat ütemterv szerint halad, látványosan alakul a nagy építmény.

A mintegy 30 millió eurós beruházás központi finanszírozásból zajlik, hiszen bár a céhes város költségvetése az elmúlt években jelentősen nőtt, mégsem lenne elég egy ekkora értékű munkálat kifizetéséhez.

A szerző felvétele

A tekintélyes alapterületű fedett uszoda építését több cégből álló társulás végzi: a kedvező idő lehetővé tette korábban a technikai alagsor kiöntését, mára azok a betontárolók is elkészültek, ahová a medencék kerülnek. Ezek a medencék rozsdamentes acélból készülnek és több darabban érkeznek majd Kézdivásárhelyre, így helyben hegesztik össze a részeket. Jelenleg az épületnek a műjégpálya felőli alagsori részén is dolgoznak a munkások, a vasazatok elkészültek, következik a betonozás.

Az épület egyébként jóval nagyobb, mint a műjégpálya, aminek a tetőtartó fémszerkezetei több mint 50 méter hosszúak, így előreláthatóan nem lesz egyszerű az építkezési anyagokat a helyszínre szállítani.

Az uszoda építésére 2023. március 14-én Cseke Attila miniszter jelenlétében írták alá a kivitelezési szerződést, a munkálatok kivitelezési ideje 36 hónap.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?