Hat évtizede űzi a rádiós tájfutást, saját készítésű rádióvevővel versenyez, több Európa- és világbajnoki érmet szerzett, tanítványai pedig egykor az ország legerősebb utánpótláscsapatai közé tartoztak. A 78 éves, novemberben 79. születésnapját ünneplő szilágysomlyói Oláh István a napokban ismét bizonyított: a napokban megnyerte a Balkán-kupát, és már a következő nagy kihívásra, az augusztus 16-22-ei târgoviștei Európa-bajnokságra (25th IARU Region 1 Radio Orienteering (ARDF) Championship) készül.

„Amit szeret az ember, azt csinálja végig” – fogalmazott Oláh István, amikor arról kérdeztem, mi tartotta meg hat évtizeden keresztül a rádiós tájfutás mellett. A válasz egyszerű, de mögötte egy rendkívüli sportpályafutás áll. Oláh István 1965-ben ismerkedett meg a rádióamatőrködéssel, majd néhány évvel később már versenyeken indult. Azóta szinte megszakítás nélkül része az életének a különleges sportág, amelyben a futás mellett meghatározó a rádiótechnikai tudás, a térképolvasás, a tájékozódás és a gyors döntéshozatal.

Öt „rókát” kell megtalálni az erdőben

A rádiós tájfutás, románul radiogoniometrie, a hagyományos tájfutáshoz hasonlóan erdei környezetben zajlik. A versenyzők térképet kapnak, de azon nincsenek feltüntetve a keresett pontok. A terepen elrejtett, kis teljesítményű rádióadók – a sportág szóhasználatában „rókák” – jeleit kell megtalálniuk egy rádióvevő segítségével.

A versenyzőknek általában öt adót kell bemérniük és megtalálniuk. A készülékek meghatározott ideig sugározzák a jelet, a versenyzőnek pedig nemcsak azt kell eldöntenie, merre induljon, hanem azt is, milyen sorrendben keresse meg a pontokat. „Nagyon jól kell sorrendet választani, hogy melyik pont legyen az első, második, harmadik... Ezt az első öt percben el kell határozni” – magyarázta Oláh István. A döntés nem egyszerű. A rádióhullámok terjedését befolyásolja a terep, különösen az ultrarövid hullámú versenyeken. A dombok, völgyek és a visszaverődések megtéveszthetik a versenyzőt, ezért a tapasztalat legalább olyan fontos, mint a gyorsaság.

A versenyzők a térképen mért távolsághoz képest a valóságban általában 20–25 százalékkal hosszabb utat tesznek meg, hiszen a terep, a bozótosok és a szintkülönbségek miatt kerülőutakat kell választaniuk. Egy 70 év feletti versenyzőre a szabályok szerint általában 5–7 kilométeres pálya vár, amit rendszerint 40–70 perc alatt teljesítenek. „Jól kell szaladni. Könnyű futni a futballpályán vagy az aszfalton, de amikor 150–200 méteres szintkülönbséget kell megtenni, akkor már nehézkesebb” – mondta.

Kilencévesen készítette első rádióját

Oláh István számára a rádiózás és az elektronika szeretete gyermekkorában kezdődött. Kilencéves volt, amikor elkészítette első detektoros rádióját. Később rádióamatőr-képzésen vett részt, majd a rádiótechnika és a versenyzés egyre szorosabban összekapcsolódott az életében. Bár villanyszerelőként dolgozott, az elektronika és a rádiózás iránti érdeklődése éveken át kitartott. Rádió- és tévészerelőként is dolgozott, Temesváron technikumi képzésben szerzett szakmai ismereteket, a sport azonban végig megmaradt az életében. 1967-ben szerelt le a katonaságtól, 1968-ban már versenyen indult Zilahon. Azóta a sportág egyik meghatározó szilágysomlyói alakjává vált.

Oláh István a versenyeken mind a mai napig saját készítésű rádióvevőt használ. A modern technológia közben sokat változtatott a versenyzésen. Ma már mikrocsip rögzíti a rajt és az egyes ellenőrzőpontok érintésének pontos időpontját, így a teljesítmény másodperc pontossággal mérhető. A versenyzőnek egy különleges élményben volt része a 2023-as, Csehországban rendezett világbajnokságon. A kazahsztáni Alexander Kirgetovval azonos időt futott: mindkettejük eredménye 52 perc 57 másodperc lett. Így ugyanazt a helyet foglalták el a dobogón.

Tanítványai tíz érmet hoztak haza

Oláh István nemcsak versenyzőként, hanem oktatóként is sokat tett a rádiós tájfutásért. Tizenöt éven keresztül dolgozott a szilágysomlyói Pionírháznál, amely ma Casa Copiilor néven működik. Ott rádiózást és rádiós tájfutást tanított a gyerekeknek. A kilencvenes években a szilágysomlyói csapat az ország egyik legerősebb utánpótlás-együttese volt. Egy alkalommal tizenkét tanítványával vett részt az országos Pionír-versenyen. A több mint 500 résztvevővel és valamennyi megyéből érkező csapatokkal rendezett megmérettetésről tíz éremmel tértek haza. A tanítványok egyéni és csapatversenyekben, fiú- és lánykategóriákban dobogós helyezéseket szereztek. „Szinte elhoztuk az érmek felét” – idézte fel mosolyogva a versenyt, amely után még a bukarestiek tréfálkozva megjegyezték: hagyjon másoknak is az érmekből. A sikerek mögött kemény munka állt: Oláh István maga készítette a készülékeket, edzéseket tartott, és megtanította a gyerekeknek a sportág technikai és gyakorlati fortélyait.

Az első romániai válogatott érem az ő nevéhez fűződik

Pályafutása során számos nemzetközi sikert ért el. Európa-bajnokságokon három bronz- és két ezüstérmet szerzett, világbajnokságon pedig egy bronzérmet nyert. Az országos bajnokságokon szerzett érmeinek számát már maga sem tudja pontosan. „Majdnem tíz kiló érmem van a szekrényben” – mondta.

Különösen fontos számára az 1973-as Európa-bajnokság, ahol bronzérmet szerzett. Elmondása szerint ez volt az első olyan érem, amelyet a román válogatott ebben a sportágban elért. A történet jól mutatja, hogy a rádiós tájfutásban önmagában a kiváló fizikai teljesítmény nem elegendő. Oláh István felidézte, hogy annak idején a román maratonfutó válogatott tagjaival közös edzőtáborban készültek. A futók megpróbálták megtanítani a rádiós tájfutókat gyorsabban futni, a rádiós tájfutók pedig megmutatták nekik, hogyan kell a készülékkel bemérni és „levadászni” az adókat. A maratonisták bár kiválóan futottak, az erdőben a terepviszonyok és a folyamatos ritmusváltás kihívást jelentett számukra, így lemaradtak a rádiós tájfutóktól.

Hetvennyolc évesen is versenyzik

A napokban megszerzett aranyérem a Balkán-kupán újabb bizonyítéka annak, hogy Oláh István számára az életkor nem jelenti a sport végét. Novemberben tölti be 79. életévét, ennek ellenére továbbra is edz. Szilágysomlyó környékének dombjain fut, többek között a legelő környékén. A Balkán-kupán mintegy 150 versenyző vett részt, a mezőnyben kínai sportoló is volt. Oláh István a 70 év felettiek kategóriájában állt rajthoz, és első helyen végzett. Az aranyéremnek természetesen örül, de nem tekinti lezárásnak. Már a következő kihívásra gondol.

„Nem lesz könnyű, de megpróbáljuk”

A következő nagy cél a Târgoviștén megrendezendő Európa-bajnokság. Oláh István pontosan tudja, hogy nem lesz egyszerű dolga. A korcsoportok változása miatt az idősebb kategóriákban erős mezőny alakul ki: akik korábban a 60 év felettiek között versenyeztek sikerrel, idővel a 70 év felettiek között jelennek meg. „Nem lesz könnyű dolog, de megpróbálom” – mondta. Számára a versenyzés nem kizárólag a győzelemről szól. Megtanulta elfogadni a vereséget is. „Egy jó versenyzőnek kell tudni nyerni és veszíteni is” – vallja. A kudarc szerinte nem ok arra, hogy valaki feladja. Ha valami nem sikerül, a következő versenyen meg kell próbálni kijavítani a hibát.

Oláh István számára a rádiós tájfutás nem egyszerű hobbi. Hatvan éve része az életének, és úgy érzi, rengeteget adott neki. „Megérte. Én kórházban nem sokat jártam. Úgyhogy inkább ide megyek, mint hogy az orvosokat látogassam” – fogalmazott. Szerinte ez az egyik legegészségesebb sportág: az ember a természetben mozog, dombokon és völgyeken keresztül fut, közben pedig folyamatosan gondolkodnia kell.

Ezért fájlalja, hogy Szilágy megyében rajta kívül ma már nincs aktív versenyző, és a sportág iránt a fiatalok körében sem olyan az érdeklődés, mint korábban. Szerinte az egyik legnagyobb probléma, hogy kevesen ismerik ezt a sportot. A rádiós tájfutás nem olyan látványos, mint a labdarúgás, hiszen nincs stadion, lelátó és közönség. A versenyzők az erdőben futnak, miközben rádiójeleket keresnek – meséli. „Pedig éppen ez adja a különlegességét” – vallja.

Támogatás nélkül nehéz utánpótlást építeni

Oláh István szerint a fiatalok érdeklődését újra fel lehetne kelteni, de ehhez támogatásra és megfelelő szakemberekre lenne szükség. Nem elegendő ugyanis egy térképet és egy rádióvevőt adni a gyerekek kezébe. Az edzésekhez ki kell vinni őket a természetbe, el kell rejteni az adókat, elő kell készíteni a pályát, majd meg kell tanítani őket a rádiójelek bemérésére, a térképolvasásra és a helyes útvonal kiválasztására. Egy ilyen edzés megszervezéséhez több ember munkája szükséges. A felszerelés sem olcsó: egy rádióvevő ára elmondása szerint 150–200 euró körül lehet, és ez még csak a versenyző saját készüléke. Az adókra, az edzésekre, az utazásra és a versenyeken való részvételre további költségek rakódnak. Oláh István ezért ma már nem tudja saját költségén vállalni egy új csapat felépítését.

Szilágysomlyó díszpolgára

A város 2015-ben elismerte munkásságát: Oláh István Szilágysomlyó díszpolgára lett. Az elismerést akkor két másik sportemberrel együtt kapta meg. A kitüntetés fontos számára, de a beszélgetés során egyértelművé vált: nem a címek vagy az érmek miatt folytatja. A legutóbbi Balkán-kupa-aranyérem inkább egy újabb állomás számára, mintsem pályafutása megkoronázása. Miközben sokan 70 év felett már a visszavonulást fontolgatják, Oláh István továbbra is fut, térképet olvas, rádiójeleket keres és saját készítésű készülékével indul versenyeken. Hatvan év után ugyanazért, amiért annak idején elkezdte: mert szereti. És ahogy ő mondja: „amit szeret az ember, azt csinálja végig.”