Saját testünk mesterséges pótlásának, feljavításának lehetősége, bár sokakat megrémiszt, régóta lehetőség. Bizonyos értelemben a szemüveg vagy faláb is egyfajta transzhumán lénnyé változtat minket, de a jelen technológiai lehetőségek erről sokkal többről szólnak. Arról kérdeztünk fiatalokat, mivel „pótolnák ki” saját testüket.

Korábban felsorakoztattunk néhány példát arra, hogy milyen lehetőségek várnak ránk ma. Bemutattuk például a CyborgNest kissé esetlen implantátumát, a North Sense-t, ami rezegni kezd, ha észak felé fordulunk. Beszámoltunk a Google okoslencséjéről, ami a gyengénlátókat segíteni, vagy írtunk a Samsung hasonló fejlesztéséről, arról az okoslencséről amelyet kis kijelzővel, kamerával, RF-antennával és szenzorokkal szerelnék fel.

Bemutattuk ugyanakkor István Zoltán, az amerikai Transzhumanista Párt elnökjelöltjének elképzeléseit Donald Trump „feljavítására”, itt szó esett a hallás-implantátumokról.

Számos hasonló eszköz létezik már, amivel javíthatunk magunkon, vagy esetleg pótolhatjuk, ami hiányzik: ilyen a robotkar, az újfajta pacemaker, ami a szív köré kerül, a különféle betegségekben szenvedők agyára kerülő implantátum, ami az agyi aktivitást méri, de már azon is dolgoznak, hogy memóriajavító szerkezetet teszteljenek embereken.

Szem, szív, processzor

Ezek után már csak az a kérdés marad, hogy mit szeretne egy erdélyi magyar fiatal a saját testére aggatni vagy testébe építeni?

András (Sepsiszentgyörgy) két pragmatikus eszközzel segítene magán: az egyik egy bionikus szem volna, amire lecserélné a saját, gyengébb szemét, a másik egy bionikus szív volna, amit az aktív sportolás miatt szerezne be, hogy a régi, szintén gyengébb kiadást pótolja.

„Ha már úgyis gépként tekinthetünk magunkra, és ezt a mesterséges intelligencia fejlesztései egyre jobban visszaigazolják, akkor én egyfajta processzort szeretnék, ami gyorsabban feldolgozza az információkat. Nem vagyok gyenge képességű, de amikor látom, hogy a Star Trek Datája milyen gyorsan olvas, memorizál és szintetizál, akkor elszégyellem magam” – mondja Endre, Kolozsvárról.

Kati (Udvarhely) szerint nincs szükségünk ilyesmire, mert az élet szépsége, hogy azzal kezdünk valamit, amivel születtünk, és csak akkor lépünk közbe, ha a már meglévőt pótoljuk: „nem értek egyet azzal, hogy a saját testünket turbózzuk fel. Ez nem egy autó, hanem a mi saját univerzumunk” – fogalmaz.

„Saját belső metronómra volna szükségem, mert mindig szerettem volna zenész lenni, de rossz a ritmusérzékem” – mondja Botond, Kolozsvárról. „Nem látom az értelmét annak, hogy lemondjak valamiről, csak mert nem adatott meg a születésemkor. A célok eléréséhez a technológiát fel kell használnunk.”