Mit tegyünk, ha valaki balesetet szenved mellettünk, vagy az utcán találkozunk egy magatehetetlen emberrel, esetleg ha neadjisten egy hozzánk közel állón kell segítenünk ‒ talán épp agyvérzésben, szívrohamban ‒, amíg a mentő kiér? Az Életfa Családsegítő Egyesület által szervezett, Kolozsváron pénteken és szombaton tartott interaktív előadáson-képzésen az elsősegélynyújtás nélkülözhetetlen lépéseit Deák András rohammentő-oktató osztotta meg a résztvevőkkel.

Azt, hogy kritikus helyzetben miért lehet életmentő egy szakképzetlen, civil ember elsősegélynyújtása, Deák András rögtön pénteki előadása elején elárulta. Előfordul ugyanis, hogy baleset vagy más traumatikus esetben az a tizenöt perc, amíg a mentőautóval a helyszínre érnek sok esetben végzetes lehet. Ha szemtanúi vagyunk egy balesetnek, vagy esetleg hozzátartozónkkal történik valami váratlan, nem várhatunk tétlenül, amíg a mentőautó kiérkezik.

Az előadó kiemelte: ez a képzés nem kezdőszint, hanem a legfontosabb lépések foglalata, maguk a rohammentősök is ezt teszik, amikor a helyszínre érnek. Csakhogy még akár családtagok is, hajlamosak kritikus helyzetben semmit sem csinálni: egyrészt félünk attól, hogy valamit rosszul csinálunk, vagy egyszerűen leblokkolunk, másrészt ha az utcán látunk egy földön fekvő embert, félünk hogy olyasmibe keveredünk, amiből nekünk is bajuk származhat. Utóbbi esetben az előadó hangsúlyozta: ha a rendőr kiér a helyszínre, valóban felveheti az adatainkat – mivel kötelessége – de soha nem felelősként, vádlottként fog felírni, hanem tanúként. Még egy külön törvényi paragrafus is létezik ezekre az esetekre: a 95/2006/88-as, az ún. „irgalmas szamaritánus törvénye”, amely épp az elsősegélynyújtót védi, hogy ne őt vonják felelősségre, neadjisten vádlottként. Tehát, ahhoz, hogy hatékonyan segítséget tudjunk nyújtani egy háromlábú stabil alap szükséges: az empátia, hogy átérezzük a másik ember baját, hogy tudjuk, mit kell tennünk, és hogy ne féljünk a rendőrtől.

Az elsősegélynyújtás lépései

Az, hogy mit kell tennünk, valójában az elsősegélynyújtás univerzális lépései, amit az előadásokon pontról pontra, gyakorlatban is elsajátíthattak a résztvevők. Deák András mintegy nulladik lépésként, minden közbeavatkozást feltételezendő emelte ki a nyugalmat: hogy aki segítséget nyújt, lélekjelenléténél legyen. Mint mondta: sietni lehet, de kapkodni nem, a kapkodás ugyanis, különösen agyvérzés vagy szívinfarktus esetén súlyosbíthatja a beteg állapotát. Nem beszélve arról, hogy a kapkodás sohasem hatékony, stresszes állapotban csak hibázni lehet. Persze, ahogy az előadó, a hozzászólások is megemlítették, ez a nyugalom főleg családtagok esetén egyáltalán nem könnyű, ez egyénfüggő is, illetve ezt is meg lehet tanulni.

A segítségnyújtás első lépéseként emelte ki a biztonságellenőrzést, ugyanis először mindig a saját biztonságukra kell vigyáznunk – pl. hogy tűz esetén ne rohanjunk ész nélkül a tűzbe, mert megfelelő védőfelszerelés híján egy áldozatból lesz kettő. Ismeretlen embernél először fel kell mérnünk, mi történhetett az áldozattal, és hogy mi mit tudunk tenni. Meg kell állapítanunk, eszméleténél van-e az áldozat vagy sem, ezt előbb verbálisan tesszük, tehát megszólítjuk, ha nem felel, még tehetünk egy próbát tapintással, vagy fájdalomellenőrzéssel – ez esetben a fülcimpát vagy az ujjat lehet kissé megszorítani, illetve a kulcscsonton a bőrt megcsípni. Az oktató kiemelte: az ismeretlen eszméletlen embernél inkább mindig traumát sejtsünk, mivel az esetek 98 százalékában valóban az van a háttérben. A legtöbb spontán ájulásból a vízszintes, földön fekvő pozícióban a beteg magához tér – emelte ki az előadó.

Ha a beteg nincs eszméleténél alapvető a légutak szabaddá tétele, és hogy ezt hogyan végezzük, azt szombaton gyakorlatban is kipróbálhatták a résztvevők. Fontos, hogy amikor a szájat kinyitjuk, meggyőződjünk arról, hogy van-e benne idegen test, vagy nem csúszott-e le a nyelv a garatba – amitől megfulladhat az áldozat – a fejet ne, csakis az állkapcsot mozgassuk. A nyak ugyanis az egyik legsérülékenyebb pontja az embernek, baleset esetén a nyaki gerincvelő nagyon könnyen megsérülhet.

A légutak szabaddá tétele közben természetesen a légzést is ellenőrizzük: az élet jelenléte ugyanis, hogy 10 másodpercen (hidegben 40 másodpercen belül) belül érzékeljünk két kielégítő légzést. (A hörgés, haláltusa nem légzés!). Deák András kiemelte, rendkívül fontos, hogy a légutakat szabaddá tegyük, ezzel nem várhatjuk meg a mentőt, mivel az oxigénhiány 5 perc alatt öl. Hiába élesztik újra a már kiérkezett mentősök az áldozatot, az agyban az oxigénhiány visszafordíthatatlan károkat okozhat. Oldalra azért kell fordítanunk az áldozatot, hogy az ne fulladjon meg a saját váladékában (hányadék, vér).

Ha balesetet szenvedett áldozatról van szó, a legfájdalommentesebb pozícióban kell hagynunk, illetve tegyük az áldozatot – folytatta Deák András. Ha például nagyobb idegen tárgy állt a testbe, attól függően, hogy milyen testtájékba fúródott, azt nem szabad kihúznunk, azt bízzuk a mentősökre, mivel nagyobb bajt okozhatunk.

Mit tegyünk, ha nincs légzés?

Abban az esetben, ha nincs légzés, mellkaskompressziót alkalmazunk – tudtuk meg az oktatás következő pontjaként. Ennek helyes technikáját is megmutatta Deák András, illetve ki is lehetett próbálni: amikor is a középső szegycsontra gyakorlunk nyomást vigyázva, hogy a bordák ne sérüljenek. Kérdésként merült fel a szájon át való lélegeztetés, hogy ez mennyire „kötelező”. Az oktató elárulta: az életmentőre van bízva, hogy ezt alkalmazza-e, ha igen, ezt a mellkaskompresszióval együtt alkalmazzuk, vagyis 30 másodperc nyomásgyakorlást 2 befújás (vízbefulladásnál 5 befújás) követ, és ezt tesszük addig, míg az élet jeleit nem tapasztaljuk, amíg a mentősök megérkeznek – vagy amíg az életmentő el nem fárad.

Deák András külön kiemelte: csecsemők esetében (kb. 2-3 éves korig) a szívverés nem zárja ki a mellkasnyomást, ugyanis a szívverésük sokkal gyorsabb, mintegy 100-120/perc. Az ő esetükben a kompresszió is finomabb formában, két ujjal történik. Az oktató ugyanakkor óva intett mindenkit, hogy a mellkasnyomást élő emberen gyakoroljuk, ugyanis komoly sérüléseket okozhatunk. Felhívta azonban a figyelmet, hogy újraélesztő készülékek nagyobb bevásárlóközpontokban is vannak, ezeket vészhelyzet esetén igénybe vehetjük.

Vérzés és égési sérülések csillapítása

Mit tegyünk, ha mellettünk valaki autóbalesetet szenvedett? Nyílt törése van, vagy megvágta magát? Először is megkeressük a számára leginkább fájdalommentes, legvédettebb pozíciót ‒ különösen térd-, könyök- és nyílt töréseknél ‒ ugyanis a csontvelő ilyenkor ki van téve a fertőzéseknek. Nyílt sebek esetén próbáljunk meg rájönni, hogy mitől sérülhetett meg, ez ugyanis befolyásolja a nyomókötést. Nyílt seb esetén a vérzéscsillapítás nyomókötéssel életmentő lehet – hangsúlyozta Deák András. (Speciális eset a komolyabb fejsérülés, ott nem lehet nyomókötést alkalmazni.)

Mit tegyünk akkor, ha artéria, ütőér sérült meg, és az vérzik? – szólt az egyik kérdés a résztvevők köréből. Ebben az esetben az a fontos, hogy kötéssel elszorítsuk az ütőeret – árulta el az oktató. Csak ágyéki ütőeret nem lehet elszorítani kötéssel, ott kézi szorítást alkalmazunk – tette hozzá. Majd a vérzéselállítás három lépését foglalta össze: a nyomókötést, egyenesen a sebre, a sérült végtag felemelését, valamint az érszorító kötést. Külső vérzést mindig el lehet állítani, összegzett az előadó.

Az oktatás végül a talán az egyik leggyakoribb házi balesetre is kitért: a konyhai forrázásokra, égési sérülésekre. Általános elv – fogalmazott Deák András – hogy minél többet tartott az égés, annál tovább tartjuk a sérült részt tiszta hideg vízben. Mivel az égési seb különösen érzékeny a fertőzésekre, fontos, hogy minél tisztább anyaggal borogassuk. Ha esetleg a ruha is ráég az áldozatra, azt nem szabad letépni, hanem azzal együtt hűtsük a testet. Kitért arra is, hogy manapság már lehet kapni az erre az esetekre kifejlesztett szivacsos gézt, amiben a víz zselatinos formában lassanként párolog el, folyamatos hűtést biztosítva.