Veszélyben a hazai légi irányítás? – Fellebbeztek és gőzerővel keresik a megoldást
Súlyos pénzügyi és működési válságba került a román légi irányításért felelős állami vállalat, a ROMATSA, miután a Pfizer gyógyszergyár egy Románia elleni kártérítési per nyomán elintézte a szervezet bevételeinek zárolását.
A vállalat jogi úton támadta meg a döntést, de a működési tartalékok már csak hetekre elegendőek. Ha a rendkívüli helyzetet nem sikerül gyorsan rendezni, akár a védelmi minisztérium is átveheti a légtér irányítását, mivel a fennakadás a NATO keleti szárnyának biztonságát is veszélyezteti.

Bírósági fellebbezés és zárolt számlák
A Román Légiforgalmi Szolgálat (ROMATSA) megtámadta azt a döntést, amellyel az Eurocontrol (az Európai Szervezet a Légi Navigáció Biztonságáért) zárolta a vállalatnak járó díjak kifizetését. A korlátozó intézkedést a Pfizer Románia Kft. kezdeményezte a román állammal szemben indított végrehajtási eljárás keretében, amelyben a gyógyszeripari óriás 3,42 milliárd lej (tőke és kamatok), valamint további 18,5 millió euró behajtási költség megfizetését követeli.
A brüsszeli elsőfokú bíróság várhatóan július 28-án hoz döntést az ügyben.
„A ROMATSA belga jogra szakosodott ügyvédek segítségével, a törvényes határidőn belül megtámadta az intézkedést a belga bíróság előtt. A fellebbezés célja a zárolás feloldása a román állam és a Pfizer közötti per lezárásáig” – nyilatkozta a cég képviselője a News.ro hírügynökségnek, megerősítve, hogy a bejövő források jelenleg is zárolva vannak.
Az Eurocontrol a jogi értesítés értelmében köteles a román államnak járó összegeket átmenetileg visszatartani, és a jogvita rendezéséig megtiltani azok átutalását.
Már csak hetekre elegendő a pénzügyi tartalék
Bár a légi navigációs szolgáltatások jelenleg a megszokott rendben zajlanak, és egyetlen járatot sem érintett a krízis – mivel a biztonságtechnikai kiadásokat és a dolgozók bérét prioritásként kezelik –, a vállalat vezetése figyelmeztet: a helyzet nem tartható fenn a végtelenségig.
Kapcsolódó
Az Eurocontrolon keresztül befolyó útvonalhasználati díjak adják a ROMATSA bevételeinek 85%-át. A már bevezetett költségcsökkentő intézkedések ellenére a meglévő saját forrásokból a működés már csak hetekben, és nem hónapokban mérhető.
„Hangsúlyozzuk, hogy nem a ROMATSA a tartozás kötelezettje, a követelés a román államot terheli. A helyzet mielőbbi megoldása az állami hatóságok részéről elengedhetetlen a légi navigációs szolgáltatások megszakítás nélküli fenntartásához” – tették hozzá a vállalat képviselői.
Nemzetbiztonsági kockázat és a CSAT beavatkozása
A ROMATSA körüli problémák már a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) figyelmét is felkeltették. A zárolási döntés előtt nem sokkal a Bukaresti Ítélőtábla egy másik ügyben (egy sikertelen pályázó jogi eljárása miatt) 30 napra felfüggesztette a cég légi navigációs szolgáltatói tanúsítványát – bár ez a döntés nem végleges és nem jogerős.
A CSAT kiemelte: a ROMATSA tevékenységének esetleges leállása súlyos rendszerszintű sebezhetőséget jelentene a nemzetbiztonságra nézve, mivel azonnal lerontaná az integrált légtérfigyelést, és megzavarná a NATO taktikai és logisztikai misszióit a szövetség keleti szárnyán.
B-terv: Átveheti az irányítást a védelmi minisztérium
Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter tisztázta, hogy nem a ROMATSA saját banki számláit zárolták, hanem az Eurocontrol felől érkező juttatások átutalását állították le. A tárcavezető megerősítette: a kormány kiemelt prioritásként kezeli az ügyet, és szükség esetén a katonaság kész beavatkozni.
„Mindenki számára világos, hogy a légtér irányítása nélkül nem működhet az ország. Ha kell, B-tervként elemzzük annak a lehetőségét, hogy a légi irányítási feladatokat átmenetileg a Védelmi Minisztérium katonai szektora vegye át” – nyilatkozta Miruţă.
A pénzügyi vita rendezését a pénzügyminisztérium koordinálja, amely a román államot képviseli a eljárásban. A kormányon belüli forrásátcsoportosítások és a július 28-i brüsszeli bírósági döntés határozza majd meg, hogy sikerül-e elkerülni a román légtér teljes bénulását.
CSAK SAJÁT