Nemzetbiztonsági kockázat – Fennáll a veszélye, hogy nem szállhatnak fel a repülőgépek Romániában
A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) szerint a Román Légiforgalmi Szolgálat (ROMATSA) működésének esetleges felfüggesztése az ország geopolitikai elszigetelődéséhez vezethet, ezért felszólították az illetékes hatóságokat, hogy találjanak megoldást a léginavigációs szolgáltatások folyamatosságának biztosítására.
A téma azt követően került a CSAT ülésének napirendjére, hogy a bukaresti ítélőtábla februárban 30 napra felfüggesztette a ROMATSA léginavigációs szolgáltatói tanúsítványát egy per nyomán, amelyet tizenkét légiforgalmi irányító indított a vállalat ellen munkaerő-felvételi diszkriminációra hivatkozva – számol be az Agerpres hírügynökség.

A CSAT szerint a ROMATSA működésének esetleges felfüggesztése súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentene, mivel rontaná a román légtér felügyeletének hatékonyságát, és akadályozná a NATO keleti szárnyán végrehajtott taktikai és logisztikai műveleteket.
Emellett az európai légi közlekedési folyosók átrendeződése miatt az ország geopolitikai elszigetelődéséhez vezethet az intézkedés, de a belföldi kereskedelmi, teherszállító és sürgősségi légiforgalmat is súlyosan érintené, gazdasági károkat okozna, és fennakadásokat idézne elő a stratégiai ellátási láncokban. Ezért a CSAT felszólította az illetékes hatóságokat, hogy találjanak megoldást a léginavigációs szolgáltatások folyamatosságának biztosítására – közölte az elnöki hivatal az ülés után kiadott közleményben.
A tájékoztatásban ugyanakkor emlékeztettek, hogy az ítélőtáblai döntés nem jogerős és nem azonnal végrehajtandó.
CSAK SAJÁT
