Napi 81 ezer euró késedelmi kamatot kell fizetnünk a Pfizernek

Minél tovább halogatja a kormány az adósság törlesztését, annál nagyobbra nő a számla.

Románia elvesztette a Pfizer által indított pert, s mintegy 680 millió eurót kell fizetnie a gyógyszergyártónak a koronavírus-járvány idején megrendelt oltásokért. A kormány szeretne minél kedvezőbb megoldást találni, olyan, amelyik a lehető legkisebb terhet jelenti az államháztartás számára.

A költségvetés tekintetében a GDP közel 0,2 százalékáról beszélünk – ez komoly nyomás egy olyan évben, amikor nagy erőfeszítésünket teszünk a deficit csökkentése érdekében” – idézi az economedia.ro Alexandru Nazare pénzügyminisztert.

A problémát nem csak a hozzávetőleg 3,4 milliárd lejes tartozás jelenti, hanem az is, hogy az összeg folyamatosan nő, a napi késedelmi kamat kb. 81 ezer euró, ami egy hónap alatt 2,5 millió eurót, vagyis 10 millió lejnél többet jelent.Minden egyes nappl nő a számla | Fotó: Pexels

A bukaresti illetékesek már tárgyaltak a vállalat képviselőivel, de kapcsolatban állnak a hasonló helyzetben levő lengyel kormánnyal és az Európai Bizottsággal is.

„Meg kell őriznünk a realitás egy szintjét. A tárgyalások nehezek, mivel van egy számunkra kedvezőtlen bírósági ítélet. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, de az eredmény nem csak a román féltől függ” – nyilatkozta a pénzügyi tárca vezetője. Részleteket nem árult el a tárgyalásokról, mivel titoktartási kötelezettsége van. Hozzátette, hogy már 2021-ben írásban figyelmeztette a kormányt, a túlzott mennyiségű rendelés nagy kiadásokkal fog járni.

„Most a következményeket kell kezelnünk: fellebbezéssel védenünk Romániát, hogy mérsékeljük a veszteségeket, s megóvjuk a költségvetést, amennyire még lehet” – mondta Nazare.

Az amerikai Pfizer/BioNTech 2023-ban perelte be Romániát és Lengyelországot, mivel nem akarták kifizetni a megrendelt koronavírus-oltások egy részét, arra hivatkozva, hogy véget ért a járvány. A bíróság a szerződés tiszteletben tartására kötelezte mindkét országot, ami 600 millió, illetve 1,3 milliárd euró kifizetését feltételezi. A kifizetendő összeg a kamatok miatt gyorsan nő.  

A kormány, a tavalyi 7,65 százalékról, idén 6,2 százalékra akarja leszorítani a GDP-arányos költségvetési hiányt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?