banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Vass Levente a gyermekek oltásáról: motiváló, meggyőző kampányra van szükség

Az egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy január 21. és 25. között megérkeznek az 5–11 éves gyerekek oltására szánt koronavírus elleni vakcinák. Az első szállítmányból 114 ezer dózist osztanak ki az oltóközpontoknak. Ez azt jelenti, hogy január végén biztosan elindul a 12 év alattiak immunizálása, amely kiemelt fontosságú az omikron variáns erős fertőzőképessége miatt. Dr. Vass Levente egészségügyi államtitkárt kérdeztük az esetleges mellékhatásokról, az oltások beadásának módjáról, emellett felhívta a figyelmet a gyermekek egészségi állapotának folyamatos ellenőrzésére is.

A Maszol megkeresésére Vass Levente megerősítette, a gyermekek oltási előjegyzése lehetséges lesz a RoVaccvinare oldalon is a szülők számára, és január 25-e után helyszíni bejelentkezéssel is beoltathatják gyerekeiket.  Hozzátette, valószínűleg a kisgyerekes szülők körében is lesz egy olyan csoport, amelyik azonnal beadatja az oltást a kiskorúaknak, ezáltal védve az egészségüket, ugyanakkor így biztosíthatják a szabad mozgás lehetőségét is.

Hiteles tájékoztatásra van szükség

Az egészségügyi államtitkár kiemelte az oltáskampány kommunikációjának fontosságát: „Az egészségügyi miniszter sokszor hangoztatta, hogy a hiteles tájékoztatásra szükséges fektetni a hangsúlyt. Most kell megmutatkoznia, hogy az egészségügyi minisztérium milyen informálásra szánt anyagokat tud előkészíteni. Szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy a minisztériumnak lesz-e kapacitása és politikai szándéka arra, hogy a gyerekek oltásáról plusz kampányt indítson, egy tájékoztató, motiváló, meggyőző kampányt” – tette hozzá Vass Levente.

Fotó: Kiss Gábor

Kiemelte, az oltás beadatása mellett a szülők fontos feladata, hogy az ötödik hullám idején is folyamatosan figyeljék a gyermekek egészségi állapotát. „Figyeljük meg, ha esetleg hőemelkedése van, kérdezzünk rá, hogy kapar-e a torka. Probléma esetén elengedhetetlen időben izolálni a gyermeket, ugyanakkor mielőbb egyeztessenek a családorvossal, más szakorvossal” – tanácsolja az egészségügyi államtitkár. Nyomatékosította: a gyermekek nem mindig jelzik a panaszokat, és most, az ötödik hullámban bár a kevésbé agresszív, de annál fertőzőbb omikron variáns terjedésének időszakában a kiskorúak jóllétéhez a szülők hozzájárulása is szükséges.

Akkor ajánlott beoltani a gyermekeket, amikor teljesen egészségesek

Vass Levente szerint a gyermeket akkor oltassák be, amikor egészséges, tehát példának okáért nincs semmilyen ütés, fájdalom a lábában vagy kezében, amikor nincs meghűlve, nem köhög. Esetleges egészségügyi probléma esetén az államtitkár azt javasolja, hogy a szülők várjanak egy-két hétig, amíg teljesen felépül a kiskorú, csak utána kérjék az oltást.

„Erre azért van szükség, hogy a gyermek teljesen egészséges szervezettel reagáljon az oltásra, így megfelelő mennyiségű antitestet képezhet a szervezete, megfelelő módon raktározza el az információkat, így megfelelően védekezhet, amikor a gyermek valóban találkozik a koronavírus valamelyik variánsával” – magyarázta Vass Levente.

A gyermekek egyharmad dózist kapnak majd, jóval kevesebbet, mint a felnőttek. Ezeket úgynevezett speciális fecskendőkkel adják majd be a gyerekeknek. Az immunizáláshoz szükséges eszközöket is megkapják a kiskorúakkal foglalkozó oltásközpontok, ahogy a családorvosok is, hiszen tőlük is kérhető a vakcina – emlékeztetett Vass Levente.

Az észérveket vegyék figyelembe az aggódó szülők

Az egészségügyi államtitkár azt tanácsolja a még mindig kételkedő szülőknek, hogy nincsenek egyedül. „Én is hezitálok, azonban amikor a tudományos észérveket és orvosi mivoltomból adódó gondolkodásomat mérlegre helyezem a szülői aggodalmammal, akkor három gyerek apjaként a tudományos érvek meggyőznek arról, hogy a harmadik gyermekemet is beoltassam. Kötelességem védeni a súlyos megbetegedéstől, a tüdőérintettségtől.

Biztosítanom kell számára a szabad mozgás lehetőségét, valamint meg kell bizonyosodnom arról is, nehogy olyan sérülést szerezzen, ami az én felelősségem lesz a jövőben” – hangsúlyozta Vass Levente. Hozzátette, ha a gyermekeket nem immunizálják, akkor a leendő, esetlegesen súlyosabb tüneteket produkáló vírusmutációk a kiskorúak egészségét nagymértékben károsíthatják.

Az államtitkár szerint Románia nem készült fel jobban az ötödik járványhullámra. Úgy véli, csak abban bízhatunk, hogy az omikron variáns valóban enyhébb lefolyású betegséget okoz. Bár a beoltott személyek is újrafertőződhetnek, talán nem kerülnek súlyos állapotban kórházba – véli a szakember.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?