FRISSÍTVE - Öt évvel a vizsgálat megkezdése után vádat emelt a DNA Liviu Dragnea volt PSD-elnök ellen a Tel Drum-ügyben

Liviu Dragnea, a PSD korábbi elnöke ellen hétfőn emelt vádat az országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) az úgynevezett Tel Drum-ügyben, írta meg a Hotnews. A volt politikust szervezett bűnözői csoport létrehozásával, hivatali visszaéléssel és hamis dokumentumok vagy nyilatkozatok benyújtására való felbujtással vádolják.

Liviu Dragnea mellett nyolc másik személyt, a bűncselekmények idején a Teleorman Megyei Tanács tisztviselőit vagy magánszemélyeket, valamint a Tel Drum vállalatot állítják bíróság elé.

A DNA ügyészei a vádiratban azt állítják, hogy Liviu Dragnea a Teleorman Megyei Tanács elnökeként szervezett bűnözői csoportot kezdeményezett, amelynek tagjai között helyi önkormányzati tisztviselők, az Tel Drum Rt. és más cégek ügyintézői voltak. A csoport állítólag 2001 és 2017 között azzal a céllal működött, hogy nagy összegeket térítsen el országos és európai uniós közpénzekből finanszírozott beruházásokból.

Fotó: Agerpres

Öt évvel a vizsgálat megkezdése után megszületett vádiratban a DNA nyomozói azt állítják, hogy a csoport működéséhez szükség volt a Tel Drum Rt. privatizációjára, pontosabban a tulajdonjog átruházására olyan személyeknek, akik Liviu Dragnea akkor tanácselnök „ellenőrzése alatt” álltak, valamint Teleorman megyében az útfelújítási szerződések dedikált odaítélésére.

Trökköztek a közbeszerzéssel és a számlázással

„Az Tel Drum Rt. volt a csoport fő kereskedelmi társasága, amely masszívan tőkésített, és amelyet építési szerződések megszerzésére, más kereskedelmi társaságok és csoporttagok között tőkeelosztásra, a csoporttagok által használt ingó és ingatlan vagyon megvásárlására, valamint az ingó és ingatlan vagyon tulajdonjogának átruházására használtak. Az egyik bűncselekmény, amelyet a csoport létrehozásának céljával követtek el, az volt, hogy a Tel Drum Rt. törvénytelenül kötött szerződést a Teleorman megyei 701-es számú megyei út 55 kilométeres szakaszának felújítására 114 263 011 lej értékben, amelyből 13 772 603 euró európai alapokból származott” – áll az ügyészség közleményében.

A DNA szerint Liviu Dragnea „a törvényt megsértve olyan határozatokat és rendelkezéseket hozott és írt alá, amelyek elengedhetetlenek voltak a szerződés odaítéléséhez, és amelyek többek között olyan korlátozó feltételt tartalmaztak, amely a Tel Drum számára előnyösek voltak”.

„A csoport két másik tagjának, Mugur Bățăuș és Victor Piperea vádlottak a segítségével állítólag biztosította, hogy a Tel Drum olyan bizalmas adatokhoz jusson, amelyek előnyt jelentettek számára a tender elnyerésében, és hogy a közbeszerzési dokumentumokban korlátozó feltételek szerepeljenek”.

Hasonlóképpen, a Teleorman Megyei Tanács képviselőjeként Liviu Dragnea állítólag lépéseket tett és hozzájárult ahhoz, hogy a Tel Drum szerződést kössön egy másik, az 506-os megyei út több mint 50 km-es szakaszának helyreállítására is 62 482 442 lej értékben, amelyből 6 930 138 euró európai alapokból származott.

A korrupcióellenes ügyészség szerint a projekt finanszírozása és a Tel Drum pályázatának kedvező elbírálása érdekében Liviu Dragnea két köztisztviselő, Mugur Bățăuș és Predescu Marin segítségével elérte a műszaki projekt módosítását és az útfelújítási szerződéshez kapcsolódó munkák becsült összegének megemelését. Emellett a másik két fent említett személy segítségével rábírta volna a dokumentumok átadásával megbízott tisztviselőt, hogy hamis és pontatlan bejegyzéseket használjon a közvetítő szervezetnél, az a Dél-Munténiai Fejlesztési Ügynökségnél, így tisztességtelenül jutott volna a finanszírozáshoz – írja a DNA.

Több mint 30 millió lejes kár

A Teleorman megyei utak felújítására kötött két szerződéssel kapcsolatban az állami költségvetésnek okozott kár összege meghaladja a 30 millió lejt:

25 600 927 lej a 701-es megyei út szerződésével kapcsolatban (a Tel Drum SA által ajánlott ár és a legalacsonyabb ajánlott ár közötti különbség);

5 742 872 lej az 506-os megyei ú szerződésének esetében (a projektben szereplő tényleges becslés és a módosított becslés közötti különbség).

A vádirat szerint a Tel Drum Rt. az adófizetési kötelezettségek elkerülése érdekében állítólag „szellemtársaságok” segítségével fiktív kereskedelmi műveleteket szimulált 2010 és 2012, „így elkerülte volna az összesen 1 229 388 lejes összeg befizetését, amely az áfát és a társasági adót jelenti” – olvasható a DNA közleményében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?