FRISSÍTVE – Vádat emelt a DNA Călin Popescu Tăriceanu ellen

FRISSÍTVE: Vádat emelt hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a szenátus korábbi elnöke, Călin Popescu Tăriceanu ellen vesztegetés elfogadása miatt. FRISSÍTÉS: Tăriceanu szerint politikai leszámolás áldozata.

Az ügyészek szerint Tăriceanut 2007–2008-ban, amikor még nemzeti liberális párti (PNL) miniszterelnök volt, 800 ezer dollárral megvesztegette egy osztrák cég. Cserében Tăriceanu kormányfői tisztségét felhasználva közbenjárt a cég érdekeit szolgáló határozatok elfogadása érdekében. A vádhatóság szerint a Tăriceanu-kabinet több olyan kormányhatározatot fogadott el, amivel lehetővé tették Microsoft-licencek törvénytelen kifizetését, az ügyészség szerint ezért cserében kapta volna a politikus a kenőpénzt.

A 800 ezer dollárt – amelyhez offshore cégekkel kötött fiktív szerződések alapján jutott hozzá – egy választási kampány költségeinek fedezésére használták – állítja a DNA.

Stelian Ion igazságügyi miniszter január 13-án küldte el Gabriela Scutea legfőbb ügyésznek a Călin Popescu Tăriceanu elleni bűnvádi eljárás elindítására vonatkozó, Iohannis elnök által jóváhagyott kérelmet.Tăriceanu a január 15-i kihallgatásról távozóban – valaki egy bilincset lógatott elé

A politikus ellen már 2018-ban is eljárást indított volna a DNA, akkor Tăriceanu még a szenátus házelnöke volt, és a felsőház megakadályozta az eljárás lefolytatását ellene. A DNA most arra hivatkozott, hogy újabb bizonyítékokkal rendelkezik. Ezúttal könnyebb dolga volt a vádhatóságnak, mert Tăriceanunak nem sikerült újabb törvényhozói mandátumot szereznie a decemberi parlamenti választáson, így most már nem a parlamentnek, hanem az államelnöknek kellett jóváhagynia a kérést.

A volt kormányfő ellen korábban már vádat emeltek hamis tanúzás miatt, akkor jogerősen felmentette a bíróság.

Tăriceanu: ez egy politikai ügy

„Mindenkit biztosíthatok, hogy ez egy kimondottan politikai ügy” – reagált hétfő este Călin Popescu Tăriceanu a DNA vádemelésére. A szenátus volt elnöke „érdekesnek” találja, hogy a DNA a „feltételezett vesztegetési ügy” minden részletét nyilvánosságra hozza, ami „egyébként törvénytelen”, mint ahogyan ezt nem is tették meg sem a Iohannis államfő hat házának perében, sem pedig a kormánypártok vezetőinek csúszópénzes ügyeiben – írta Facebook-bejegyzésében Tăriceanu.

A volt miniszterelnök szerint az ügyészek „nem hajlandók tudomásul venni”, hogy az általa vezetett kabinet egy egész sor intézkedést azért hozott, hogy Románia „a törvényes útra térjen” olyan körülmények között, hogy a helyi és központi hatóságok „csalással” használták a Microsoft-licenceket.

Interesantă decizia DNA de a face public conținutul fiecărui act procedural pe care îl derulează în dosarul de presupusă...

Közzétette: Calin Popescu Tariceanu – 2021. január 25., hétfő

A volt kormányfő úgy tudja, hogy akkor válik valaki gyanúsítottból vádlottá, amikor új bizonyítékok kerülnek napvilágra, márpedig az ő esetében – állítja – semmilyen új terhelő bizonyíték nem került elő. „Olyan, mintha politikai parancsra történnének a dolgok” – állapította meg a volt miniszterelnök.

Tăriceanu megemlítette, hogy már korábban is voltak hasonló támadások ellene. „Azokat is megnyertem, ezt is meg fogom nyerni” – szögezte le.

Kapcsolódók

Kimaradt?