Elindíthatják a korrupciós eljárást Tăriceanu ellen

Ismét eljárás indul korrupció gyanúja miatt Călin Popescu Tăriceanu egykori liberális párti miniszterelnök ellen, miután szerdán Klaus Iohannis államelnök engedélyezte a korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) az erre vonatkozó kérését.

A 2004 és 2008 között miniszterelnöki tisztséget betöltő Tăriceanut azzal gyanúsítják, hogy kormányfői mandátuma idején 800 ezer dollár kenőpénzt fogadott el és használt fel kampánykiadásainak fedezésére. A vádhatóság szerint a Tăriceanu-kabinet több olyan kormányhatározatot fogadott el, amivel lehetővé tették Microsoft-licencek törvénytelen kifizetését, az ügyészség szerint ezért cserében kapta volna a politikus a kenőpénzt.

Tăriceanu tagadja, hogy csúszópénzt fogadott el, ártatlannak vallja magát és politikai indíttatásúnak tartja az ügyészség eljárását. A volt kormányfő korábban többször bírálta a DNA visszaéléseit, törvénytelen lehallgatásait. A politikus ellen már 2018-ban is eljárást indított volna a DNA, akkor Tăriceanu még a szenátus házelnöke volt, és a felsőház megakadályozta az eljárás lefolytatását ellene. A DNA most arra hivatkozott, hogy újabb bizonyítékokkal rendelkezik. Ezúttal könnyebb dolga volt a vádhatóságnak, mert Tăriceanunak nem sikerült újabb törvényhozói mandátumot szereznie a decemberi parlamenti választáson, így most már nem a parlamentnek, hanem az államelnöknek kellett jóváhagynia a kérést. Eddig Iohannis minden hasonló esetben engedélyezte az eljárást, így várható volt, hogy Tăriceanu esetében is ugyanígy tesz.

A volt kormányfő ellen korábban már vádat emeltek hamis tanúzás miatt, akkor jogerősen felmentette a bíróság.

(A nyitóképen: Călin Popescu Tăriceanu még a parlamentben | Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?