Újabb eljárásban vizsgálja a DNA Liviu Dragnea ügyeit

A gyanú szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke, a börtönből július 15-én szabadult Liviu Dragnea korábban a pártkasszából finanszírozta egzotikus útjait, és ráadásul nem is egyedül utazott. A DNA vizsgálatot indított és hivatalosan kérte a pártközpontot, hogy szolgáltassa ki a szükséges információkat a nyomozó hatóságnak.

Alighogy kiszabadult, máris újabb vizsgálatot indított a DNA Liviu Dragnea korábbi PSD-elnök ellen. A bukaresti sajtó szerint arról van szó, hogy a politikus a párt költségvetésének terhére utazgatott a nagyvilágban, méghozzá egzotikus helyekre, ahová rendszerint többen is elkísérték. Ilyen úti cél volt például Bali szigete Indonéziában, a Karib-tengeri Dominikai Köztársaságban Punta Cana vagy épp Katar fővárosa, Doha. Állítólag a pártérdek szólította ezekre a helyszínekre 2018-ban és ’19-ben az akkori szociáldemokrata elnököt, de erről most a DNA is szeretne meggyőződni.

A Korrupcióellenes Ügyészség ugyanis hivatalos eljárásban kérte a párt központi vezetőségét, hogy szolgáltassák ki azokat az iratokat, amelyek alátámasztják, hogy Liviu Dragnea valóban politikai célú utakon járt a fentebb említett helyeken. A sajtó értesülései szerint ugyanis a két év és két hónap börtönbüntetésre ítélt Liviu Dragnea nem egyedül utazott, hanem volt, hogy vele tartott egykori szárnysegédje, Adrian Mladinoiu, az élettársa, Irina Tănase, valamint a Szociáldemkorata Párt akkori pénztárosa, Mircea Drăghici, aki jelenleg is ötéves börtönbüntetését tölti a pártkassza megrövidítése miatt – kiderült róla, hogy túlzottan a sajátjának tekintette a PSD vagyonát és haza is bőven vitt belőle.

Liviu Dragneát végül a Teleorman megyei fiktív alkalmazások ügyében 2019 májusában 3 év és 6 hónap szabadságvesztésre ítélték. A PSD volt elnöke a rahovai börtönben két évet és két hónapot töltött le. Miután többször kérelmezte szabadon bocsátását, idén július 15-én fogadták el folyamodványát. A bíróság kimondta, hogy a börtönévek alatt „példás magaviseletet” tanúsított és immár képes visszailleszkedni a társadalomba.

(Fotó: archív. Forrás: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?