banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_4EVo0Oj9_kuk maszol webbanner 300x250.gif

Tojással és joghurttal dobálták egymást Dragnea szimpatizánsai és ellenzői

Majdnem ölre mentek egymással péntek délelőtt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bukaresti székháza előtt a kihallgatásra érkező Liviu Dragnea szimpatizánsai, illetve az ellene tüntetők.

Dragnea-szimpatizánsok | Fotó: AgerpresA néhány tucatnyi emberből álló két tagjai tábor először szóban inzultálták, majd tojással dobálták és joghurttal próbálták leönteni egymást.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház volt elnökét, a korrupcióért kiszabott három és fél éves börtönbüntetéséből nemrég feltételesen szabadult Dragneát az úgynevezett TelDrum-ügyben idézték be. A hivatali visszaélés és vesztegetés miatt indított nyomozás során a vádhatóság zárolta a politikus vagyonát, és a blokádot még nem oldották fel.

Dragnea ellen két korrupciós ügyben is eljárás folyik: nyomozati fázisban lévő TelDrum-dosszién kívül a Donald Trump volt amerikai elnök beiktatására tett látogatása ügyben, amely már a bíróságra került.

Kapcsolódók

Kimaradt?