Újraválasztották a magyar pedagógusszövetség elnökségét

Régi-új elnökséggel folytatja munkáját a következő négy évben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), melynek operatív elnöksége egy, a pályakezdő oktatók munkáját segítő alelnöki tisztséggel egészült ki – közölte a szakmai szervezet vasárnap.

Az RMPSZ vasárnapi közleménye szerint a szervezet szombaton tisztújító küldöttgyűlést tartott Szovátán, a Teleki Oktatási Központban, ahol a megyei küldöttek elfogadták a 2022-es évre vonatkozó jelentéseket, és megválasztották a szakmai szervezet új elnökségét.

Újabb négy évre megerősítették tisztségében a korábbi operatív elnökség négy tagját: Burus-Siklódi Botond országos elnököt, Ferencz-Salamon Alpár általános elnökhelyettest, Halász Ferenc partiumi és Kiss Imre székelyföldi területi alelnököt. A közép-erdélyi régió alelnöki tisztségébe a küldöttgyűlés Szőcs Ildikót, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatóját választotta, aki a szórványmegyék – Fehér, Kolozs, Szeben, Beszterce-Naszód, Szilágy és Hunyad – magyar oktatásáért felel.

Az operatív elnökség összetétele egy új alelnöki tisztséggel is kiegészült, a pályakezdő pedagógusok támogatásáért felelős alelnök Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatója lett.

A küldöttgyűlés a megyei, széki vagy körzeti elnökökből, a történelmi egyházak delegált képviselőiből és a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) képviselőjéből álló, megújult országos elnökség összetételét is jóváhagyta, valamint az etikai és cenzorbizottság tagjait is megválasztotta – írták.A régi-új elnökség | Fotó: RMPSZ

Burus-Siklódi Botond újraválasztott RMPSZ-elnök a közlemény szerint beszédében a szemléletmódváltás szükségességét hangsúlyozta a fejlődés egyik előfeltételeként, hozzátéve, hogy ennek fő elemei az elköteleződés, az együttműködés, a tradícióra épülő innováció és korszerűsítés. Ebben csapatmunkára, a kollégák hatékony együttműködésére számít – mondta.

A több mint 30 éves múltra visszatekintő RMPSZ 1991-ben alakult, tevékenységével a magyar nyelvű tanítást, minőségi oktatást és nevelést kívánja szolgálni a romániai közoktatás valamennyi szintjén.

Kapcsolódók

Kimaradt?