Új fenntartója van a kézdivásárhelyi Szakképző Központnak
A kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ alapjait azért rakták le, hogy alternatív oktatási központként működjön, a duális képzés során szakmát tudjanak adni az érdeklődők kezébe. A tevékenységet időközben kibővítették, számos előadást tartottak tavaly. Szakács István, a központ vezetője szerint jó évet tudnak maguk mögött.
„Duális partnereinkkel együttműködésben töretlenül folytattuk a Kanta Szakképző Központ elsődleges célkitűzését, a minőségi szakmai oktatást a turizmus-vendéglátás és az építőipar szakterületén” – közölte a Maszollal Szakács István, a minorita rendházban működő szakképző vezetője, aki szerint múlt év decemberétől a fenntartó intézményük is más lett. „Örömmel jelentjük be, hogy a Mátészalkai Szakképzési Centrum lett intézményünk fenntartója 2024. december 9-től. Ebből az alkalomból szeretném külön megköszönni Rostás János kancellár úrnak és Pölöskei Gáborné asszonynak, a KIM volt helyettes államtitkárának a kitartó munkát, támogatást és elkötelezettséget, amellyel hozzájárultak intézményünk fejlődéséhez. Bízunk benne, hogy az elkövetkező esztendő is számos új lehetőséget tartogat számunkra, és közösen tovább építhetjük a jövő sikereit. Legyen az új év az elért eredmények megerősítésének és új célok megvalósításának időszaka, mely során a közösség ereje és az összefogás továbbra is meghatározó lesz” – mondotta érdeklődésünkre. A fenntartó intézmény mellett partnerük a Veszprémi SZC SÉF Vendéglátás-Turizmus Technikum és Szki, a Baranya Vármegyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium, a Diószegi Pékség és a bálványosi Fork The Restaurant.
Szakács István közölte: a Mathias Corvinus Collegiummal (MCC) és a Morus Vezetőképző Akadémiával együttműködésben 2024-ben szakmai előadásokat tartottak, az első adójuk dr. Gergely Orsolya: volt, aki a Generációk a görgetés évszázadában címmel beszélt, majd sorban következett Varga Csaba (Megmásztam a gyilkos hegyet), könyvbemutató és beszélgetés volt Böjte Csaba élete kapcsán (Fényből és sárból), vendégük volt Pöltl Ákos (Légy okosabb az okostelefonnál, vedd vissza az irányítást!), dr. Antalka Ágota (Pszichés egészségünk háború és világjárvány kereszttüzében), dr. Hossó Nikoletta (A tárgyalóasztaltól a bálteremig), dr. Frigy Szabolcs-István (Az iskolai zaklatás, mint a közösségi élet zavara), Rasztovits Dávid (Versenyképesség növelési a digitális aranykorban – Okosturisztikai körkép), Deli Daniella (Milyen szakmákat igényel a zöld átmenet?).
Ezek mellett CANVA Workshopot is szerveztek, meghívottjuk volt Korpos-Ferencz Evelin stílustanácsadó, illemtan tábort tartottak az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete szervezésében, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete részéről Kovács Zenkő Bernadett Kevésből stílusosan címmel tartott előadást, Lantos Mihály pedig hatékony tanulási módszerekről beszélt szülőknek és pedagógusoknak. Az utolsó előadást Sipos Ferenc tartotta, A kommunikáció több mint beszéd címmel.
A tavaly egyébként 59 hallgatójuk tett sikeres záróvizsgát és szerzett diplomát a turizmus-vendéglátás szakterületén és további 11 hallgató az építőipar szakterületén. „Megnyitottuk az új tanévet majd hallgatóink sikeres ágazati alapvizsgát tettek. Szakmai találkozókat, közösségi beszélgetéseket folytattunk, tájékoztató körúton találkoztunk fiatalokkal és diákokkal” – számolt be a központvezető.
CSAK SAJÁT