Tovább szigorítottak a játéktermek működtetésén

Sürgősségi rendelettel szigorított pénteken a kormány a játéktermek működtetésének szabályozásán.

Az Agerpres a kormány közleménye alapján arról számolt be, hogy a szerencsejáték felügyelet (ONJC) az Országos Statisztikai Hivatal legfrissebb népszámlálási adatai alapján köteles elrendelni a nyerőgépeket működtető játéktermek bezárását a 15 ezer lakosnál kisebb népességű településeken. A játéktermeket működtető vállalatok önként is felfüggeszthetik a tevékenységüket, ha a hivatalos adatok szerint a lakosság száma 15 ezer alá csökkent az adott településen.

„Ezzel gyakorlatilag bezárjuk azt a kiskaput, amit azok használtak, akik a törvényt meg akarták kerülni” – mondta Marcel Ciolacu kormányfő. Eddig a működtetéshez az érintett polgármesteri hivatalok engedélye kellett, azok adtak ki igazolást a település népességére vonatkozóan.

Illusztráció: Pixabay

Klaus Iohannis államfő, mint ismeretes, áprilisban hirdette ki az a törvényt, amelynek értelmében a kisebb településekről kitiltják a „félkarú rablókat”. Ebben szabálysértésnek minősül az előírás megsértése, ugyanakkor ki is játszották a szabályozást. Erre adott válaszként jött a szigorítás május végén, hogy bűncselekménnyé minősítsék a lakosság számát meghamisító polgármesteri igazolás kiállítását, illetve a szerencsejáték-szabályozás megsértését. Ezt azóta megtámadták az alkotmánybíróságon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?