Több százezer köbméter szemét mérgez - Kolozsvár hulladékhegyénél jártunk
A „szennyezés korszaka lejárt”, jelentette be több mint négy évvel ezelőtt a Kolozs megyei tanács elnöke egy videóban az Integrált Hulladékkezelési Központ (CMID) hivatalos megnyitásakor, amelynek celláiba elméletileg csakis válogatott és kezelt hulladék kerülhet. Hogy a szennyezés korszaka messze nem járt le, ez tapasztalhatják Kolozsvár lakói, még erőteljesebben érzékelik a Pataréten, a szemétlerakók környéki gettókban lakók, határozottan látszik a hulladékkezelő tárolóiról készült drónfelvételekből, és láttuk mi magunk is, amikor személyesen néztük meg közelről, ami megnézhető Pataréten.
„Az a vulkánszerű hegy, a helyi közterület-fenntartó vállalat (RADP) bezárt ideiglenes szemétlerakója. A kisebb domb, a Salprest szeméttelepe” – mutatta meg nekünk Szakáts István civil aktivista, akivel kilátogattunk a Kolozsvár melletti Patarétre, ahol a nagyváros régi és új hulladéklerakói vannak.
Szakáts István sok éve követi, teszi közzé a Facebookon, jelzi a sajtónak, a környezetvédelmi őrségnek a kolozsvári hulladékkezeléssel kapcsolatos problémákat és szabálytalanságokat. Megmutatta azt is nekünk, hogy a látható szemétdombok mellett, hol vannak a föld alá temetett szeméttelepek, de azokat már fel sem ismerni, mert zöld fű borítja.
250 ezer köbméter „toxikus tömeg”
A 2020-ban bezárt RADP-szeméttárolóban becslése szerint „bő 250 ezer köbméter szemét” van. A 2015-ben megnyitott ideiglenes lerakóra azért volt szükség, mert nem készült el időben az integrált hulladékkezelő központ.
„Ez egy végtelenül toxikus közeg. A megyei tanácsnak egy 2012-es tanulmánya azt mutatta, hogy nehézfémek a megengedett értéknek tízezerszeres koncentrációjában vannak jelen” – hangsúlyozta Szakáts István. Aligha mondható, hogy a lezárt hulladéklerakó felszámolása halad, alig fogyott belőle az elmúlt években, bár nem épp legális módszerekkel tettek érte.
„Ezelőtt körülbelül négy évvel a RADP megpróbálta suttyomban áthordani az egészet az Integrált Hulladékkezelési Központhoz, és beleborítani az ottani gödörbe. Észrevettem, elkezdtem filmezni, abból aztán botrány lett, és végül leálltak az áthordással” – idézte fel. Hozzátette, véleménye szerint a megyei tanács új projektje, hogy molekuláris bomlasztóállomást épít, csak „humbug”, pénzmosás, mint a korábbi pirolízis állomás, ami botrányba fulladt, hisz olaszországi szemetet importáltak oda, miközben a helyit kellett volna elégetni, csakhogy az túl nedves volt.
Hidraulikus csővel fogadták
Úgy látja, a bezárt ideiglenes lerakó szennyező hulladékának kérdése megoldatlan, és még legalább egy évtizedig megoldatlan marad. Látogatásunkkor eddig a szemétdombig jöhettünk, mellette élnek Patarét egyik nyomortelepe, a Rámpa lakói, és a szemben lévő domboldalon a Coastei nevű telep látszik.
Kapcsolódó
A szemétdomb oldalán, fent látszik az integrált hulladékkezelő épülete, de Szakáts szerint ott sem ő, sem a sajtó nem szívesen látott vendég. Tavaly nyáron már próbálkoztunk, az akkori igazgató azt ígérte, maximum egy hónapon belül fogadnak, nemcsak a Maszolt, hanem minden érdeklődő sajtóorgánumot. Erre a látogatásra azóta sem került sor. Szakáts elmondta, nem veszélytelen a közelbe menni, mert az őrök ki vannak képezve. „Fogadtak már hidraulikus csővel, az az egyik verzió, a másik, hogy deszkákkal vártak” – mindezt azért, mert fotózni akart vagy drónfelvételt készíteni.
Az általa Facebookon közzétettek szerint van mit takargatni, hiszen messze nem úgy működik az integrált hulladékkezelő, mint kellene. A hulladékkezelő központot igazgató Supercom vállalat nem végzi a vállalt feladatait, ezt bizonyítják nemcsak a drónfelvételek, hanem saját tapasztalataink is, hiszen szerkesztőségünk tagjai is nem egyszer látták, hogy egyazon szemeteskocsiba öntik a Supercom alkalmazottai a háztartási szemetet és a lakosság által gondosan különválogatott műanyag, üveg és papírhulladékot, illetve számos panaszt olvastunk, miszerint nem is mérik a szemetet. Mindeközben a szemétdíjakat emeli a Supercom, idén többször drágított.
A megyei tanács 2020 május 22-én közölte, hogy az Integrált Hulladékgazdálkodási Központ működőképes, az első szelektív hulladékot szállító autók begördültek. Alin Tise a CMID bemutató videójában azt mondta, ezzel véget ért a „szennyezés korszaka”, emelkedik a kolozsvári lakosság életszínvonala azáltal, hogy a környezet minősége javul. Azt is közölte a tanács, hogy a hulladékgazdálkodási központ értéke mintegy 70 millió euró, és ez a legnagyobb ilyen jellegű központ Romániában, több mint 1,5 millió köbméteres tárolókapacitással.
A Supercom a hulladékkezelő központba szállítás után sem válogatja a szemetet, ezt tanúsítja a Szakáts István által közzétett drónfelvétel, mely szerint válogatatlanul öntik a cellákba.
Erről beszámoltunk a Maszolon is idén tavasszal, és rákérdeztünk a környezetvédelmi őrségre is, milyen következmények várhatók. Szakáts István elmondta, a hulladékkezelő cellái ilyen körülmények között a tervezettnél sokkal hamarabb, hat év alatt fognak feltelni. „Erről ők maguk szólták el magukat” – jegyezte meg Szakáts.
Mint mondta, a nem működő hulladékkezelés egy olyan probléma, amiről mindenki tud, mégsem történik semmi. Régebb évente több feljelentést is letett a környezetvédelmi őrséghez jelezve a problémákat. Az utóbbi másfél évben azonban már válaszra sem méltatták. „Amíg nincs egy közösségi felhajtóerő és egy közösségi nyomás, ami a politikum számára azt bizonyítja, vagy legalábbis jelzi, hogy ezeken ők szavazatot fognak tudni veszíteni, addig nem fog lépni senki” – fogalmazta meg a civil aktivista.
Az alábbi Kolozs Megyei Tanácsának videója arról, hogy megnyílt az integrált hulladékkezelő központ.
CSAK SAJÁT